Miskolc és környéki túra ajánló
Bővebben a helyről
A tájegység központja a Sajó és Hernád völgyének találkozásánál, a Bükk kapujában lévő Miskolc, mely egyben Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye is.
Már az ősemberek körében is közkedvelt lakóhely volt, erről tanúskodnak a Szeleta-barlangban talált pattintott kőeszközök. A magyarság a honfoglalás idején telepedett meg ezen a tájon, és a névadó Miskóc nemzetség egy Benedek-rendi apátságot is alapított. A diósgyőri vár volt az ország egyetlen királynői vára, ég felé törő romjai a Szinva-patak völgyéből felmagasodó szikladombon emelkednek, ma is idézve a régmúltat, a lovagkort.
Az egészséges életmód hívei is szívesen keresik fel a Miskolcot, Diósgyőrben a Várfürdő várja a felüdülni vágyókat; Miskolc-Tapolcán pedig egyedülálló természeti környezetben, a világhírű barlangfürdőben regenerálódhatnak. Miskolcon látható az ország első ipari műemléke, az őskohó, de itt található Közép-Európa legmagasabb ikonosztáza is az ortodox templomban.
A város „ékszere” Lillafüred, ahol a Palotaszálló szecessziós épülete vonzza a tekintetet, és a függőkertjében található hazánk legnagyobb vízesése.
A Cserehát dombos, erdőkkel borított vidék. Legidősebb kőzete a szürke erezésű "rakacai márvány". Az Aggteleki-karszt legismertebb kincsei a barlangok, de a felszíne is rendkívül gazdag - különleges természeti jelenségeket, védett növényeket, állatokat látni itt. Olyan kultúrtörténeti értékek is találhatók a térségben, mint a Rudabánya mellett a 10-12 millió éves lignitrétegből előkerült előemberlelet (Rudapithecus), a középkori vár- és kolostorromok (Szádvár, Martonyi), a templomépítészet értékes emlékei (Szalonna, Rakacaszend, Tornaszentandrás), kúriák és kastélyok (Tornanádaska, Edelény).
0 találat · 18 város a tájegységben
Városok: Abaújlak, Abaújvár, Aggtelek, Borsodszirák, Bükkszentkereszt, Diósgyőr, Hejőcsaba, Jósvafő, Kazincbarcika, Kelemér, Miskolc, Miskolc-Lillafüred, Miskolc-Tapolca, Sajógalgóc, Sály, Szanticska, Teresztenye, Trizs
0 találat