1263 találat
Régiók: Balaton, Budapest és környéke régió, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, nem besorolt, Nyugat-Dunántúl, Szlovákia
A Sétálóutcában, a Goldmark Művelődési Házban található a Pantheon.
Egész évben különböző kortárs képzőművészeti kiállítások színhelye.
A Hortobágy jelképe, Magyarország legszebb, leghosszabb kőhídja. Povolny Ferenc tervei alapján 1833-ban épült.
Vályogtéglából, kőből épített, cseréppel fedett pincék, présházak, amelyekban bort, zöldséget és gyümölcsöt tárolnak. Az itt található 71 pince közül 62 ma is őrzi eredeti stílusát, külső megjelenését. A pincék alapterülete önkormányzati közterület.
Emléktábla Király Jenő festő tiszteletére.
A visegrádi királyi palota a fellegvár alatt, a völgyben várja korhűen berendezett szobáival, hercegi lakosztállyal, működő, középkori konyhával és csodálatos reneszánsz kertjével a látoogatókat. Aktuális programjainkról honlapunkon tájékozódhatnak. www.visegradmuzeum.hu
A Várhegyen, XIV. századból származó falak ölelésében áll a középkori királyi palota. A reneszánsz stílusú, pompás építmény a török uralom alatt szinte teljesen elpusztult, maradványait felújították, és esténként gyönyörűen megvilágítják.
Artézi kút
A hajdani Kis-Orbán-féle kereskedőház 1810-ben épült. Sarokházzá az 1825-ben megnyitott Városház utca miatt alakították át. Folytatásában 1840-ben árucsarnokként épült fel a mai hivatali épület. Az épülettömböt 1916-ban kapcsolták az emeleti épülethíddal a Városházához.
A nem bizonyított hagyományok szerint Aba Sámuel alapította, mint monostort. Első bizonyítható említése 1331-ből való.
Az egykori trinitárius kolostor 1738-1758 között épült fel, 1941-ben a Fővárosi Múzeumot költöztették az épületbe. Kollekciója egyedülálló Budapestet ábrázoló festményekből, metszetekből, grafikákból. Modern gyűjteménye átfogó képet ad a XX. századi magyar képzőművészetről.
A Kismegyeháza néven ismert művelődési ház ma kulturális centrum és a Tolnai Borvidék központja.
A Kisnánai vár több mint 300 millió forintos EU projekt keretében újult meg az elmúlt két év folyamán. A várba látogatók immár számos újdonsággal találkoznak, többek között kiépített sétány vezet a bejárattól az ugyancsak megújult hídon át a várba. A lakótorony teraszára fedett lépcsőfeljárón át jutunk fel, ahonnan Kisnána mellett a Mátra vonulata tárul a szemünk elé. Emellett természetesen számos újdonsággal szolgál a vár és a mellette lévő szlovák tájház.
A XV. században épült várat 1828-ban nyilvánították műemlékké, de felújítása csak 1950-ben kezdődött el Érdi Sándor régész vezetésével. Napjainkra nemcsak a város, hanem a térség kulturális központja is. Szabadtéri előadások, koncertek hangulatos helyszíne.
A klasszicista stílusú lakóház 1820 körül épült, azóta többször átalakították. Egyemeletes, homlokzatának középs része rizalitszeren enyhén elreugrik. Kapuja az épület elterében helyezkedik el, szegmentíves kkerettel kialakítva. A kapu két oldalán falpillérek láthatók, ezek az emeleten féloszlopokban folytatódnak a párkányig. Emeleti ablakai szemöldökpárkánnyal vannak kiképezve, földszintjén e században üzletportálokat alakítottak ki. Ugyancsak ebben a században épült az udvari homlokzathoz az emeleti kkorlátos terasz.
A m
25 találat a térképen ebből az oldalból
Showing 501 to 525 of 1263 results
Amennyiben bármilyen hibát tapasztal, nagyon köszönjük, ha megosztja velünk: e-mail