Hódmezővásárhely bemutatása
Bővebben a helyről
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város már az őskorban lakott hely volt. A város határában csaknem hatezer éves lelet-együtteseket tártak fel.
Horvátul a településnek két neve létezik: a tompaiak által használt Vašrelj, és a bácsalmásiak által használt Vašarelj.
1552-ben a törökök elfoglalták a várost és egész Csongrád megyét. A törökök kiűzésük után, 1693-ban újra feldúlták a környéket, az elpusztult város csak hat évvel később épült újra.
A Rákóczi-szabadságharc után a város a Károlyi család birtokába került. 1873-ban törvényhatósági jogú város lett. Ebben az időben indult igazán fejlődésnek. 1890-ben az ország negyedik legnépesebb városa volt, de a munkanélküliség egyre nagyobb gondot jelentett, és 1894-ben, Szántó Kovács János agrárszocialista aktivista bebörtönzése és az olvasókör könyveinek elkobzása miatt zendülés tört ki. A városházát megostromló szegényeket végül a rendőrség tehetetlensége miatt a városban állomásozó huszárok verték le.
Az első világháborút követően a város előbb francia, majd román megszállás alá került. Hódmezővásárhely román megszállása alatt a város nagy károkat szenvedett.
Először Bródy Sándor nevezte Hódmezővásárhelyt Paraszt Párizsnak 1909-ben, degradáló jelleggel. Ady Endre azonban szembeszállt Bródyval, a korábban sértő elnevezés pozitív tartalmat kapott, utalva a város jelentős irodalmi életére.
A két világháború között a város jelentős területe és népessége ellenére még mindig falusias volt, a belvárost akácfákkal szegélyezett földes utcák vették körül, a város szélén pedig kis proletár házak sorakoztak, nagy gondot jelentett a munkanélküliség, már a századfordulótól folyamatos volt az elvándorlás, ami a város népességének csökkenését okozta.
1997-ben a magyar városok közül elsőként Hódmezővásárhely kapta meg az Európa-díj Becsületzászlaját.
2006. július 7-én az Emlékpont megnyitotta kapuit.
2009-ben Hódmezővásárhely Az év települése lett. Szintén még ebben az évben Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város honlapja "Az Év Honlapja" címét nyerte el.
A város a környező településekkel (Mártély, Mindszent, Szegvár, Székkutas) létrehozta a „Vásárhely és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulást”, mely elsősorban a települések idegenforgalmi kínálatának fejlesztését célozza.
1 találat
Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső
1 találat
1 találat a térképen ebből az oldalból