Nagymaros bemutatása

A település földrajzi fekvése és természeti adottságai miatt kedvelt nyaraló-és kirándulóhely.

Nagymaros a 13. század végéig a Rosd nemzetség birtoka volt. 1285-ben
Iv. László a visegrádi várhoz csatolta. A birtokosoknak cserébe a
Pilisi erdőségben fekvő Bokkodot adta. A helység első lakói a korai
Árpád-korban telepített németek voltak. A 14. száz adban, az Anjouk
Idején nagy fellendülés következett be. Maros - Visegrád ikervárosaként
- gyors fejlődésnek indult, Nova Civitasként emlegették.

1324-ben
Róbert Károly Budával azonos kiváltságokat biztosított Marosnak: szabad
Bíró- és lelkészválasztási jogot, önálló törvényhatóságot és
Vámmentességet. Mindezt 1345-ben Nagy Lajos, 1388-ban és 1436-ban
Zsigmond megerősítette. 1464-ben Mátyás újabb jogokat adott, amelyeknek
A körét 1492-ben Ii. Ulászló tovább bővítette. Ezeket a kiváltságokat
Mohács után I. Ferdinánd, Ii. Mátyás, majd később I. Lipót
Megerősítették. A vidék egykori rangját tükrözi a hagyomány, amely
Szerint Róbert Károly ültette a máig is termő pompás szelídgesztenyést.
Az 1396-ban kelt oklevelek bérbe adott fürdőről tesznek említést.

1587-ben kis mezővárosként említették Marost. A reformáció erősen
Érintette a vidéket. A bányavárosok mintájára a kistelepülések is
Igyekeztek önálló esperességet alapítani. Ezeket nemzetiségenként
Hozták létre, egyetlen reformált hit szerint. A térségben két
Esperesség alakult. Maros a drégelypalánkihoz került. Az
Ellenreformáció 1726-ban visszaállította a honti római katolikus
Főesperességet, amelyhez Marost is csatolták. A szatmári béke után a
Pálosok visszakapták ősi birtokaikat, köztük a nagymarosit is. Ez a
Márianosztrai kolostorhoz tartozott.

A várost 1644-ben I. Rákóczi
György oltalomlevele védte a katonai beszállásolásoktól. 1709-ben
Súlyos pestis pusztított a helységben. A 18. század második évtizedére
Rendkívüli mértékben megfogyatkozott a népesség. A török uralom, az
Ezzel járó harcok, garázdálkodások, majd a Rákóczi-szabadságharc idején
Átvonuló császári csapatok zaklatásai megtizedelték, elűzték a népet. A
Későbbiekben a pestisjárvány miatt pusztult a lakosság. Az
Ellenreformáció idején a rekatolizálni nem kívánó családok távozása is
Oka volt a népesség csökkenésének, ezt kihasználva Bécs 1713-1735
Között számára megbízhatónak vélt németeket telepített a helységbe,
Mainz környékéről. A szorgalmas telepesek honosították meg a vidéken a
Szőlő- és gyümölcstermesztést. A várost 1750 után Visegráddal együtt az
Óbudai koronauradalomhoz csatolták.

1772-ben nagy építkezések
Kezdődtek. Ekkor épült ki Nagymaros központja, középkori magja - a
Templom és környéke. Elkészült a fő utca, kezdetét vette a Duna-part
Beépítése, megjelentek a hegyek felé vezető első utak.

Az itteni gyümölcstermesztés ma is országos hírű.

Nagymaroson talán azok a pillanatok a legszebbek, amikor a sétányon alkonyatkor a visegrádi várral szemben fekvő padra kiül az utazó, s a kivilágított fellegváron, vagy annak a hömpölygő Duna vízében tükröződő fényén időzik el a tekintete. Ebben a Xiii. században épült fellegvárban őrizték 200 éven át a Szent Koronát, és itt rendezték meg az \"első közép-európai csúcstalálkozót\".

Nagymaros hol a neves királyi városnál kisebb, hol nagyobb jogokkal felruházott mezővárosként gazdagította a maga egyéni történéseivel is a magyarság históriáját.
A középkorban alapított, ma a dunai élet egyik központját jelentő település. A visegrádi oldalon legteljesebb panorámája a Julianus-kilátóból tárul elénk. (Hegyestető, 482 m). A római katolikus templom (Szent Imre tér) a gótika becses emléke.

A városban élt és dolgozott a híres Afrika-kutató, tiszteletére minden évben megrendezik a Kittenberger Napokat.

Látnivalók: római katolikus templom, kálvária kápolna és stációk, Szent Rókus kápolna, Kittenberger Kálmán lakóháza, szelídgesztenyés természetvédelmi terület

Nagymarost Visegráddal autóskomp köti össze.

A kirándulók a bal parton haladó, 33 km hosszú Beatrix királynő kerékpárúton is folytathatják útjukat.