Szomolyai különleges hely
Szomolya egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez tartozó az Északi középhegység lábánál elhelyezkedő Bükkaljai falu.
Bővebben a helyről
A falu területén sok kőzetréteg fellelhető. Talán a legfontosabb, ha lehet ilyet mondani, a vulkáni eredetű riolittufa. De van a falu határában egy homokbánya és egy terméskő bánya is. Az egész falu egy völgyben terül el a Kánya-patak két oldalán. Ha egy kicsit délebbre megyünk Mezőkövesd irányába, akkor néhány kilométer megtétele után az alföldre emlékeztető sík részen találjuk magunka. De ha észak felé haladunk Noszvaj, majd Eger irányába, akkor egy dombos, hegyes részre érünk.
A település számos nevezetességgel büszkélkedhet.
Szomolyát Cseresznye ország fővárosának mondják sokan. Az a gyümölcs, amely főként régen, de manapság is egyre inkább hírdeti Szomolya különlegességét, a Szomolyai Rövidszárú Fekete Cseresznye. Ez a gyümölcs sehol nem érik meg olyan ropogósra, ízletesre, feketére mint itt.

Szomolyán nagyon sokféle kőzetréteg található meg, a holokos talajtól a riolit tufa rétegeken át a kemény terméskőig. Már az ősidőkben felfedezték, hogy a kőfaragás szempontjából első sorban az építkezésben sokféle megoldást kínálnak a különböző kőzetek. A tufa rétegeket lakásnak, borospincének, tároló helységeknek vájták ki. A kitermelt anyagot sokszor a lakások építésére használták. A keményebb kőzetek kerítések, szobrok, sírkövek, lábazatok készítésénél voltak nagyon hasznosak.
Településünk határában található egy olyan képződmény, mely több helyen megtalálható európa szerte, ezek a kaptárkövek. Viszont ilyen nagy számban ritkaságba mennek.
Élményt nyújt a falu központjában lévő antik bútor kiállítás, és a közelében lévő felújított Római Katolikus templom.
Csodálatos fazekas műhelyben készített cserépedényekben gyönyörködhetnek, és természetesen vásárolhatnak maradandó emléktárgyat. Amennyiben tiszta só tartalmú levegőben kívánnak hűsölni, akkor meglátogathatják a földalatti só barlangot is.
Számos borászat található a faluban, melyek országos hírnévnek örvendenek.

0 találat
Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső
0 találat
Nincs a keresésnek megfelelő találat.