utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat

Debreceni természeti érték

Debrecen Magyarország harmadik legnagyobb területű és második legnépesebb városa, Hajdú-Bihar megye és a Debreceni járás székhelye.

Bővebben a helyről

Javaslatok Debrecen felfedezéséhez

Debrecen és környéke számtalan érdekes látnivalót, izgalmas élményt kínál, így felfedezésére mindenképpen több napot kell szánni. Az alábbi programjavaslat szerint mindenki saját igényeinek, idejének függvényében tervezheti meg debreceni tartózkodását.

Nem látta Debrecent, ha nem járt a Református Nagytemplom tornyában, nem próbálta felemelni a Debreceni Református Kollégiumban a gerundiumot. Látnia kell a református vallás jelképévé vált líciumfát és a „kálvinista Róma” katolikus püspöki székhelyét is, a Szent Anna Székesegyházat! Debrecen múltját és jelenét ugyan az utcákon, tereken sétálva is megismerheti, de teljes képet a Tímárház, a Déri Múzeum és a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ kiállításának megismerésével kaphat csak. Mindeközben ne mulassza el megkóstolni a debreceni páros kolbászt sem! Azoknak, akik valami igazán eredetire vágynak, kihagyhatatlan a helyi nagypiac és a virágpiac. Ha már felfedezte a történelmi belvárost, bejárta a hangulatos tereket, elidőzött a teraszokon, akkor lazítson a Nagyerdőn! Kényeztesse magát az Aquaticum élményfürdőben, pihenjen a gyógyfürdőben. Sétáljon vagy kerekezzen a Nagyerdei parkban, a Nagyerdei Víztoronytól kiindulva. Élvezze nappal a „vízen járást”, este a „mozizást” a Ködszínháznál! Csodálja meg a Debreceni Egyetem impozáns főépületét, majd szórakozzon a Nagyerdei Kultúrparkban és ismerkedjen játékosan a tudományokkal az Agóra Tudományos Élményközpontban. Az este számos ínycsiklandó ízzel és számtalan feledhetetlen programmal koronázhatja meg a városlátogatást, legyen szó egy jóízű vacsoráról, egy hangulatos komolyzenei koncertről, vagy egy könnyed színházi előadásról a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon vagy a Csokonai Nemzeti Színházban.  Ha viszont adrenalinszint-növelő programra vágyna, nézzen meg egy izgalmas futballmeccset a Nagyerdei Stadionban, vagy bulizzon az ország legnagyobb klubhelyiségében, a HALL-ban.

Ne feledkezzen meg azokról sem, akik otthon várják! Válogasson a Tourinform iroda és a Nagyerdei Víztorony ajándékboltjának kínálatából! Kívánjuk, hogy maradandó élményekkel gazdagodjon nálunk és mielőbb visszatérjen hozzánk újra! 

Extra tipp:

Ha készen áll megismerni az érintetlen természetet, akkor ne habozzon ellátogatni a Debrecentől 30 percnyi autóútra lévő Hortobágyra, ahol Közép-Európa legnagyobb egybefüggő füves pusztája található. Itt bárki pásztorbőrbe bújhat, kipróbálhatja a kézműves technikákat, de lehet vágtázó csikós vagy természetbúvár madármegfigyelő is. Sőt, akár szafarizhat is dzsippel. Kóstolja meg az igazi bográcsos ételeket a helyi étteremben, a Nagycsárdában, és engedje, hogy magával ragadja a népzene hangulata!

A debreceni látogatást csillagtúrák keretében további élményekkel lehet meghosszabbítani. 20 kilométerre Debrecentől, Hajdúszoboszlón található Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, kevesebb, mint egyórányi kirándulással pedig elérhető az ország legnagyobb, legkedveltebb vidéki állatkertje, a Nyíregyházi Állatpark, és Európa legnagyobb édesvízi akváriuma, a Tisza-tavi Ökocentrum Poroszlón. Másfél órán belül három UNESCO világörökségi helyszín is könnyedén elérhető Debrecenből: a Hortobágy, a Tokaj borrégió és az Aggteleki Karszt barlangjai.

A Tourinform tippjeivel további élményteli programokkal színesítheti látogatását. Az aktuális információkért keresse a Tourinform irodát személyesen vagy az iranydebrecen.hu internetes oldalon!

24 találat

Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső

24 találat

Bartók Béla úti tölgyfasorok

Debrecen

Koruk: 50 év Egyedek száma az északi oldalon: 59 db Egyedek száma a déli oldalon: 62 db Átlagos magasságuk: 12-20 m Törzskerületük: 100 - 230 cm (minimum/maximum) 1981 óta védett a Bartók Béla út elején a Kenézy Gyula Kórházhoz vezető út mindkét oldalát szegélyező kocsányos tölgyfasor. Debrecen város területén ritka értékű utcafásítás. A jobb oldalon 78, a baloldalon 83 kocsányos tölgyet ültettek. A fasor 50 éves. A szép utcafásítás jelentősen javította a levegő minőségét és csökkentette a zajszintet, ami az egészségügyi intézmény közelében nem elhanyagolható körülmény. A valamivel több mint 120 példányra fogyatkozó állomány egyedszámát 2007-ben a Bartók Béla út rekonstrukcióját követően fiatal tölgyek telepítésével növelték ugyan, de faj és egyedszámuk így sem éri el a korábbi telepítésnél regisztrált arányokat. A fokozódó antropogén hatások miatt számolnunk kell a termőhelyi tényezők romlásával (klíma, hidrológiai viszonyok változása stb.) az elkövetkező években. Gondoskodni kell a talaj vízháztartási egyensúlyának megőrzéséről, valamint a felső talajszelvény vízkapacitásának növeléséről.. Az egyik legfontosabb feladat a vízpótlás, hiszen vízhiány esetén csökken az asszimilációs folyamat, zavarok lépnek fel a növények nedvkeringésében, valamint annak enzim- és hormontermelésében, melynek következtében csökken az egyes egyedek ellenálló képessége. Kép és szöveg: Varga József

Természeti érték
Déri téri kocsányos tölgy

Déri téri kocsányos tölgy

Debrecen

Kora: 120 - 130 év Magassága: 20-24 m Törzsének mellmagassági kerülete: 372 cm 1976 óta védett. A Déri téren áll az a védett kocsányos tölgyfa, melynek mellmagassági átmérője 118cm, magassága 20-24m. A fűvészkert helyén állt Pap-tava fáinak egy száz évesnél idősebb, megmaradt példánya. A Déri Múzeum előtt álló kocsányos tölgy egyik legfontosabb fafajunk. Tartós, kemény, rugalmas és jól megmunkálható fájának ipari felhasználhatósága széleskörű. Az éghajlati szélsőségeket jól tűri, a kései fagyokat magtermése sínyli meg. Az erősen kötött agyagtól a laza homokig minden talajtípuson megél. Egyedül a talaj tápanyagtartalmával szemben igényes, egyik legimpozánsabb lombos fafajunk A tölgy jelenleg jó általános állapotban van, de a termőhelyi tényezők lassú átalakulása, degradációja miatt csúcsszáradás jelei tapasztalhatók a fa koronáján. Csonkolással, ifjító metszéssel sokat javíthatunk a fa egészségi állapotán, melynek eredményeként még hosszú évtizedeken át gyönyörködhetünk ebben a kapitális méretű tölgyben, mely fajának egyik legszebb példánya Debrecen belvárosában. Itt kell megemlékeznünk a tér épített környezetének kicsiny remekműveiről a Déri tér szobrairól. A múzeumépület homlokzata előtt Medgyessy Ferenc allegorikus művei jelképezik egyenként a gyűjtemény fő tárgyköreit: a Régészet, a Tudomány, a Művészet és a Néprajz megszemélyesített alakjaiban. Megbízást 1929-ben kap elkészítésükre, 1930-ban már a tér díszei. A régészetet szimbolizáló szobor az 1937. évi párizsi világkiállításon nagydíjat nyert. A tér egyik átellenes sarkában ugyancsak Medgyessy alkotása a Móricz Zsigmond ülő szobra, amely 1955 után készült. Déri téri szobrát Darvas József 1960-ban, a művész halála után avatta fel. A park másik szögletében áll Debreceny Tivadar (1890-1976) bájos, kecses szobra, a merengő. Ez az intim kis park csak felkészíti a látogatókat azokra a szépséges látnivalókra, amelyeket az ország egyik leggazdagabb múzeumi gyűjteményét őrző Déri Múzeum kínál. Debrecenben Löfkovits Artúr órás és ékszerész kezdeményezte 1902-ben egy múzeum létesítését. A Déri Múzeum Debrecen városának szülöttei, a debreceni iparosok munkája s a debreceni polgárok áldozatkészségének gyümölcse, melyet a debreceniek állami hozzájárulás nélkül, kizárólag saját erejükből létesítettek. A Déri Múzeum megépítésével és megtervezésével Debrecen város tanácsa Györgyi Dénes műépítészt, az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Főiskola tanárát és Münnich Aladár műépítészt az 1923. esztendőben együttesen bízta meg. A múzeumi épület az ősi tradicionális helyen, a város központjában, a régi kis füvészkert helyén épült fel. Közvetlen tőszomszédságában áll a református Debrecen legnagyobb büszkesége, a történelmi jelentőségű Nagytemplom és az e mögött felépült ősi, több évszázados, nagyhírű református kollégium épülete is. Mindkét épület az empire-kor igen jellegzetes művészi alkotása. A neobarokk stílusú múzeumot l928-ban építették és Déri Frigyes, bácskai származású, Bécsben élő selyemgyárosról nevezték el, aki három világrészből származó óriási értéket képviselő régiséggyűjteményével ajándékozta meg a várost. A nagylelkű adományozó fivére, Déri György értékes néprajzi gyűjteményével gazdagította a múzeumot. Kép és szöveg: Varga József

Természeti érték
Egyetem téri kocsányos tölgyek

Egyetem téri kocsányos tölgyek

Debrecen

Kora: 200-220 év Magassága: 20-22 m A fa mellmagassági kerülete: 562 cm! 1981 óta védett. Az Egyetem tér kialakítása a francia kertek mintájára történt. A parkban a harmincas években állították fel a négy jeles tudós, tanár, reformátor: Méliusz Juhász Péter, Huszár Gál, Szenczi Molnár Albert és Komáromi Csipkés György szobrát. A tér közepén kétlépcsős, szökőkutas vízmedence áll. Ezen a téren található négy védett kocsányos tölgyfa, közülük egy sajnos már kipusztult, egy 202 éves példányt pedig 2004 nyarán kivágtak Ezek a kocsányos tölgyek a Debreceni Nagyerdő jellegzetes képviselői. Ma már egyre kevesebb ilyen korú fa látható, mert a város terjeszkedésével egyre csökken a Nagyerdő faállománya. A Templomkönyvtár előtt álló bombasérült példány a Debreceni Egyetem központi épületétől viszonylag távol áll, (70m) így ez a fa termőhelyi viszonyait csak minimális mértékben befolyásolja. A korona 80-85%-ban ép, de középső és felső harmadában már több nagyobb sárga fagyöngy (Loranthus europaeus) bokor figyelhető meg. A régi Nagyerdő talán egyik utolsó példánya ez az impozáns méretű tölgy, melyhez hasonló egyedet talán már a város északi határán húzódó Öregtölgyes területén sem találunk, ezért ennek a tölgynek a megőrzése, védelme kiemelt jelentőségű feladat az utókor számára. Kép és szöveg: Varga József

Természeti érték

Simonyi út kétoldali hársfasora

Debrecen

Koruk: 30-35 év Törzskerületük: 48 - 155 cm Átlagos magasságuk: 6 10 m 1974 óta védett. A hárs volt az első fa, amelyet nem hasznáért, hanem díszfaként és illatos virágaiért ültettek. Puha fáját fafaragásokhoz, templomi szobrokhoz is használták. Ezek a kitűnő parkfák mélyrétegű nem túl száraz talajban érzik jól magukat. Jellemzően 20-25 méter magas megnyúlt, vagy terebélyes koronájú fák. Virágaikat a méhek előszeretettel látogatják,- mézelő növény. A védetté nyilvánítás évében 301 hárspéldány szegélyezte a Nagyerdő irányába futó utat, ahol ahol korábban Simonyi József (1771-1832) óbester 1819-ben kétoldalt 600 jegenyével és sok juharral, nyárfával ültetette végig saját költségén és huszárjai munkájával az akkor még ki nem alakított sétányt. Kevesen tudják, hogy Széchenyi István a legnagyobb magyar a legvitézebb magyar huszár seregében szolgált itt kapitányként. Széchenyi maga is részt vett századával az 1819-ben ültetett fasor 1820 tavaszán való megünneplésében. A mai hársak telepítése az 1830-as évek elején történt. Az 1970-es évek második felében mért átlagos körméretük 80 cm körül volt, magasságuk pedig 10-12 m. Napjainkban a fák egészségi állapota (sajnos) folyamatosan romlik, egyre több a balesetveszélyes, az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető egyed. A csúcsszáradás, ágelhalás elsősorban a nyugati oldalon húzódó fasor idősebb példányainál jellemző, illetve dominánsabb. Száraz, aszályos nyarakon gondoskodni kell a növények vízpótlásáról! Szöveg és kép: Varga József

Természeti érték

24 találat a térképen ebből az oldalból