Szécsényi különleges hely
Bővebben a helyről
Magyarország északi részén, az Ipoly völgyében feszik Szécsény. Már évszázadokkal ezelőtt is jelentős városka volt.
A magyar feudalizmus virágkorában, a 14. század első felében Károly Róbert király bizalmasa, a nagyhatalmú Szécsényi Tamás olyan kiváltságokat szerzett a városnak, amelyekkel addig csak Buda rendelkezett.
A Szécsényiek támogatták a ferences szerzetesek letelepedését is, akik már 1332-ben hozzákezdtek a ma is álló gótikus templom építéséhez.
Ebben az időben vetették meg a vár alapjait, melyet Mátyás király 1461. évi látogatása után néhány évtizeddel építettek nagyobb erősséggé. A kulcsfontosságú vár többször került török kézre, majd tűzvész pusztított benne. 1690 után a vár falainak felhasználásával kezdték el építeni a Forgách-kastélyt.
Szécsény neve II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején vált ismerté. A fejedelem az 1705 őszére tervezett országgyűlést eredetileg Rákos mezejére akarta összehívni. I. József császár azonban értesült erről és ellenőrzés alá vette a területet. A fejedelmi udvar ezek után úgy határozott, hogy Szécsény lesz az országgyűlés helyszíne.
1705. szeptember 20-án királyválasztásra emlékeztető formaságok között választották vezérlő fejedelemmé Rákóczit, és kimondták Erdély unióját az anyaországgal.

1986 óta a település ismét városként éli mindennapjait, a térség legjelentősebb kulturális és idegenforgalmi központjaként.
Ajánlott útvonal: Az M3-as autópályán Hatvan határáig, majd a 21-es számú főúton Pásztóig. Pásztótól hajtson rá a 2122-es számú útra.3 találat
Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső
3 találat
3 találat a térképen ebből az oldalból