Panyola bemutatása

Panyola területe a honfoglalást megelőző időben is lakott hely lehetett. A halászó-vadászó, később földművelő-állattenyésztő ember számára a terület jó lehetőségeket biztosított, amit a honfoglalók is kihasználtak. A település néveredete bizonytalan. Nem valószínű, hogy az első birtokosairól kapta a nevét.
Első okleveles említése 1247-ből való. Nev ét írják Ponula, Kisponula(1379), Ponyala, Panyola(1382) és Panyla alakban.
A község birtokosai a honfoglalást követő másfél évszázadban a Balog-Semjén nemzetség tagjai, akiknek nevét a szomszédos Kér és Semjén őrzi, ma a Kérsemjén és a Szamoskér. \"A három település – Kér, Semjén, Panyola – közül Panyoláé az elsőbbség, ugyanis ennek anyaegyháza van s azt Szent Miklós-nak szentelték\" – Maksay Ferenc: A középkori Szatmár vármegye. Bp. 1940. Az oklevelek tanúsága szerint a település a Balog-Semjén nemzetség-hez tartozó első birtokos család tulajdona volt 1247-ig. Ekkor Tompa fia Benedek, Ubul fia Mihály és Panyala Péter osztozkodtak rajta. A falu életét beárnyékolta a földesuraik marakodása.
1285-ben a Panyolaiak Iv. László királytól engedélyt kértek, hogy ide várat építhessenek. Meg is kapták, és a Szamoson leszállított kőből és mészből megépítették.
1292-ben a Panyolaiak itt lakó ága a többiek tiltakozása ellenére eladta a birtokot a lerombolt vár helyével és két hajtómalommal a Borsa nemzetség-beli Kopasz erdélyi vajdának. Ottó király rendeletére 1307-ben visszakapta a család, de ettől fogva a rokon Kállayakkal elkeseredett határperek sorozata folyt olyannyira, hogy a Kállayak és Panyola Péter királyi ítélet alapján párbajt vívtak a birtokért.
1379-ben I. Lajos parancsára az olasz hadjárat miatt a pert elhalasztották, de a Panyolaiak 1405-ben elfoglaltak részeket a közös birtokból.
1415-ben Panyolai Zsigmond török fogságba került, felesége és gyermekei eladták birtokukat Panyola Lucának és leányainak.
1424-ben Kállay Miklós kapott benne részt.
1427-ben Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437) Kállay János-nak adományozta az egészet, mely a Xix. század végéig állandó Kállay-birtok. Sokáig Szabolcs megyéhez tartozott, mivel a birtokközpont Kálló volt.
1806-ban visszakerült Szatmár vármegyéhez.
Későbbi időkben a Kendék és a Dessewffyek is részeltek határából. Az elszegényedő és elköltöző földbirtokosoktól a helyiek vásárolták meg a földeket. A kérsemjéni központú Kállay-birto Panyola felé eső része is a panyolai gazdák tulajdonába kerül 1920-1944 között.
Panyola és környéke természeti adottságai már az őskortól jó lehetőséget biztosítottak az emberi települések kialakításához. A síkságból kiemelkedő tereprészeken jó szálláshelyet találtak az erre vándorló népek is. Az ellenség támadásairól a ma is élő folyók, az időszakosan megtelt holt patakmedrek (halvány) és mocsarak is védték őket. Ezek nyomai ma is megtalálhatók.
Több mint kétszáz évvel ezelőtt egy rejtélyes \"domb\", a Vásármező-domb hívta fel magára a lakosság figyelmét azzal, hogy annak idején egy Simon István nevű gazda az itt talált aranypénzből lett hírtelen nagygazdává. 1964 óta vált ismertté az Ásott-fok, ahol ez időben még nagyobb méretű cseréptöredékek, eszközök bőven voltak a felszínen. Az 1990 óta folyó ásatások bizonyító leletei szükségessé tették a terület védelem alá helyezését és jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park felügyeli. Jelentősebb régészeti objektum a ma már partvédő kőfallal elzárt zsarókerti faépítmény a Tisza medrében, illetve partfalban.
A Tisza bal partján Kisar felé, a folyó árteréből kiemelkedő tereprészen lévő település volt Remeteszeg. A máig élő szájhagyomány szerint \"falu volt kolostorral, ami elsüllyedt, de harangja minden hetedik évben megszólal.