utazzitthon.hu
Keresés…

Boldogkőváraljai vár

A XIII. századi eredetű,mint királyi várat többször eladományozták. II. Rákóczi Ferenc is többször megfordult falai között. Itt töltötte életének egy esztendejét Dévai Bíró Mátyás, a magyar Luther, és Balassi Bálint itt írta a Borivóknak való című versét. A Boldogkői vár az elmúlt években komoly rekonstrukciós munkákon ment keresztül, védőtetőt kapott a kaputorony és a déli torony, az oroszlánsziklán megépült a sziklakijáró az őrbódéval, ennek következtében a vár külső képe megváltozott. A várban ásványkiállítás, hadtörténeti kiállítás és ólomkatonakiállítás látható.

Boldogkőváralja

A várat a tatárjárás után kezdték építeni az észak-déli irányban hosszan elnyúló keskeny sziklaszirtre. Építtetője a Tormaj nemzetség egyik tagja lehetett. A XIII. század végén Amadé nádor szerezte meg. A viharos történelmi idők során gyakran változtak birtokosai. Gazdái voltak többek között: Zsigmond király, a Hunyadiak, Szapolyai János és a Rákócziak. Tartózkodott itt Balassy Bálint is, több verse innen származik. Thököly hívei 1678-ban foglalták el a császári csapatok által korábban megrongált erősséget. Ezt követően már nem lakták, falai romlásnak indultak.

A vár magja a XIII. századi négyzet alaprajzú egykor ötszintes öregtorony volt. Ettől északra emelték a kétszintes palotaszárnyat. A palota déli vége és az öregtorony között mély ciszterna látható. A fellegvár délnyugati részén a XV. században négyszögű épületet emeltek. Ennek emeletén volt az Úr háza, földszintjén a sütőház, pincéjében pedig a szárazmalom. A felső várhoz a XIV-XV. században, a nyugati vároldalban kialakított sziklateraszon emelt, külső vár csatlakozott. Ez alatt, a lankás nyugati dombol tetején palánkkal körülvett elővár épült. Ebből az elővárból vezetett a feljárat a felvonóhidas bejárathoz. Feltárása és konzerválása 1963-64-ben történt. Jelenleg is látogatható, az újra lefedett palotaszárnyban turistaszállást tartanak fenn.

Elérhetőség

Telefon
+3646387703
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2020. 12. 03.

Nyitvatartás

0301-1031

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Boldogkőváraljai vár kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek