utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Főoldal Egész ország Budapest és környéke régió Budapest tájegység Felfedezés

Budapest tájegység bemutatása - 7. oldal

Bővebben a helyről

A nagy tájegységek találkozásánál fekszik az ország fővárosa, Budapest, amely 1873-ban három város (Pest, Buda, Óbuda) egyesüléséből jött létre. A Duna két partján fekszik, 23 kerülete közül 16 a pesti, 6 a budai oldalon van, egy pedig a két Duna-ág által közrefogott Csepel-szigeten. A budai oldal hegyekre épült (legmagasabb pontja az 527 méter magas János-hegy), a pesti oldal síkságon fekszik. A Duna két partját 7 közúti és 2 vasúti híd köti össze. A Duna két partjának panorámája, az Andrássy út és a budai Várnegyed 1987 óta a Világörökség része. A tömegközlekedést 3 metróvonal segíti, az elsőt - és Európában a londoni után a másodikat - 1896-ban adták át.

Budapest az ország első számú politikai, közigazgatási, kulturális, ipari, közlekedési, szolgáltatási és idegenforgalmi központja. Itt él az ország össznépességének közel egyötöde, közel 1,8 millió ember, és itt dolgozik az iparban foglalkoztatottak 16 százaléka. Budapest nemzetközi hírű fürdőváros is. Csaknem félszáz fürdője közül 12 termál- és gyógyfürdő.

834 találat · 55 város a tájegységben

Városok: Áporka, Budafok Nagytétény, Budajenő, Budapest, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Dabas, Dabas-Gyón, Dánszentmiklós, Dány, Ecser, Erdőkertes, Farmos, Galgahévíz, Galgamácsa, Hévízgyörk, I. kerület, Vár (Buda), Iklad, IX. kerület, Ferencváros (Pest), Jászkarajenő, Kamaraerdő, Káva, Kiskunlacháza, Kőröstetétlen, Lórév, Makád, Mende, Nagykovácsi, Nyársapát, Pereg, Péteri, Piliscsév, Pócsmegyer, Sülysáp, Szada, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetújfalu, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószőlős, Törtel, Újhegy, Újlak, V. kerület, Belváros (Pest), VI. kerület, Terézváros (Pest), VII. kerület, Erzsébetváros (Pest), VIII. kerület, Józsefváros (Pest), XII. kerület (Buda), XIV. kerület, Zugló (Pest), XXII. kerület (Buda), Zsámbok

834 találat

Costes

Costes

Budapest

Az új Costes története 2006-ban kezdődött, amikor a Gerendai Károllyal akkoriban kibővült tulajdonosi kör a régi étterem teljes átalakítása mellett döntött. Eltökélt céljuk a nemzetközi csúcsgasztronómia magyarországi meghonosítása volt. Másfél év megfeszített munka következett: az éttermet kívül-belül megújították, a személyzetet pedig Michelin csillagos éttermekben és magas színvonalú tanfolyamokon képezték tovább. A tulajdonosok ez idő alatt a legjobb nemzetközi éttermeket járták be Európa-szerte és tapasztalatokat gyűjtöttek az itthoni kezdéshez. Többek között alapanyagokat kerestek, így feltérképezték a legtöbb Michelin csillagos éttermet jegyző város, Párizs piacait. Végül a híres Rungis-on találták meg jövőbeli beszállítóikat, akik megfelelő színvonalú és frissességű alapanyagokat kínáltak.
További kiemelt feladat volt a séf kiválasztása: hosszú kutatómunka után, és a kiszemelt séf-jelöltek interjúztatását és versenyeztetését követően a portugál Miguel Rocha Vieirát szerződtették, aki – fiatal kora ellenére – jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezett. A nyitás előtti három hónapban a két Michelin csillagos Francois Rodolphe séf segítette a csapatot a felkészülésben. Rodolphe több mint 20 évig dolgozott a legendás Alain Ducasse oldalán, így pontosan ismerte a csúcsgasztronómiát nyújtó éttermekkel szemben támasztott elvárásokat.
18 hónapnyi előkészület után, 2008. június 15-én nyitott meg az új Costes. Az étterem első vendégei között volt Eckart Witzigmann, akit a népszerű Gault Millau étteremkalauz az évszázad séfjének választott.
A hosszú és alapos felkészülés meghozta gyümölcsét, és a következő évben az étterem sorra nyerte a különböző díjakat, elismeréseket (Alexandra étterem- és borkalauz 2009: Év Étterme 1. helyezés; Dining Guide: Magyarország legjobb étterme 2009; Budapest Week: Best of Budapest 2009; Budapest Business Journal: Fine Restaurants 2009 – Restaurateur of the Year; TimeOut Budapest 2009: Legjobb kortárs étterem).
2010-ben sikerült az étterem által célul kitűzött legfontosabb elismerést is elnyerni: március 16-án a Michelin kalauz Main Cities of Europe kiadványában egy Michelin csillaggal jutalmazták a Costest. Így ez lett Magyarország első, illetve a régió második „csillagos” étterme. Ettől kezdve még inkább a figyelem középpontjába került a konyha színvonala, még hangsúlyosabbá vált az a törekvésünk, hogy folyamatosan a legjobb minőséget biztosítsuk a vendégek számára. A 2011-es és 2012-es Michelin kalauzokban éttermünk újra kiérdemelte a csillagot.
A TimeOut és az Alexandra kalauz első díjainak elnyerése 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben, illetve a Gault Millau 2011-es osztrák kiadásában elért 17/20 pont, továbbá a 2012-es kiadásban elért 18/20 pont mind-mind azt jelzik, hogy továbbra is jó úton járunk. A következő cél a második csillag kiérdemlése…

Étterem

25 találat a térképen ebből az oldalból