utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Főoldal Egész ország Budapest és környéke régió Budapest tájegység Felfedezés

Budapest tájegység bemutatása - 2. oldal

Bővebben a helyről

A nagy tájegységek találkozásánál fekszik az ország fővárosa, Budapest, amely 1873-ban három város (Pest, Buda, Óbuda) egyesüléséből jött létre. A Duna két partján fekszik, 23 kerülete közül 16 a pesti, 6 a budai oldalon van, egy pedig a két Duna-ág által közrefogott Csepel-szigeten. A budai oldal hegyekre épült (legmagasabb pontja az 527 méter magas János-hegy), a pesti oldal síkságon fekszik. A Duna két partját 7 közúti és 2 vasúti híd köti össze. A Duna két partjának panorámája, az Andrássy út és a budai Várnegyed 1987 óta a Világörökség része. A tömegközlekedést 3 metróvonal segíti, az elsőt - és Európában a londoni után a másodikat - 1896-ban adták át.

Budapest az ország első számú politikai, közigazgatási, kulturális, ipari, közlekedési, szolgáltatási és idegenforgalmi központja. Itt él az ország össznépességének közel egyötöde, közel 1,8 millió ember, és itt dolgozik az iparban foglalkoztatottak 16 százaléka. Budapest nemzetközi hírű fürdőváros is. Csaknem félszáz fürdője közül 12 termál- és gyógyfürdő.

211 találat · 55 város a tájegységben

Városok: Áporka, Budafok Nagytétény, Budajenő, Budapest, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Dabas, Dabas-Gyón, Dánszentmiklós, Dány, Ecser, Erdőkertes, Farmos, Galgahévíz, Galgamácsa, Hévízgyörk, I. kerület, Vár (Buda), Iklad, IX. kerület, Ferencváros (Pest), Jászkarajenő, Kamaraerdő, Káva, Kiskunlacháza, Kőröstetétlen, Lórév, Makád, Mende, Nagykovácsi, Nyársapát, Pereg, Péteri, Piliscsév, Pócsmegyer, Sülysáp, Szada, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetújfalu, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószőlős, Törtel, Újhegy, Újlak, V. kerület, Belváros (Pest), VI. kerület, Terézváros (Pest), VII. kerület, Erzsébetváros (Pest), VIII. kerület, Józsefváros (Pest), XII. kerület (Buda), XIV. kerület, Zugló (Pest), XXII. kerület (Buda), Zsámbok

211 találat

Bélyegmúzeum

Bélyegmúzeum

Budapest

"Magyar bélyegek napjainkig és a világ postabélyegei" c. állandó kiállítás: minden magyar bélyeg első kiadása, összes változata és a világ valamennyi bélyegújdonsága. Közel 12 millió magyar és külföldi bélyegből áll a gyűjtemény, számos bélyegterv. A múzeum 1930-ban nyitotta meg kapuit a Postavezérigazgatóság Krisztina körúti palotájának nyolcadik emeletén. A gyűjtemény hamarosan kinőtte a rendelkezésre álló helyet, ezért 1939-ben átköltözött az Erzsébetvárosban akkor elkészült Rimanóczy Gyula tervezte postaépületbe, mely az első modern kori műemléképület hazánkban. A Postapalota tervezésénél figyelembe vették a múzeumi szempontokat. Az épület és a kiállítóterem hangulatához illő mustárszínű, bélyegperforáció díszítésű csempék, melyek a múzeum lépcsőházát és márványtermét díszítik, egyedi megrendelésre készültek a Zsolnay gyárban. A csempék mellett bélyegelőtti postabélyegzők lenyomatát idéző nagyobb domborművek tagolják a kiállítóterem előterét. A korai bélyegzőket sokszor maga a postamester készítette, így egyediek. Ilyen a patkó alakú, 1848-ban használt "Sárkeresztúr hely-kelet bélyegző, amelynek nagyított képe a kiállítóterem bejáratával szemben látható. A Zsolnay gyárban készültek a hasonló stílusú, kerámia díszvázák is. A kiállítási helyiség egyetlen impozáns terem, mely látszatra egy hatalmas könyvtár hangulatát idézi. A bélyegeket ugyanis falba süllyesztett fémkeretes üveglapok között, hőtől, fénytől, párától védetten helyezték el. A kiállítóteremben 3200 kihúzható keretben "Világegyetem - bélyegtörténelem című állandó kiállításban közel 500 ezer művészi kivitelezésű bélyeg található. Az állandó világkiállítás legnagyobb és egyben teljes gyűjteményét a magyar bélyegek képezik. A gyűjtemény a mai napig folyamatosan gyarapodik a Magyar Posta ZRt. által átadott filatéliai anyagokkal, valamint az Egyetemes Postaegyesület küldeményei, gyűjtői adományok és hagyatékok révén. Az összes itt őrzött bélyeg száma eléri a 13 milliót. A bélyegek mellett bélyegvázlatokat, bélyeg-nyomóeszközöket, alkalmi bélyegzőket, okiratokat, hazai és nemzetközi kiállításokon nyert díjakat is őriz a múzeum. Változatos témájú időszakos kiállításokat is láthatnak vendégeink. Remekművek" jelige alatt, 100 éve született Légrády Sándor.

Múzeum

25 találat a térképen ebből az oldalból