Poroszlói étterem
Bővebben a helyről
Ősi település a Tisza jobb partján.
Már a honfoglalás időszakában Anonymus említést tesz arról, hogy Árpád honfoglaló seregei itt táboroztak a poroszlói Földvár alatt. A török időkben elpusztult a község monostora, elbontásra került az Árpád- korabeli templom és helyette épült meg a ma is megcsodálható Református (1793) és Katolikus templom (1797). A községháza szintén műemlék jellegű épület, mely a falu központjában helyezkedik el. A Graefl- család kastélya felújításra került és vendégfogadásra alkalmas. A falu Tájháza, a régi népi mesterségek és a falusi élet egy-egy pillanatát mutatja be egy eredeti nádtetős parasztházban.
Poroszló meghatározó vonzereje a 127 km2-es Tisza-tó, amely elsősorban az ökotúrázóknak, vízitúrázóknak, az egyéb vízi sportok kedvelőinek, a fürdőzni, strandolni vágyóknak, horgászoknak, vadászoknak nyújt megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. A Tisza-tavi Madárrezervátum, mely a Világörökség része, a kikötőkből szervezett túrákon keresztül látogatható.

0 találat
Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső
0 találat
Nincs a keresésnek megfelelő találat.