Bakonycsernye bemutatása

Az újkőkori, késő neolitikus, a késő vaskori kelta, majd római időszakban is lakták már az emberek. Ezt a feltárt leletek bizonyítják. A középkorból már húsznál több település neve ismeretes (Gyón, Bihr, Pacmán, Sikátor, Tényő, Erdőinota, Dolosd), a későbbi Bakonycsernye közigazgatási területén helyezkedtek el, és valamennyien Bátorkő várához tarto ztak.

Csernye említése 1341-ben történik először, az újlakiak jobbágyain kívül néhány kisnemesi család is élt, míg a korábban felsorolt települések közül Dolosdot egy 1082. évi okmány említi először. 1275-ben Dolosd mint a Cseszneky család birtoka említtetik.

A török idők alatt Csernye és települései elnéptelenednek, a fejlődés megtorpant, a környezet ősvadon képét nyeri vissza. Csernye újratelepítése a Nyitra és Trencsén vármegyei felvidéki szlovákokkal 1724-1726 között több lépcsőben történt, magukkal hozva az erdőművelés szakmai fogásait, a föld-, és a szőlőművelés alapjait. Valamint a szlovák anyanyelvet is a berencsi és csejtei uradalmakból. Bátorkő urai, a Zichy grófok biztosítják a lutheránus vallás gyakorlását, templomot és iskolát építhettek, ismét megindult a fejlődés , és 1730-ban a lakosság száma eléri a 300 főt. Az első kőtemplomot 1786-ban építették.

Az 1810-i móri földrengés a faluban is nagy riadalmat okozott, több ház és a templom is megsérült. A község a 19. század elején Veszprém vármegye legnépesebb faluja volt, ekkor a lakosság a lakosság 80%-a lutheránus, 20%-a katolikus volt, a szlovákok és magyarok békében éltek egymás között. Az 1848-as forradalom és szabadságharc móri ütközetét a környező dombokról figyelték a falusiak.

1862-ben a falu egy része leégett. Az igen nagy károkat okozó tűzben a templom harangjai is elolvadtak. Az újjáépítés során kerültek a templomba a még ma is használatos padok, így a templom befogadóképessége 800 főre emelkedett. A Silbermann-felépítésű orgona 1867-ben készült egy brezovai orgonakészítő műhelyében. Az országban csak néhány ilyen orgona található.

Ez időben a gazdasági adottságok mostohák voltak, így fejlődésnek indult a háziipar, kézművesség, a fonás, a szövés, a kosárkötés. Az itt készült kosarakkal a környező településeket látták el.

A jó pénzszerzés reményében megindult a kivándorlás a tengerentúlra. Az első világháborúban a faluból sok férfi harcolt az olasz fronton.

2001-ben a lakosság 1%-a vallotta magát szlovák nemzetiségűnek.