Szanticska bemutatása

Szanticskáról a hivatalos oklevelek először 1317-ben tesznek említést. A környék többi falujához hasonlóan, már a Xvii. századtól kezdődően elnéptelenedett, majd 1720 után a magyarok mellett szlovákok és ruténok lakják be. Fényes Elek a „Magyar országnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben” cí mű, 1837-ben kiadott adatgyűjteményében Szanticskát tót faluként írja le, amelynek neve Szent István nevéből eredeztethető. A falu megtartotta ősi településszerkezetét, hosszan elnyúló kertjei, fésűs, a Cserehátra jellemző csonka kontyolt házakkal beépítettek. Az épületek kivétel nélkül megőrizték eredeti építészeti stílusukat, közülük számos helyi védelem alatt áll. Közösségi célra két kis temploma szolgált.
A település az 1980-as évek végére gyakorlatilag kihalt. Sorsa a közeli múltban, a helyi közösség munkája nyomán indult változásnak, miután elhatározták a falu életre keltését. Elsőként az elhagyott porták rendbehozatalát kezdték meg, idővel egyre többen jártak vissza az elvándoroltak közül is. Felfedezték a falu romlatlan ősállapotát, egységes népi építészetét, egyedülálló mikroklímáját, páratlan madárvilágát .
Szanticska újraéledésének kulcsfontosságú tényezője volt a helyi táboroztatás kialakítása. Az ötlet a szocializmusnak csúfolt rendszer végóráiban született, mellyel nagyban hozzájárult a falu turizmusának kialakításához. Ekkor a falusi turizmus még szitokszónak számított a Szomszédokon nevelkedett, Nyugat felé kacsingató, valutakeret mentes kék útlevélről álmodozó széles városi tömegek szemében. Valószínűsíthető, hogy a táboroztatás ötlete nélkül Szanticska teljesen kihalt falu lenne. Szerencsére az ötlet megszületésével egy időben megindult a falu újjászületése is és jelenleg évről évre több diákot fogad a legkisebb település.