Péchy-Zichy kastély és védett ősparkja
A település további nevezetessége még az 1786-ban barokk stílusban épült volt Péchy-Zichy kastély. A kastélyt Péchy Gábor építtette, miután a várat és a hozzá tartozó uradalmat megvásárolta a lőcsei jezsuitáktól 1753-ban.
A következő tulajdonos a Zichy család, aki házasság révén szerzi meg a birtokota századfordulón.
U alakú, több mint 2500 négyzetméter alapterületű kastélya a megyében a harmadik legnagyobb kastélyépület. A kastély egyemeletes, alápincézett főépületéhez átellenesen szintén U alaprajzú, földszintesmelléképületek kapcsolódnak, egy nagyméretű zárt díszudvart közrezárva.
A melléképületek két sarkán egy-egy zsindelyfedésű, négyzetes alaprajzú, manzárdtetős saroktorony áll. Az egyes udvarok között kocsiáthajtók biztosítják az összeköttetést.
A kastélykert, melyet a kastély építésével egyidőben, az egykori öreg erdőből alakított ki a Péchy család, az angol és francia kertépítészet stílusjegyeit hordozza. Különleges mikroklímáját kezdettől fogva a rajta átvezető Tekeres patak és az általa táplált tó határozza meg. Az idős, nagyméretű fák és a park dús cserjéi igen gazdag madárvilágot tartanak el, a tóban pedig több halfaj mellett folyami rák, pettyes gőte és tőkés réce is él.
A védett őspark előzetes engedéllyel látogatható.
Elérhetőség
- Cím
- Boldogkőváralja, Kossuth utca 2. Térkép
- Telefon
- 46/387-722
- Weboldal
- hejce.hu
Utoljára frissítve: 2009. 11. 16.
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek