utazzitthon.hu
Keresés…

Péchy-Zichy Kastély és Őspark

Madár és rovarvilág, kisebb rágcsálók, vizi élőlények, fakusz, csuszka, fakopáncs, egerészölyv, mókus, cickány, sün. Fa, védett növények, hárs, feketefenyő, kőris, juhar, vérhullató fecskefű, leánykökörcsin. Tájképi érték.

Boldogkőváralja
Az 1786-ban barokk stílusban épült Péchy-Zichy kastély U alakú. Több mint 2500 nm alapterületű kastélya a megyében a harmadik legnagyobb kastélyépület. A kastély egyemeletes, alápincézett főépületéhez átellenesen szintén U alaprajzú, földszintes melléképületek kapcsolódnak, egy nagyméretű zárt díszudvart közrezárva. A melléképületek két sarkán egy-egy zsindelyfedésű, négyzetes alaprajzú, manzárdtetős saroktorony áll. Az egyes udvarok között kocsiáthajtók biztosítják az összeköttetést. A kastélykert, melyet a kastély építésével egyidőben, az egykori öreg erdőből alakított ki a Péchy család, az angol és francia kertépítészet stílusjegyeit hordozza. Különleges mikroklímáját kezdettől fogva a rajta átvezető Tekeres patak és az általa táplált tó határozza meg. Az idős, nagyméretű fák és a park dús cserjéi igen gazdag madárvilágot tartanak el, a tóban pedig több halfaj mellett folyami rák, pettyes gőte és tőkés réce is él.

Elérhetőség

Cím
Boldogkőváralja, Kossuth út 2. Térkép
Telefon
+3646387722
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 07. 09.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
A kastély előzetes egyeztetést követően látogatható.

Jegyárak

nincs

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Péchy-Zichy Kastély és Őspark kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek