utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Főoldal Egész ország Észak-Alföld Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Felfedezés

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bemutatása

Bővebben a helyről

Természetföldrajzi szempontból két tájra, a Felső-Tisza-vidékre és a Nyírségre tagolható. A megye legjelentősebb folyója a Tisza, mely Tiszabecsnél érkezik a megyébe, s egyben az országba.

A kanyargó Tisza az, amely alapvetően meghatározza a régiót. Attól a ponttól, ahol Tiszabecsnél Magyarország területére ér, békésen kanyarog észak felé, majd egyszerre dél felé fordul kétszáz kilométeres útjára. Valamikor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ütőere volt, ma pedig kellemes játszótér, hívogató partszakaszokkal, kapásra vágyó halakkal, és kerékpártúrákra ideális gátakkal. Mindemellett természetesen a kenusok, evezősök és jet-ski-sek paradicsoma is. 

Ám a Tisza nem volt mindig ennyire jóindulatú. Amíg a XIX. században el nem végezték a folyamszabályozást, a megye jelentős részeit árasztotta el időnként, és a mocsarak nagy körzeteket vágtak el más vidékektől. Ez azonban segített megmenteni ezt a vidéket attól a pusztítástól, amely az ország más részeit érte a török hódoltság idején a XVI. és XVII. századokban. 

Ez az elszigeteltség segített a terület jellegzetes fa harangtornyait és más hagyományos épületeit is megóvni az enyészettől. Ami Magyarország más részein elpusztult háborúk és megszállások eredményeként, az itt, az északkeleti részeken továbbél a helyiek és az idelátogatók örömére. A II. világháború előtt ez az országrész adott otthont Magyarország Budapest utáni második legnagyobb zsidó közösségének, és egykori jelenlétük ma is érezhető az itteni régi zsinagógák és zsidó temetők révén. 

A Felső-Tisza vidék ligeterdőinek, a Nyírség erdős-sztyepp vidékeinek, a Bereg jégkori reliktumainak néhány hangulatidéző foltja még ma is látható a természetvédelemnek köszönhetően. 

11 országos jelentőségű természetvédelmi területet találunk itt, mely méltó keret a mintegy 300 műemléki védettségű épületnek. 

Magyarország népművészeti hagyományai Európa leggazdagabbjai közé tartoznak, az északkeleti régió pedig semmilyen téren nem marad el az ország többi részétől, bizonyos területeken pedig kimagaslik. Nagyon kevés kivételtől eltekintve (amilyen például a tiszaháti és erdőháti festett templom-mennyezetek) csak a hétköznapi használati tárgyakat díszítették. Ez nem a szó klasszikus értelmében vett szépművészet, hanem a mindennapi emberek vágyának kifejeződése arra, hogy másképp lássák és láttassák az őket körülvevő világot. Némelyik ilyen munka igazi remekmű.

A szövést és hímzést mindig is magas fokon művelték Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Rétköz a háziszőttesről, a Bereg az egyedülálló keresztszemes hímzésről, a sokféle stílus ötvözéséről, Tarpa a tulipános és szegfűs hímzéseiről híres. Ma is látunk faragott díszítéseket háztetőkön és kapukon, az évente megrendezett Nemzetközi Fafaragó Tábor Vásárosnaményban életben tartja ezt a hagyományt. A fából készült tárgyak közül azonban a legelterjedtebb a kerekeskút, amelyet még ma is láthatunk falusi udvarokon. 

Forrás: www.tourinform.szabolcs.net

19 találat · 161 város a tájegységben

Városok: Ajak, Akli, Anarcs, Apagy, Baktalórántháza, Balkány, Balsa, Barabás, Bátorliget, Benk, Beregdaróc, Beregsurány, Botpalád, Buj, Cégénydányád, Csaroda, Csegöld, Csenger, Csengersima, Demecser, Döge, Dombrád, Encsencs, Eperjeske, Érpatak, Fábiánháza, Fehérgyarmat, Fényeslitke, Fülesd, Gacsály, Gáva, Gávavencsellő, Géberjén, Gergelyiugornya, Győrtelek, Gyügye, Gyulaháza, Gyüre, Hetefejércse, Hodász, Ibrány, Jánd, Jármi, Kállósemjén, Kálmánháza, Kemecse, Kishódos, Kisszekeres, Kisvárda, Kisvarsány, Kocsord, Kölcse, Komoró, Kótaj, Laskod, Levelek, Lónya, Lövőpetri, Mándok, Máriapócs, Márokpapi, Mátészalka, Mátyus, Méhtelek, Mezőladány, Milota, Nagyar, Nagydobos, Nagyecsed, Nagyhalász, Nagyhódos, Nagykálló, Nagyszekeres, Nagyvarsány, Napkor, Nemesborzova, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírbogdány, Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyíregyháza, Nyírkarász, Nyírkáta, Nyírkércs, Nyírmada, Nyírmeggyes, Nyírmihálydi, Nyírpazony, Nyírtelek, Nyírtura, Ófehértó, Ököritófülpös, Olcsva, Őr, Oros, Panyola, Pap, Paszab, Pátyod, Penészlek, Penyige, Pócspetri, Porcsalma, Pusztadobos, Rakamaz, Ramocsaháza, Rápolt, Rozsály, Sényő, Sonkád, Sóstóhegy, Szabolcs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Szakoly, Szamosbecs, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Szatmárcseke, Székely, Tákos, Tarpa, Timár, Tiszaadony, Tiszabecs, Tiszabercel, Tiszabezdéd, Tiszacsécse, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszakanyár, Tiszakerecseny, Tiszakóród, Tiszalök, Tiszanagyfalu, Tiszaszalka, Tiszaszentmárton, Tiszatelek, Tiszavasvári, Tiszavid, Tivadar, Tornyospálca, Tunyogmatolcs, Túristvándi, Túrricse, Tuzsér, Tyukod, Újfehértó, Vaja, Vámosatya, Vámosoroszi, Vásárosnamény, Vasmegyer, Vencsellő, Vitka, Záhony, Zsurk

19 találat

Földvár

Földvár

Szabolcs

Szabolcs, a magyarság egyik legrégebbi települése, a Tisza mellett, a Nyírség északnyugati peremén fekszik. Területe 5,88 négyzetkilométer, északról a Tisza ártéri síksága, a Bodrogköz határolja. Talaj típusos lösz, éghajlata mérsékelten meleg, száraz. Felszínét a régi, feltöltődő állapotban lévő Tisza-meder-maradványok és kisebb mocsarak tagolják. A falu határát a XVIII. században még nagy kiterjedésű tölgyerdők borították, a folyó partját széles sávban ártéri erdők szegélyezték. Az ármentesítési munkálatokig, a XIX. század végéig Szabolcs a földművelés, az állattenyésztés és az erdőhasznosítás mellett halásztelepülés is volt. Napjainkra a határ hetven-nyolcvan százalékát szántóként művelik. A falu lakó- és gazdasági épületei a XIX. század végéig túlnyomórészt ártéri agyagból, földből és vályogtéglából készültek, tetőfedőként nádat használtak az akkor még csak egyutcás településen. Szabolcs környékén a véletlen és a régészeti kutatások gazdag, aranyveretes szablyákkal, aranyozott ezüstlemezzel borított tarsolyokkal eltemetett férfi és turulmadarakkal díszített hajfonatkorongos női sírokat hozott a felszínre. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy a X. század első felében talán éppen Szabolcsban volt az az ötvösműhely, amely ezeket a tárgyakat készítette. S mivel ezek a leggazdagabb X. századi temetkezések a Kárpát-medencében, többen úgy vélik, hogy itt volt a magyar nagyfejedelmek szállása is. A magyar államalapítással - Géza nagyfejedelem és Szent István korában - keletkezett szabolcsi (Petőfi utcai) temető a falunkról elnevezett királyi vármegye itt kiépült központjában élt várnépek nyugvóhelye volt. Az Árpád-kori megyeszékhely - a korabeli város - törvényekből ismert elméleti rekonstrukciója (a vár, az esperesi egyház, vezeklőház, tárházak, börtön, másrészt a váralja keresztelőegyháza, a szökött állatok befogadására szolgáló istállók, a piactér) ma még Szabolcsban csak részben igazolható. 1092. május 20-án I. (Szent) László király elnökletével itt összeült egyházi zsinat határozatai a magyar jogtörténet kiemelkedő alkotása, László király I. törvénykönyve néven maradt ránk. A tatárjárás után - a királyi vármegyerendszer felbomlásával - a szerepét vesztett megyeszékhelyt IV. Béla király 1245-66 között a Szentemágócs nemzetség egyik dunántúli ágának adományozza, akik e helyről Szabolcsiaknak, később másik, adományba kapott Zemplén megyei birtokukról Olasziaknak nevezték magukat. A család 1382-ben történt kihaltával a birtok részben visszaszállt a királyra, aki ezt a Zemplén megyei eredetű Uporiaknak adta, részben az oldalágak, a Szabolcsiakba benősült, a forrásokban Fügedi-Fuló-Hegyaljai, végül Kisfaludi néven illetett család birtokában maradt. Az utóbbiak ellen 1418-ban és 1445 előtt az Uporiak részéről elkövetett gyilkosság miatt a Fulók a földjeiket a Szabolcs megyében birtokos Szakolyiaknak adták el, az Uporiak részeit - aztok kihaltával - I. (Hunyadi) Mátyás király foglalta le. Míg a falunak a Szakolyiak által bírt része az 1735 körüli időkig, a család kihaltáig birtokukban marad, addig a király adományozási jogába tartozó részre az Uporiak leányági örökösei tartottak igényt. Hol több, hol kevesebb sikerrel. Az erősebb fél jogán szerzik meg a szabolcsi birtokrészt a Bátoriak, majd utánuk a Rákócziak, ekkor a falu egyharmad része a tokaji váruradalomhoz tartozik. A török pusztítása, a tokaji vár karbantartásával járó terhek miatt a XVII. század végére a település elnéptelenedett. A Rákóczi-szabadságharc bukása után (1711) ezért kell részben magyar, részben ruszin jobbágyokkal megtelepíteni, s ezzel egy időben - bizonyára pénzbeli megváltás révén - jutott a falu új földesurak, a Garaiak, a Tőrösök s mások birtokába. Ők szintén hozták rokonságukat, így a XIX. század elején már nyolc földesúré a falu, akik ott is laknak (Szemere, Mudrány, Tőrös, Dobozy, Peti, Gúthy és Gogh család). A község az 1900-as években éli ismét a fénykorát. Ekkor építik át teljesen középkori templomát új tornyot illesztve hozzá, s a XVI. század második felétől református falu új iskolát is létesít. Mindezt annak a Mudrány Andrásnak a végrendelete teszi lehetővé, aki 1892-ben kúriáját is a református egyháznak adományozza lelkészi lak (parókia) céljára. Sőt az egyházra hagyott földbirtokának a kishaszonbérbe adása lehetővé teszi, hogy a föld nélküli vagy a kisbirtokkal rendelkező falusi lakosság helyben maradjon, s ne az Újvilágban keresse a boldogulás útját. Az 1880-ban még 651 lelket számoló falu népessége 1960-ra eléri a csúcsot: ekkor 831 fő a lakónépesség. Míg a XX. század első négy évtizedében a Tomory testvérek - a földbirtokos Zoltán, a falu főbírája és Dezsi, a falu református lelkésze - határozták meg a település mindennapjait, addig 1950 után a termelőszövetkezet lett a falu munkaadója. Ennek összevonása a szomszéd timárival, 1969-ben az önálló közigazgatás, 1976-ban az általános iskola elvesztése és a timárival való egyesítése oda vezetett, hogy a fiatalság a falut elhagyta, máshol letelepedve talált munkahelyre. Szabolcs az idősek faluja lett, lélekszáma alig 460 fő. Igaz, kétszer a háború is átvonult a falun. 1919. július végén a Tanácsköztársaság katonái itt keveredtek tűzharcba az egyik bevonuló román hadosztállyal, s ez súlyos károkat okozott a református templomépületben, a tanítói lakban és a lelkészi lakásban. 1944. október végén pedig egy visszavonuló német alakulat felrobbantotta a templom tornyát, szerencsére a középkori templomépület nem dőlt romba, csak erősen megrongálódott. Akkor egy hónapig állt a Tisza vonalán a front, a lakosságot kitelepítették, javaikat a megszálló román és szovjet katonaság felélte. Ma Szabolcs a múltjából él. Az 1969-ben megkezdett régészeti kutatások nyomán a XI-XIII. századi megyeszékhely fennmaradt emlékei beépültek előbb a mai megye - Szabolcs-Szatmár-Bereg -, majd az ország köztudatába. Ennek nyomán sor került a XI. századi alapítású, háromhajós román kori templom műemléki helyreállítására (1975-80), a Kárpát-medence egyik legjobb állapotban fennmaradt földvárának a karbantartására (1992 óta folyamatos munkával), a volt református parókia rendbetételére (1978-80) és múzeumi célú bemutatására. Ezek vonzák ma Szabolcsba az idegent, ám a fogadás infrastruktúrája még éppen csak alakulófélben van. S ott vannak a Tisza regényes szépségő egykori holtágai, a Kerek-tó, a Kis-Tisza, amelyek jelentős természeti értéket képviselnek. Szabolcs jövője ezek megőrzésén, élményszerű bemutatásán és propagandáján múlik.

Vár és várrom Kastély
Szatmári Múzeum

Szatmári Múzeum

Mátészalka

A Szatmári Múzeum A mátészalkai Szatmári Múzeum a régió összegyűjtött szellemi és tárgyi örökségének legrangosabb központja. A múzeumban található Közép-Európa legnagyobb szekér, kocsi-, és hintógyűjteménye. A közel száz darabot számláló kiállítás gazdagon illusztrálja a népi teherhordás, a polgári és nemesi személyszállítás közlekedési eszközeit. Mindezeket a három részből álló, körpanorámás szekérszínekben tárjuk a látogatók elé. Az állandó kiállításban kapott helyet a kovácsműhely, a kerékgyártó műhely, valamint a népi gazdálkodás és háztartás eszközkészlete is. A főépületben a Szatmár-beregi fafaragásokat, a szatmári lábbelikészítést, Mátészalka sajtóját, az ásványokat, valamint a népi díszítőművészetet és lakásbelsőt bemutató állandó kiállítások mellett - három időszaki kiállítóteremben - havonta megújuló képzőművészeti tárlatok várják az érdeklődő látogatókat. A múzeum legjelentősebb képzőművészeti gyűjteménye az európai hírű festőművésznő, Gábor Marianne érdemes művész életmű kiállítása, valamint Kertész Klára kerámiái. A múzeum adattárában őrzik Luby Margit néprajzkutató több mint húszezer oldalas néprajzi gyűjtését. A Szatmári Múzeum gyűjteménye bemutatja a Magyarországon fellelhető taliga-, szekér-, kocsi- és hintótípusok alapváltozatait és azok különböző, továbbfejlesztett és speciális változatait. A gyűjtemény kiemelkedő darabjai: Kígyóvasalású szatmári parasztszekerek, kasos szekér, nyírségi taliga, jászsági szekér, vásározó szekér, disznószállító szekér, Kölber-féle félfedeles hintó, Viktória hintó, Károlyi kocsi, Cziráky kocsi, társas vadászkocsi, gavallér kocsi, kőrösi kocsi, hentes kocsi, bácskai kocsi, kis-, közép- és nehéz homokfutó, szivattyús- és lajtos tűzoltókocsi, halottas kocsi- és hintó, lengyel- és orosz típusú szán stb.

Vár és várrom Kastély

19 találat a térképen ebből az oldalból