utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Főoldal Egész ország Budapest és környéke régió Budapest tájegység Felfedezés

Budapest tájegység bemutatása - 10. oldal

Bővebben a helyről

A nagy tájegységek találkozásánál fekszik az ország fővárosa, Budapest, amely 1873-ban három város (Pest, Buda, Óbuda) egyesüléséből jött létre. A Duna két partján fekszik, 23 kerülete közül 16 a pesti, 6 a budai oldalon van, egy pedig a két Duna-ág által közrefogott Csepel-szigeten. A budai oldal hegyekre épült (legmagasabb pontja az 527 méter magas János-hegy), a pesti oldal síkságon fekszik. A Duna két partját 7 közúti és 2 vasúti híd köti össze. A Duna két partjának panorámája, az Andrássy út és a budai Várnegyed 1987 óta a Világörökség része. A tömegközlekedést 3 metróvonal segíti, az elsőt - és Európában a londoni után a másodikat - 1896-ban adták át.

Budapest az ország első számú politikai, közigazgatási, kulturális, ipari, közlekedési, szolgáltatási és idegenforgalmi központja. Itt él az ország össznépességének közel egyötöde, közel 1,8 millió ember, és itt dolgozik az iparban foglalkoztatottak 16 százaléka. Budapest nemzetközi hírű fürdőváros is. Csaknem félszáz fürdője közül 12 termál- és gyógyfürdő.

834 találat · 55 város a tájegységben

Városok: Áporka, Budafok Nagytétény, Budajenő, Budapest, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Dabas, Dabas-Gyón, Dánszentmiklós, Dány, Ecser, Erdőkertes, Farmos, Galgahévíz, Galgamácsa, Hévízgyörk, I. kerület, Vár (Buda), Iklad, IX. kerület, Ferencváros (Pest), Jászkarajenő, Kamaraerdő, Káva, Kiskunlacháza, Kőröstetétlen, Lórév, Makád, Mende, Nagykovácsi, Nyársapát, Pereg, Péteri, Piliscsév, Pócsmegyer, Sülysáp, Szada, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetújfalu, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószőlős, Törtel, Újhegy, Újlak, V. kerület, Belváros (Pest), VI. kerület, Terézváros (Pest), VII. kerület, Erzsébetváros (Pest), VIII. kerület, Józsefváros (Pest), XII. kerület (Buda), XIV. kerület, Zugló (Pest), XXII. kerület (Buda), Zsámbok

834 találat

Fehér Bölény Fondue Bár és Étterem

Fehér Bölény Fondue Bár és Étterem

Budapest

Budapest egyetlen speciális fondü étterme, ahol bár széles, mégis egyre bővülő választékból korlátlan fogyasztással étkezhet. A fondü, a svájci alpoktól kezdve a francia lankákon át, kína egzotikus tájaira kalauzolja a hozzánk betérő kedves vendégeket. Ezen étkezési forma, ismerkedési- illetve üzleti vacsorák, valamint hosszabb családi és baráti beszélgetések feltételének pompás megteremtője, amely az "egy tálból cseresznyézés" ősi szokásával megspékelve képes közelebb hozni az embereket egymáshoz. <br> <br> Mindehez próbálunk hozzájárulni - a városban egyedülálló módon - az italfogyasztás árának limitálásával, amely pénztárcabarát természete révén nem vonja el vendégeink figyelmét egy kellemes légkörben elköltött vacsora fennkölt hangulatától. A fondü szó olvadékonyt jelent. Mi, az étterem vezetői és egyben alkalmazottai őszintén reméljük, hogy vendégeink valóban "el fognak olvadni" attól az "íz orgiától" amit konyhafőnökünk sok éves svájci tapasztalata alapján elkészített fondüink illetve a hozzájuk tartozó körítések tökéletes összhangja testesít meg. A borisszáknak pedig az egri Simon pincészet díjnyertes nedűivel kedveskedünk harmonikusabbá és emlékezetesebbé tenni a kulináris élvezetekkel eltöltött órákat. végezetül pedig engedjék meg, hogy egyik törzsvendégünk megjegyzését osszuk meg önökkel: "Ez nem más, mint az étkezés ünnepe..."

Étterem

25 találat a térképen ebből az oldalból