utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat

Hosszúpályii látnivalók

Bővebben a helyről

A község Hajdú-Bihar megye keleti részén, a megyeszékhelytől DK-re, közúton 18 km-re található. Forgalmi helyzete kedvező. A mintegy száz esztendeje kiépült, a térség talán legfontosabb térszerkezeti elemét jelentő, Debrecen-Nagyléta-Vértes vasútvonal érinti a települést, azon vasútállomással rendelkezik. Továbbá déli határa mentén halad el a Nagykereki felé futó vasúti szárnyvonal is.

A község mai elnevezése hosszú századok folyamán alakult ki. A mai helynévírással ismert falunév tulajdonképpen két tagból áll: Hosszú és Pályi. Először a Pályi név maradt fenn, mivel az valamilyen tulajdonra vagy tulajdonosra vonatkozik, míg a Hosszú megkülönböztetést jelent a több formában előforduló és Pályi-ra végződő falunevek között.Mely végződés eddigi ismereteink szerint arra utal, hogy ezek a települések a pálos rend-el álltak kapcsolatban, ezeket a falvakat ez a szerzetesrend birtokolta.
A környék régészeti lelőhelyei az ember több ezer éves jelenlétére utalnak. A település határában feltárt kései bronzkori halomsírok emlékei is erre engednek következtetni. A község területét a honfoglalás előtt gótok, hunok, avarok, szarmata jazigok lakták. Ez utóbbiak építették azt a földsáncrendszert isz. 320-330 körül, amelynek részei ÉD-i irányban Bojttól Hajdúbagosig, illetve Pocsajtól Nagycseréig nyúlnak.Szintén a honfoglalás előtti kor jellegzetes emlékei a földvárak. A Hosszúpályi határához tartozó területen is látható egy ilyen építmény, melyben egy kisebb és egy nagyobb amfiteátrumszerű mélyedés található. Egykori szentély maradványai lehetnek.
A török uralom pusztításának eredményeként a XVII. századra majdnem elnéptelenedett.A község benépesülése csak a XVIII. századtól, a török kiűzése után indult meg ismét. Ekkor a megszűnt református egyházat is újra kellett szervezni.A görög katolikus egyházközösség 1768-ban alakult. A település korábban görögkeleti vallású lakosai ekkor tértek át a görög katolikus vallásra. Jelenlegi templomukat 1866-ban építették, addig a görögkeleti templomot használták.
A századforduló idején több előkelő nemesi kúria díszítette a község képét. Közülük kiemelkedett a gr. Zichy család XIX. sz. elején épített háza.

3 találat

Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső

3 találat

Bődi István Falumúzeum és Tájház

Bődi István Falumúzeum és Tájház

Hosszúpályi

A tájházban minden kedves látogató betekintést kaphat a parasztember életéről, a lakásbelső és a melléképületek, valamint a berendezések az életmódról, a társadalmi hovatartozásról árulkodnak.A régi parasztemberek mindent maguk állítottak elő, a mindennapi ételt, a ruhát, a lakást, a gazdasági épületeket. Tudták, hogy csak magukra számíthatnak, ezért nagyon sok mindent megtanultak. A föld művelésével biztosították, maguk a család és a jószágok számára az élelmet. A munkájuk jó és szakszerű elvégzése után, valamint a jó Isten segedelmére számítva bízhattak abban, hogy elegendő termést hoz a föld, így az újig nem kell éhezniük. Ez az életmód megkívánta a körülöttük levő élővilág pontos ismeretét, tiszteletét. Ennek eredményeként összhangban éltek a természettel. A természet élővilága biztosította az életben maradást. A földművelés a jószágtartás mellett a halászat, vadászat is beletartozott a minden napi életükbe. Sok mindent szájhagyomány útján adtak át egymásnak, Ennek a tapasztalatnak az átadásakor igazat kellett mondani, mert a megfigyelésekből, csak így tudtak pontos következtetést levonni. Reméljük az idelátogatók választ kaptak a bennük felmerült kérdésekre a tájház látogatása során. Ebben a rohanó világban egy kicsit megállt az idő, volt arra lehetőség, hogy eltöprengjen mi igazán fontos az életben.

Múzeum

3 találat a térképen ebből az oldalból