Bődi István Falumúzeum és Tájház , Hosszúpályi

Bődi István Falumúzeum és Tájház
További képek
Múzeum

Ismertető

A tájházban minden kedves látogató betekintést kaphat a parasztember életéről, a lakásbelső és a melléképületek, valamint a berendezések az életmódról, a társadalmi hovatartozásról árulkodnak.A régi parasztemberek mindent maguk állítottak elő, a mindennapi ételt, a ruhát, a lakást, a gazdasági épületeket. Tudták, hogy csak magukra számíthatnak, ezért nagyon sok mindent megtanultak. A föld művelésével biztosították, maguk a család és a jószágok számára az élelmet. A munkájuk jó és szakszerű elvégzése után, valamint a jó Isten segedelmére számítva bízhattak abban, hogy elegendő termést hoz a föld, így az újig nem kell éhezniük. Ez az életmód megkívánta a körülöttük levő élővilág pontos ismeretét, tiszteletét. Ennek eredményeként összhangban éltek a természettel. A természet élővilága biztosította az életben maradást. A földművelés a jószágtartás mellett a halászat, vadászat is beletartozott a minden napi életükbe. Sok mindent szájhagyomány útján adtak át egymásnak, Ennek a tapasztalatnak az átadásakor igazat kellett mondani, mert a megfigyelésekből, csak így tudtak pontos következtetést levonni. Reméljük az idelátogatók választ kaptak a bennük felmerült kérdésekre a tájház látogatása során. Ebben a rohanó világban egy kicsit megállt az idő, volt arra lehetőség, hogy eltöprengjen mi igazán fontos az életben.
A falumúzeum épületegyüttese egy gazdacsalád lakóházából és annak gazdasági melléképületeiből áll, melyek a lakóházzal egy sorban húzódnak. Az utca felől először a lakóházat tekintheti meg a látogató, majd az egy fedél alá épült kamrát és istállót, végül pedig a szekérszínt, a baromfiólat és az ólasgórét. A gazdasági épületek enteriőr-kiállításai a
Teljes leírás

Kapcsolat & Részletek

Cím Hosszúpályi, Nagy utca 13.
Telefon +3652375114
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 04. 18.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
előzetes bejelentkezés alapján

Térkép - Bődi István Falumúzeum és Tájház

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Bődi István Falumúzeum és Tájház
Bődi István Falumúzeum és Tájház
Hosszúpályi
A tájházban minden kedves látogató betekintést kaphat a parasztember életéről, a lakásbelső és a melléképületek, valamint a berendezések az életmódról, a társadalmi hovat...
Soma Pizzéria
Soma Pizzéria
Hosszúpályi
61 féle pizza, gyros, hamburger és egyéb főételek készítése, frissen,finoman. Házhoz szállítást is vállalunk.

További látnivalók

Aqua-Lux Wellness Hotel
Cserkeszőlő 4.3 / 5
Aqua-Lux Wellness Hotel
Előfoglalási akció félpanzióval (min.5 éj)
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-07-28
199 000 Ft
2 fő • 5 éj-től
19 900 Ft/fő/éj
Elizabeth Hotel
Gyula 4.7 / 5
Elizabeth Hotel
Napi szobaár reggelivel
Reggeli
Érkezés napja:
2026-07-28
49 900 Ft
2 fő • 1 éj-től
24 950 Ft/fő/éj
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Mezőkövesd 4.2 / 5
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Kedvezményes szobaárak
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-08-02
116 160 Ft
2 fő • 2 éj-től
29 040 Ft/fő/éj
Gunaras Resort SPA Hotel
Dombóvár 4.4 / 5
Gunaras Resort SPA Hotel
Forró nyár
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-07-29
183 990 Ft
2 fő • 3 éj-től
30 665 Ft/fő/éj

Bejelentkezés