utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat

Aggteleki természeti érték

Aggtelek község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Putnoki járásban. Miskolctól 50 kilométerre északnyugatra, közel a szlovák határhoz található. A közelben található az ország egyik leghíresebb cseppkőbarlangja, a Baradla–Domica-barlangrendszer.

Bővebben a helyről
A Európa egyik legnagyobb cseppkőbarlangja, az aggteleki Baradla-barlang - a Világörökség része - a tudósok véleménye szerint egyike a Föld legnagyszerűbb földrajzi jelenségeinek. Magyarországi szakasza 19 kilométeres, földalatti patakkal, sziklacsarnokokkal, ámulatba ejtő nagyságú cseppkövekkel teli, sejtelmes mesevilág.
A Baradla-barlangban induló túrák: Aggteleki Rövidtúra, Vörös-tói túra, Hosszú-túra, Retek-ági túra.

A község Árpád-kori, többször bővített, felújított református templomától szokatlanul távol, a falu központjában áll a barokk stílusú, huszita korból származó valamikori őrtorony. A tornyot az egyház a XVIII. században vásárolta meg, azóta harangtoronyként működik. Mellette találjuk az egykori iskolát, mely jelenleg Művelődési Ház. Az "Ördögszántás" lábánál, festői környezetben áll a község új építménye, a nyári rendezvények színhelyéül szolgáló Szabadtéri Színpad. .A Kopjafás Emlékpark és a fejfás temető az aggteleki faluséta keretein belül tekinthető meg.

A Tájház mellett található Hagyományok Házában ez év október közepétől jövő év októberéig a kenderfeldolgozás folyamatát és gömöri textíliákat bemutató kiállítást lehet megtekinteni.

A térség legjelentősebb rendezvénye, a 2001-től minden évben megrendezésre kerülő Gömör-Tornai Fesztivál. A július végén megrendezésre kerülő 11 napig tartó Fesztivál célja, hogy az Aggteleki- és a Szlovák-karszt természeti és kulturális értékeit, népi hagyományait, jellegzetes ételeit bemutassa a látogatóknak. Minden évben 17 magyar és szlovák településen mintegy 100 különböző program várja az érdeklődőket.

Ajánlott útvonal: Budapesttől kb. 230 km. Haladjon az M3-as autópályán Miskolcig, onnan tovább a 26-os számú főúton (Sajószentpéter határáig). Hajtson tovább, a 27-es számú főút felé, végül forduljon balra, a 2603-as számú útra.

0 találat

Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső

0 találat

Nincs a keresésnek megfelelő találat.