utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat

Békéscsabai étterem

Bővebben a helyről
Békéscsaba létrejöttét a XIII. század második felére tehetjük. Neve az Árpád-korban már használt Csaba személynévből ered. 
A XIX. század elején már Európa legnagyobb falujaként emlegették. Békéscsaba gazdasági fejlődésében kiemelkedő szerepe volt a vasútnak: 1858-ban megépült a Pest-Arad, majd 1871-ben a Nagyvárad-Fiume vasútvonal. A városközpont arculatát meghatározó épületek az 1870-es években készülnek el. Békéscsabán a településszerkezet a 19. század elejére vált véglegessé. Az első világháború után, 1919. január elsejétől az akkor 40.000 lakosú település végre hivatalosan is elnyerte a városi rangot. A második világháború után újjászervezett megyerendszerben 1950-ben Békéscsaba megyeszékhely lett. Érdemi fejlődése az 1960-as évek környékén indult meg.

Békéscsaba a hazai szlovákság és a kolbászkészítés - mint egyedülálló gasztronómiai különlegesség - fellegvára. A város jellegzetesen ártérperemi település, a kiváló termőtalajú Körös-völgy középpontjában a főleg mezőgazdasággal foglalkozó régiónak, a 400 ezer lakosú Békés megyének székhelye. A térség közlekedési, ipari, kereskedelmi, kulturális és igazgatási központja. Békéscsaba 1990 óta megyei jogú város.

A megyeszékhely Közép-Európa és Magyarország délkeleti kapujában, a román határtól, a nemzetközi határátkelőhelytől 20 km-re helyezkedik el. Békéscsaba nagyobb szomszédai: Szeged - a napfény városa, Kecskemét - a hírős város, Debrecen - a kálvinista Róma, valamint Arad (Románia) - a vértanúk városa.

Békéscsaba évszázados épületei, újjáalakult városképe, rendezvényei, a környék természeti értékei turisták ezreit ösztönzi a város megismerésére.

21 találat

Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső

21 találat

Árpád Pálinkatanya

Árpád Pálinkatanya

Békéscsaba

Az Árpád és Vadász Pálinkák 2011 tavaszától korhű, mégis modern és kényelmes környezetben adnak otthont a pálinkaturizmus kedvelői számára. A hagyományos előtornácos (podsztyenás) pálinkaházon belül megtalálhatóak a kisüsti és oszlopos technológia főző- és egyéb technikai berendezései és a vendégek számára kialakított kóstolótermek. A vendégeket a házigazda, Ifj. Nagy Árpád főzőmester vezeti körbe a főzdében, aki megismerkedtet a manufaktúra történetével, áttekinti a pálinkafőzés folyamatát a gyümölcstől a palackozásig, beavat a pálinkalepárlás titkaiba, egyúttal bemutatja a szakszerű pálinkakóstolást és értékelés lépéseit, megkóstoltatja a manufaktúra terméksorait és kötetlen beszélgetés keretén belül válaszol a feltett kérdésekre. Ezalatt igény szerint felszolgálásra kerülnek kizárólag Békés megyében készített hagyományos vegyes hidegtálak - csabai kolbász, disznótoros, pástétomok, körözött, dagadó - melyek bemutatják a tradícionális és ízletes helyi gasztronómia változatosságát és különlegességét. Az Árpád Pálinkatanya cégek, családok, baráti társaságok, szakmai érdeklődő csoportok számára kínál kellemes kikapcsolódást és szakmai fejlődést, ahol a pálinkafőzés művészetének megismerése mellett lehetőség nyílik grillezésre, bográcsozásra, disznóvágásra, báránysütésre és egyéb izgalmas kikapcsolódást nyújtó gasztronómiai programokra.

Étterem Pub

21 találat a térképen ebből az oldalból