Ácsi látnivalók

Területén már a római korban laktak, közelében két római katonai tábor állt: Ad Mures és Ad Statuas. Előbbi a Concó-patak mai torkolatánál állt (a Bumbum-kút néven ismert helyen), utóbbi pedig Vaspuszta közelében a Duna-parton. Ad Mures egy ősidőktól létező kút mellett alakult ki Traianus császár idején, Brigetio építésével egy időben. A segédcsapat (auxiliaris) tábor keleti falát és a tábort övező árkot az 1989-ben végzett leletmentés hozta felszínre. Az erőd déli oldalán polgári település (vicus) is kialakult. Ad Statuas a Duna magas partján állt palánkerőd volt, mely a Duna áradásai miatt 117 után helyet változtatott. 1817-ben ép boltozatú római pincét találtak itt. A két erőd régészeti feltárása Gabler Dénes nevéhez fűződik.

Nevét az Árpád-korban letelepedett, a király szolgálatában álló ácsokról kapta. A neve az oklevelekben először feltehetően 1138-ban jelent meg Olt néven, de biztos adat csak 1297-ből van Villa Alch néven. Első ismert birtokosa 1346-ban nagymartom Simon fia volt, majd 1434-től Pál és Vilmos fraknói grófok tulajdona lett.

A törökök a falut kétszer is feldúlták: 1540-ben és 1639-ben. Az első támadáskor pusztult el Ácstól nyugatra fekvő két falu, mely a gróf Cseszneky család birtoka volt: Vas és Lovad. Nevüket dűlő- és pusztanevek őrzik. 1590-ben mindössze 4 család élt itt.

A teljes pusztulást követően csak 1628 után kezdett újra benépesülni: először református hitű komáromi magyarok, majd a 18. században németek telepedtek be. A református egyház működés a 17. század óta folyamatos Ácson, már 1643-ban működött népiskolája, az anyakönyveket 1726 óta vezetik. 1674-ben Komáromi István ácsi református lelkészt a pozsonyi vésztörvényszék gályarabságra ítélte.

Földesurai kezdetben a Hathalmy, majd a Lengyel, a Kolos és Pogrányi családok voltak; később a pannonhalmi főapátság és az Esterházy család szerzett jelentős birtokot Ács határában. 1824-ben Liechtenstein Alajos szerzett itt birtokot (1848-ban a község 2/3-ának földesura volt), amit a század második felében a Zichy család szerzett meg. Jelentős birtokai voltak itt Szabadhegyi Móricnak is.

Bél Mátyás már a 18. század elején nagy és gazdag faluként mutatja be Ácsot. 1707-ben Rabutin hadai itt táboroztak, jelentős károkat okozva a községnek. Az 1784-1787-es népszámlálás szerint 674 házban 670 család élt itt, a népességszám 2895 fő volt. Ács a 18. század végére a Gesztesi járás legnépesebb települése lett. 1848-ban 3800 lakosából 1128 római katolikus, 2435 református, 287 zsidó vallású volt. A katolikus plébániát Saugh pannonhalmi főapát alapította 1751-ben, a zsidó hitközség a 19. század elején alakult (a községben zsinagóga és zsidó felekezeti iskola is működött - utóbbi 1921-ig). Az 1789-ben nyitott zsidó temető ma is megvan a Concó- és a Székes-patak összefolyásánál.

1809-ben Ács határában verte vissza a Vas vármegyei lovasezred a francia (napóleoni) csapatokat.

1848-ban Fényes Elek Komárom vármegye leírása című munkájában Ács leírásánál említi, hogy ekkoriban hosszúépületű nádfedeles házak alkották a falut, szép a női népviselet, a községi közös legelő a Lovadi pusztánál található. Említést tesz az Esterházy-kastély udvarában összegyűjtött római emlékekről, Liechtenstein herceg telivértenyészetéről és az ácsi cseresznye- és sárgabarack-termesztésről is. Az Ácsi-erdőról a következőket írja: Az erdő József császár rendeletéből ültettetett homokföldű s többnyire akácz és fenyves, egyébiránt kivált a herczegi rész homokföldei fasorokkal is nemcsak ékesíttetnek, hanem homok ellen is védve vannak.Lakosai híres kocsisok voltak.

1849. július 2-án a komáromi csatában Ács mellett verte vissza Görgey Artúr parancsnoksága alatt a honvéd fősereg a Haynau által vezetett, túlerőben lévő osztrák csapatokat. A csata emlékére az ácsi erdőben (már Komárom területén) 1870-ben emlékművet állítottak.

1850-ben Ács legnagyobb része leégett. 1871-ben Patzenhofer Konrád cukorgyárat építtetett a községben. A vasútvonal közelsége miatt alapított üzem a századfordulón már mintegy 500 főt foglalkoztatott és négy vármegye cukorrépatermését dolgozta fel.

1907-ben a Borovszky-féle vármegye-monográfia szerint Ácshoz tartoztak Alszter, Boros, Felsőlovad, Plebános, Rostakuti, Schrikker és Ref. lelkész tanyák; Csilla, Czonczóhát, Jeges, Likócs, Lovad és Vas puszták; továbbá Czonczó és Pál majorok. Ugyanekkor a községnek 715 háza volt.

Az első világháborúban 647 ácsi lakos vett részt, közülük 215-en vesztették életüket.

Ács társadalmi élete viszonylag aktív volt: 1873-ban megalakult az Olvasóegylet, 1911-ben a Gazdakör, 1926-ban a Levente Egyesület, 1933-ban a Hadigondozottak Szövetségének helyi egylete, 1934-ben az ortodox zsidó hitközség, 1935-ben az Iparoskör, 1950-ben pedig a Vadásztársaság. Az Ácsi Sportklub 1927-ben alakult. Az ácsi cukorgyár munkásai dalkört is létrehoztak. A helyi népkönyvtár 1927-ben alakult meg. Ács szőlőtermelői már a 19. századtól hegyközséggé szerveződtek.

1944 júniusában hurcolták el koncentrációs táborokba az ácsi zsidókat. A második világháború frontja 1945. március 26-án vonult át a községen. Ács 1950-ig a Gesztesi járáshoz tartozott, majd 1984-ig a Komáromi járáshoz. 1970. január 1-jén Ácsot nagyközséggé nyilvánították.

Az első ácsi termelőszövetkezet 1952-ben alakult, majd 1956-ban alakult újjá Egyetértés néven. Csillapusztán 1949-ben létesült szövetkezet, mely 1978-ban egyesült az ácsival, ekkor 5228 hektáron gazdálkodott. 1960-ban cukorgyári célgazdaság, állami gazdaság, szeszgyár és malom is működött Ácson, a cukorrépa mellett a len- és a kendertermesztés is jelentős volt

2001-ben volt a cukorgyár utolsó kampánya, az üzem bezárása jelentős visszaesést okozott Ács gazdaságában. A 2000-es évek elejére befejeződött a szennyvízhálózat kiépítése és ezzel teljessé vált a közműellátottság.

Ács nagyközséget 2007. július 1-jei hatállyal várossá nyilvánították.