Kmetty Múzeum

A Kmetty János (Miskolc,1889 – Budapest, 1975) életművét bemutató állandó kiállítás 1981-ben nyílt meg a Fő tér déli oldalán álló, 18. századi eredetű, de az 1850-es években átépített volt dalmát kereskedőházban. Ez a város időrendben hatodik képzőművészeti múzeuma.
A művész halála után özvegye egy önálló Kmetty Múzeum alapításának kérésével adta át férje 275 tételes hagyatékát, amely néhány kimagasló értékű korai festmény mellett elsősorban grafikai és műtermi vázlatokból, valamint a hatvanas–hetvenes években készült olajképekből, üvegablak-tervekből és üvegablakokból állt. A Kmetty-gyűjtemény jelentékenyebb részét azok a festmények alkotják, amelyek az ötvenes évektől kezdve a festőművész műterméből, kisebb arányban aukción történő vásárlással kerültek a Múzeum tulajdonába.
Kmetty képzőművészeti tanulmányait Kassán, először a Hollósy-tanítvány Halász-Hradil Elemérnél kezdte, majd Budapestre költözése után Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában folytatta. Az 1910-es évek legelején Ferenczy Károly esti tanfolyamát is látogatta az Epreskertben. 1911-ben utazott először Párizsba, ahol a múzeumok klasszikusai mellett Cézanne és Picasso műveit tanulmányozta. A tízes évek legelején eljutott a kecskeméti művésztelepre, ahol a Nagybányáról kivonuló neósok alkottak, többek között a korábban Matisse párizsi iskolájában tanult Perlrott Csaba Vilmos is, akivel életre szóló barátságot kötött. Az I. világháború végén a Kassák Lajos alapította, és a magyar avantgárd legrangosabb lapjaként számon tartott MA folyóiratban jelentek meg rajzai, és részt vett annak demonstratív, 1918-as kiállításán. A Tanácsköztársaság leverése után Kmetty is visszavonult, szellemi emigrációba kényszerült. 1924-től a baloldali beállítottságú és a progresszív művészeket tömörítő KÚT (Képzőművészek Új Társasága) egyik alapító tagja, majd alelnöke lett. Kmetty János Perlrott Csaba Vilmossal, és annak feleségével, Gráber Margittal a húszas évek elején fedezték fel Szentendrét és környékét, a közeli Pócsmegyerről kirándultak ide. Kmetty 1945 után a Magyar Művészeti Tanács tagjaként aktív közéleti szerepet vállalt. 1945-ben választották be a Szentendrei Festők Társasága és a Művésztelep tagjai közé. 1946-tól a Képzőművészeti Főiskola tanáraként dolgozott, és  a festő tanszék vezetője lett egészen nyugdíjazása évéig, 1969-ig.

A Kerényi Jenő szobrászművész (Budapest, 1908 – Budapest, 1975) életművét reprezentáló, 40 művet számláló válogatásból 1978-ban Szentendre műemléki belvárosának szélén, egy újonnan épült, modern pavilonban és a körülötte lévő parkban nyílt meg emlékmúzeum és szoborpark. Mivel az épület a biztonsági feltételeknek nem felelt meg, a szobrász  – a városhoz személyesen kötődő – özvegyétől vétel útján megszerzett gyűjteménye 2008-ban a Kmetty Múzeum középkori eredetű bolthajtásos pincéjében kapott végleges elhelyezést.
Kerényi Jenő  az 1945 utáni magyar szobrászat  kiemelkedő személyisége,  a Képzőművészeti Főiskolán Bory Jenő tanítványa volt. A fiatal szobrász ígéretes tehetségének kibontakoztatását a főváros tanulmányi ösztöndíjjal segítette, és ezt követően 1937-től egy évet Olaszországban tölthetett.  Kerényi az ’50-es évek sikeres szobrásza volt.  Munkácsy- és Kossuth díjjal is kitüntették. Országszerte számos munkáját állították fel köztereken. Az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjába, Somogyi Józseffel közösen készített, Táncolók című szoborcsoportja Grand Prix-t nyert.