Vésztő bemutatása
Vésztő Békés megye északi részén, a Kis-Sárrét térségben található, Békéscsabától 35 kilométerre.
Bővebben a helyről
Vésztőt a legkorábbi írásos emlék 1350-ben említi először Vejzetheu (Vejszető) néven. A szabályozatlan Sebes-Körös hatalmas kiterjedésű vízjárta elöntési területén található kiemelkedéseken települt meg itt az ember, s alkotott kisebb-nagyobb élőhelyeket. Megélhetési lehetőségeket kizárólag a halászat adta, az egyik halfogó eszköz neve volt a vejsze, amiből a település nevét származtatják.
A török uralom alatt a település teljesen elnéptelenedett, s a Rákóczi-féle szabadságharc leverését követően, 1713-ban történt meg az újratelepítése a Hajdú-Bihar megyében lévő Bakonszegről. A lakosság többsége református, templomát 1782-83-ban építi fel, s 1825-ben bővíti.
Vésztő 1871-ben nagyközségi státuszt kap, a vasúti közlekedés 1881-ben indul meg.Említésre érdemes, hogy 1982-ben fejeződtek be a Vésztő-Mágori ásatások, az átadás után a történelmi emlékhely egyre látogatottabbá és ismertebbé válik, ma igen jelentős idegenforgalmi központ, a népi írók szoborparkja, évenként megrendezésre kerülő Sárréti Piknik színhelye. Ez a terület Vésztő kialakulását jóval megelőzően is lakott volt, amire több, ásatásokkal alátámasztott bizonyíték van. A legfontosabb a mágori ikerhalom északi részében feltárt 6000 éves (neolitkor), s az azt követően egymásra települt emberi kultúrák maradványai. Az ikerhalom másikán a Vatához tartozó Csoltnemzetség létesített monostort, amely feltárt, részben rekonstruált formában látható a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhelyen.
A település 2001. július 1-jén városi rangot kapott.

2 találat
Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső
2 találat
2 találat a térképen ebből az oldalból