Taksony bemutatása

Taksony község vélhetően az egykori fejedelmi szálláshely nyomán alakult ki, és az egykori krónikák, illetve a helyi hagyomány szerint – jóllehet, erre semmiféle bizonyíték nincs – az uralkodó itt is lett eltemetve.
Első okleveles említése 1270-ből származik, mikor is V. István király (1270-1272) Toxun, Zoych és Raad birtokokat elvette hűtlenséget elkövetett gazdájuktól, és az Ilbő-szigettel együtt a Nyulak-szigeti Szent Mária monostornak adományozta.
Az apácák 1540-ig birtokolták Taksonyt, ám ekkor a török hódítás miatt menekülni kényszerültek. Buda elfoglalásával és a hódoltság létrejöttével a falu hosszú időre oszmán uralom alá került. Nem pusztult el, mert a törökök Xvi. századi rendszeres összeírásaiból ismerjük a férfilakosság neveit, hogy mit adóztak, és tudjuk, hogy kik voltak – gyakorta váltakozva – török birtokosai. Azonban az 1593-ban elkezdődő tizenötéves háború pusztításai nyomán, nagyon sok magyarországi településhez hasonlóan, lakatlanná lett. A későbbi összeírásokban rendszerint egyáltalán nem, vagy ha igen, akkor csak pusztaként bukkant fel.
Taksony
Lakosságot Taksonyban csak a Xvii. század utolsó harmadában találhatunk ismét. A végleges betelepülők első csoportja 1710-ben érkezett a faluba. Ők egységesen német származásúak és római katolikus vallásúak voltak, és Magyarországon a „sváb” elnevezést használták rájuk. A Xviii. század folyamán több hullámban érkeztek az országba és azon belül Taksonyba.
Az összeírásokból kiderül, hogy a taksonyi lakosság száma – először a betelepedések, majd később inkább a szaporulat miatt – folyamatosan növekedett a Xviii. század folyamán. Az akkor megismert nevek (Kreisz, Vinkler, Vágner, Ruff, stb.) közül a legtöbb ma is megtalálható a faluban. Az utolsó csoport valószínűleg 1785-ben érkezett, lezárva Taksonyban a beköltözések időszakát.
A svábok közül szinte mindenki mezőgazdasággal foglalkozott. A parasztgazdák és családjaik állatokat tartottak, földet, szőlőt műveltek, terményeikkel néha kereskedtek. Miután a rendelkezésre álló termőföldek nagy része homokos jellegű Taksonyban, az ittenieknek mindig is sokat kellett dolgozniuk ahhoz, hogy boldoguljanak.
A letelepedett taksonyiak hiába voltak német származásúak és nyelvűek, Magyarországot hazájuknak tekintették, és sokkal jobban kötődtek a magyar nemzethez, mint a Habsburg uralkodóházhoz.
A Xx. század kezdetén egy, a hagyományaihoz ragaszkodó, németül beszélő, de a magyart is egyre inkább elsajátító, lassú ütemben asszimilálódó sváb közösséget láthatunk Taksonyban. Az első világháború itt is egyaránt megkövetelte a maga emberi és gazdasági áldozatait. A két forradalom és a románok rövid, de annál károsabb jelenléte után a község élete visszazökkent a korábbi kerékvágásba. A gazdasági-pénzügyi problémák azonban a két világháború közötti korszakban végig jelen voltak. A főleg módos parasztgazdákból álló képviselőtestület, élén a választott bíróval nagy erőfeszítéseket tett, hogy a település pénzügyeit rendben tartsa, de ez számos tervezett fejlesztés elmaradásával járt. Ennek ellenére is ki tudták építtetni a közvilágítást, javítottak az ivóvízellátáson, és gondoskodni tudtak a rászoruló taksonyiakról.
Taksony
Sajnos, ebben korszakban kezdődött el a taksonyi sváb és nem sváb lakosság történetének a legsötétebb időszaka, amely a helyi zsidók Auschwitzba deportálásával, a sváboknak a Gulagba vitelével és kitelepítésével végződött. Nagy szerepe volt ebben a helyi Volksbundnak, amely közreműködött abban, hogy taksonyi férfiakat toborozzanak a Waffen-Ss-be, illetve, hogy a második világháború után a svábokat ellenségnek tekintsék, és egy részüket eltávolítsák az országból. Maga a háború 1944 novemberében érte el a községet, és okozott nagy pusztítást. A megszálló szovjet hadsereg is ellenségnek és potenciális munkaerőforrásnak tartotta a svábokat, akik közül közel 800-at vittek a Szovjetunióba málenkij robotra. A „halálos munká”-ból csak egy részük tért haza arra, hogy az itthon maradottak közül sokakat Németországba telepítettek a magyar hatóságok, illetve, hogy már egészen más világ volt, mint amikor elhurcolták őket.
A svábok kitelepítése és a helyükre magyar nemzetiségűek beköltöztetése megbontotta a taksonyi lakosság addigi egységét. A megmaradt svábok további büntetésektől tartottak, és a szenvedéseik egyik okát látták az érkező magyar kisebbségben, akik viszont a svábok bosszújától féltek. A meglehetősen egyoldalú földosztás és a svábokat leginkább bűnösnek tekintő kommunisták hatalomra jutása sem javította a helyzetet. A két csoport ilyen körülmények között hosszú ideig nagyon ellenségesen viszonyult szóban és tettben egymáshoz.
A szocializmus új világa azon túl, hogy az addigi képviselőtestület helyébe a tanács lépett, a mezőgazdaság kollektivizálását, a módosabb gazdák kulákká, vagyis ellenséggé nyilvánítását, svábellenes intézkedéseket, utcaátnevezéseket, Mdp-t, munkaversenyeket és hasonló csapásokat tartogatott a taksonyiaknak (is). A svábság úgy érezte, hogy német származása csak hátrányt jelenthet, és ez tömeges névmagyarosításhoz és felgyorsuló asszimilációhoz vezetett.
1956-ban ráadásként természeti csapások is bekövetkeztek a januári földrengés és a tavaszi árvíz formájában. Októberben a községben is voltak forradalmi események, amelyek harcokkal nem jártak együtt, de a tanácsot itt is lemondatták, létrehoztak helyi nemzetőrséget és nemzeti bizottságot. A lakosság nagy része a lehetséges megtorlásoktól tartva nem mert résztvenni a történésekben. A forradalom leverése után hamarosan felállt az Mszmp helyi szervezete, hogy 1989-ig mindenre rátelepedjen Taksonyban.
A Kádár-éra hosszú évtizedei alatt folytatódott az itteni svábság asszimilációja. A nemzetiségi nyelvoktatásnak köszönhetően egyre többen tanultak németül, de a fiatalabb generációk öntudata már inkább magyar volt. Ekkorra kell tenni a mezőgazdaság háttérbe szorulását, ugyanis a társadalmi változások következtében az emberek többsége már inkább tanult, vagy az iparban, szolgáltató szektorban dolgozott. A nyolcvanas évekre a vezetésnek nagyjából sikerült megoldani a legfontosabb problémákat (közvilágítás, ivóvízellátás), de ez az időszak már a szocializmus válságának ideje volt.
Az 1990 óta eltelt idő sok tekintetben az új korszakkal járó változások és a múlt keveréke. A tanács helyett ugyan felállt az önkormányzat, mint új igazgatási forma, de polgármesternek még hosszú ideig a volt tanácselnököt választották meg. Taksonyban iparvállalatok, magánvállalkozások és politikai pártok jelentek meg. Magánosították a szövetkezeti földeket, kisebbségi önkormányzatokat választottak. Az emberek szabadon utazhattak és ünnepelhették a nemzeti ünnepeket, illetve emlékezhettek a málenkij robotban és a kitelepítések során elvesztett barátaikra, szeretteikre.
(részlet Nagy Lajos Zoltán: Taksony története című monográfiából)