utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Keresés…
Főoldal Egész ország Észak-Alföld Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Felfedezés

Szabolcs-szatmár-beregi látnivalók - 4. oldal

Bővebben a helyről

Természetföldrajzi szempontból két tájra, a Felső-Tisza-vidékre és a Nyírségre tagolható. A megye legjelentősebb folyója a Tisza, mely Tiszabecsnél érkezik a megyébe, s egyben az országba.

A kanyargó Tisza az, amely alapvetően meghatározza a régiót. Attól a ponttól, ahol Tiszabecsnél Magyarország területére ér, békésen kanyarog észak felé, majd egyszerre dél felé fordul kétszáz kilométeres útjára. Valamikor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ütőere volt, ma pedig kellemes játszótér, hívogató partszakaszokkal, kapásra vágyó halakkal, és kerékpártúrákra ideális gátakkal. Mindemellett természetesen a kenusok, evezősök és jet-ski-sek paradicsoma is. 

Ám a Tisza nem volt mindig ennyire jóindulatú. Amíg a XIX. században el nem végezték a folyamszabályozást, a megye jelentős részeit árasztotta el időnként, és a mocsarak nagy körzeteket vágtak el más vidékektől. Ez azonban segített megmenteni ezt a vidéket attól a pusztítástól, amely az ország más részeit érte a török hódoltság idején a XVI. és XVII. századokban. 

Ez az elszigeteltség segített a terület jellegzetes fa harangtornyait és más hagyományos épületeit is megóvni az enyészettől. Ami Magyarország más részein elpusztult háborúk és megszállások eredményeként, az itt, az északkeleti részeken továbbél a helyiek és az idelátogatók örömére. A II. világháború előtt ez az országrész adott otthont Magyarország Budapest utáni második legnagyobb zsidó közösségének, és egykori jelenlétük ma is érezhető az itteni régi zsinagógák és zsidó temetők révén. 

A Felső-Tisza vidék ligeterdőinek, a Nyírség erdős-sztyepp vidékeinek, a Bereg jégkori reliktumainak néhány hangulatidéző foltja még ma is látható a természetvédelemnek köszönhetően. 

11 országos jelentőségű természetvédelmi területet találunk itt, mely méltó keret a mintegy 300 műemléki védettségű épületnek. 

Magyarország népművészeti hagyományai Európa leggazdagabbjai közé tartoznak, az északkeleti régió pedig semmilyen téren nem marad el az ország többi részétől, bizonyos területeken pedig kimagaslik. Nagyon kevés kivételtől eltekintve (amilyen például a tiszaháti és erdőháti festett templom-mennyezetek) csak a hétköznapi használati tárgyakat díszítették. Ez nem a szó klasszikus értelmében vett szépművészet, hanem a mindennapi emberek vágyának kifejeződése arra, hogy másképp lássák és láttassák az őket körülvevő világot. Némelyik ilyen munka igazi remekmű.

A szövést és hímzést mindig is magas fokon művelték Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Rétköz a háziszőttesről, a Bereg az egyedülálló keresztszemes hímzésről, a sokféle stílus ötvözéséről, Tarpa a tulipános és szegfűs hímzéseiről híres. Ma is látunk faragott díszítéseket háztetőkön és kapukon, az évente megrendezett Nemzetközi Fafaragó Tábor Vásárosnaményban életben tartja ezt a hagyományt. A fából készült tárgyak közül azonban a legelterjedtebb a kerekeskút, amelyet még ma is láthatunk falusi udvarokon. 

Forrás: www.tourinform.szabolcs.net

Városok: Ajak, Akli, Anarcs, Apagy, Baktalórántháza, Balkány, Balsa, Barabás, Bátorliget, Benk, Beregdaróc, Beregsurány, Botpalád, Buj, Cégénydányád, Csaroda, Csegöld, Csenger, Csengersima, Demecser, Döge, Dombrád, Encsencs, Eperjeske, Érpatak, Fábiánháza, Fehérgyarmat, Fényeslitke, Fülesd, Gacsály, Gáva, Gávavencsellő, Géberjén, Gergelyiugornya, Győrtelek, Gyügye, Gyulaháza, Gyüre, Hetefejércse, Hodász, Ibrány, Jánd, Jármi, Kállósemjén, Kálmánháza, Kemecse, Kishódos, Kisszekeres, Kisvárda, Kisvarsány, Kocsord, Kölcse, Komoró, Kótaj, Laskod, Levelek, Lónya, Lövőpetri, Mándok, Máriapócs, Márokpapi, Mátészalka, Mátyus, Méhtelek, Mezőladány, Milota, Nagyar, Nagydobos, Nagyecsed, Nagyhalász, Nagyhódos, Nagykálló, Nagyszekeres, Nagyvarsány, Napkor, Nemesborzova, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírbogdány, Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyíregyháza, Nyírkarász, Nyírkáta, Nyírkércs, Nyírmada, Nyírmeggyes, Nyírmihálydi, Nyírpazony, Nyírtelek, Nyírtura, Ófehértó, Ököritófülpös, Olcsva, Őr, Oros, Panyola, Pap, Paszab, Pátyod, Penészlek, Penyige, Pócspetri, Porcsalma, Pusztadobos, Rakamaz, Ramocsaháza, Rápolt, Rozsály, Sényő, Sonkád, Sóstóhegy, Szabolcs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Szakoly, Szamosbecs, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Szatmárcseke, Székely, Tákos, Tarpa, Timár, Tiszaadony, Tiszabecs, Tiszabercel, Tiszabezdéd, Tiszacsécse, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszakanyár, Tiszakerecseny, Tiszakóród, Tiszalök, Tiszanagyfalu, Tiszaszalka, Tiszaszentmárton, Tiszatelek, Tiszavasvári, Tiszavid, Tivadar, Tornyospálca, Tunyogmatolcs, Túristvándi, Túrricse, Tuzsér, Tyukod, Újfehértó, Vaja, Vámosatya, Vámosoroszi, Vásárosnamény, Vasmegyer, Vencsellő, Vitka, Záhony, Zsurk

513 találat

Felső-Tiszavidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény

Felső-Tiszavidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény

Nyíregyháza

Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény a Felső-Tisza vidékének vízügyi tárgyi és írott emlékeit őrzi. A gyűjteményt 1962-ben alapította a Nyíregyházi Vízügyi Igazgatóság. A Nyírvíz Palotában - amely 1914-ben épült és a Nyírvíz Szabályozó Társulat székháza volt - kezdődött meg a gyűjtő és rendszerező munka. Később a Móricz Zsigmond úti épület emleti részén, majd 2004. februárjától a földszinten kapott helyet a gyűjtemény. Működési engedélyt 1989-ben nyert. Az évtizedek alatt összegyűjtött anyag - a vízügyi múlt megannyi emléke - nagy meglepetést okoz a látogatóknak. Gyűjteményünkben láthatók eredeti mérnök oklevelek 1888-tól, festett olaj portrék régi neves vízügyi szakemberekről, igazgatókról, miniszteri biztosokról. Többségük neves korabeli portréfestő munkája. Megtalálhatók itt a kitűzés és a földmérés eszközei: szintezőműszerek a XIX. század végéről, teodolitok, szögprizmák stb. Maketteken ismerkedhet meg a látogató az istrángos cölöpverővel és a Szamoson működött utolsó hajómalommal stb. A kubikos talicska és kordély modellje felidézi azt a nehéz fizikai mukát, melyet elődeink végeztek annak érdekében, hogy mederbe tereljék a vizeket. Számos, főleg vízügyi vonatkozású érme is látható gyűjteményünkben. Igen értékes a Felső-szabolcsi Tiszai Árvízmentesítő és Belvízlevezető Társulat bronz érme, melyet 1896-ban az Ezredéves Országos Kiállításon nyert, továbbá a Vásárhelyi Pál emlékérme, amely a honfoglalás 1100. és a Tisza szabályozás megkezdésének 150. évfordulójára készült. A régi irodai eszközök között találhatunk mechanikus számológépet a XIX. század második feléből, logarléceket, tintatartókat. A hírközlés eszközei, melyek többek között segítették a vízrajzi észlelések továbbítását szintén itt láthatók fejlődésük folyamatában. A térképek rajzolásához használt eszközök szép számmal láthatók a vitrinekben: tuskihúzók, csőtollak, körzők, léptékvonalzók. A tervtárban találhatók a Tisza, Szamos, Túr, Kraszna folyók, belvízlevezető csatornák, műtárgyak, szivattyútelepek kiviteli tervdokumentációi. A fotótárban korabeli fotókon követhetjük nyomon többek között a szivattyútelepek, zsilipek építési munkálatait, a nagy árvizek okozta pusztításokat és az újjáépítést. Az 1820 kötetes múzeumi műszaki könyvtár értékes darabjai a Vízügyi Közlemények c. kiadvány az 1880-as évek végétől napjainkig. Neves vízügyi szakemberek életrajzi anyagai, monográfiák, térképek állnak a kutatók rendelkezésére. Szakdolgozatokhoz, pályázatokhoz, különböző témájú kutatásokhoz adunk forrásanyagot a hozzánk fordulóknak.

Múzeum
Földvár

Földvár

Szabolcs

Szabolcs, a magyarság egyik legrégebbi települése, a Tisza mellett, a Nyírség északnyugati peremén fekszik. Területe 5,88 négyzetkilométer, északról a Tisza ártéri síksága, a Bodrogköz határolja. Talaj típusos lösz, éghajlata mérsékelten meleg, száraz. Felszínét a régi, feltöltődő állapotban lévő Tisza-meder-maradványok és kisebb mocsarak tagolják. A falu határát a XVIII. században még nagy kiterjedésű tölgyerdők borították, a folyó partját széles sávban ártéri erdők szegélyezték. Az ármentesítési munkálatokig, a XIX. század végéig Szabolcs a földművelés, az állattenyésztés és az erdőhasznosítás mellett halásztelepülés is volt. Napjainkra a határ hetven-nyolcvan százalékát szántóként művelik. A falu lakó- és gazdasági épületei a XIX. század végéig túlnyomórészt ártéri agyagból, földből és vályogtéglából készültek, tetőfedőként nádat használtak az akkor még csak egyutcás településen. Szabolcs környékén a véletlen és a régészeti kutatások gazdag, aranyveretes szablyákkal, aranyozott ezüstlemezzel borított tarsolyokkal eltemetett férfi és turulmadarakkal díszített hajfonatkorongos női sírokat hozott a felszínre. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy a X. század első felében talán éppen Szabolcsban volt az az ötvösműhely, amely ezeket a tárgyakat készítette. S mivel ezek a leggazdagabb X. századi temetkezések a Kárpát-medencében, többen úgy vélik, hogy itt volt a magyar nagyfejedelmek szállása is. A magyar államalapítással - Géza nagyfejedelem és Szent István korában - keletkezett szabolcsi (Petőfi utcai) temető a falunkról elnevezett királyi vármegye itt kiépült központjában élt várnépek nyugvóhelye volt. Az Árpád-kori megyeszékhely - a korabeli város - törvényekből ismert elméleti rekonstrukciója (a vár, az esperesi egyház, vezeklőház, tárházak, börtön, másrészt a váralja keresztelőegyháza, a szökött állatok befogadására szolgáló istállók, a piactér) ma még Szabolcsban csak részben igazolható. 1092. május 20-án I. (Szent) László király elnökletével itt összeült egyházi zsinat határozatai a magyar jogtörténet kiemelkedő alkotása, László király I. törvénykönyve néven maradt ránk. A tatárjárás után - a királyi vármegyerendszer felbomlásával - a szerepét vesztett megyeszékhelyt IV. Béla király 1245-66 között a Szentemágócs nemzetség egyik dunántúli ágának adományozza, akik e helyről Szabolcsiaknak, később másik, adományba kapott Zemplén megyei birtokukról Olasziaknak nevezték magukat. A család 1382-ben történt kihaltával a birtok részben visszaszállt a királyra, aki ezt a Zemplén megyei eredetű Uporiaknak adta, részben az oldalágak, a Szabolcsiakba benősült, a forrásokban Fügedi-Fuló-Hegyaljai, végül Kisfaludi néven illetett család birtokában maradt. Az utóbbiak ellen 1418-ban és 1445 előtt az Uporiak részéről elkövetett gyilkosság miatt a Fulók a földjeiket a Szabolcs megyében birtokos Szakolyiaknak adták el, az Uporiak részeit - aztok kihaltával - I. (Hunyadi) Mátyás király foglalta le. Míg a falunak a Szakolyiak által bírt része az 1735 körüli időkig, a család kihaltáig birtokukban marad, addig a király adományozási jogába tartozó részre az Uporiak leányági örökösei tartottak igényt. Hol több, hol kevesebb sikerrel. Az erősebb fél jogán szerzik meg a szabolcsi birtokrészt a Bátoriak, majd utánuk a Rákócziak, ekkor a falu egyharmad része a tokaji váruradalomhoz tartozik. A török pusztítása, a tokaji vár karbantartásával járó terhek miatt a XVII. század végére a település elnéptelenedett. A Rákóczi-szabadságharc bukása után (1711) ezért kell részben magyar, részben ruszin jobbágyokkal megtelepíteni, s ezzel egy időben - bizonyára pénzbeli megváltás révén - jutott a falu új földesurak, a Garaiak, a Tőrösök s mások birtokába. Ők szintén hozták rokonságukat, így a XIX. század elején már nyolc földesúré a falu, akik ott is laknak (Szemere, Mudrány, Tőrös, Dobozy, Peti, Gúthy és Gogh család). A község az 1900-as években éli ismét a fénykorát. Ekkor építik át teljesen középkori templomát új tornyot illesztve hozzá, s a XVI. század második felétől református falu új iskolát is létesít. Mindezt annak a Mudrány Andrásnak a végrendelete teszi lehetővé, aki 1892-ben kúriáját is a református egyháznak adományozza lelkészi lak (parókia) céljára. Sőt az egyházra hagyott földbirtokának a kishaszonbérbe adása lehetővé teszi, hogy a föld nélküli vagy a kisbirtokkal rendelkező falusi lakosság helyben maradjon, s ne az Újvilágban keresse a boldogulás útját. Az 1880-ban még 651 lelket számoló falu népessége 1960-ra eléri a csúcsot: ekkor 831 fő a lakónépesség. Míg a XX. század első négy évtizedében a Tomory testvérek - a földbirtokos Zoltán, a falu főbírája és Dezsi, a falu református lelkésze - határozták meg a település mindennapjait, addig 1950 után a termelőszövetkezet lett a falu munkaadója. Ennek összevonása a szomszéd timárival, 1969-ben az önálló közigazgatás, 1976-ban az általános iskola elvesztése és a timárival való egyesítése oda vezetett, hogy a fiatalság a falut elhagyta, máshol letelepedve talált munkahelyre. Szabolcs az idősek faluja lett, lélekszáma alig 460 fő. Igaz, kétszer a háború is átvonult a falun. 1919. július végén a Tanácsköztársaság katonái itt keveredtek tűzharcba az egyik bevonuló román hadosztállyal, s ez súlyos károkat okozott a református templomépületben, a tanítói lakban és a lelkészi lakásban. 1944. október végén pedig egy visszavonuló német alakulat felrobbantotta a templom tornyát, szerencsére a középkori templomépület nem dőlt romba, csak erősen megrongálódott. Akkor egy hónapig állt a Tisza vonalán a front, a lakosságot kitelepítették, javaikat a megszálló román és szovjet katonaság felélte. Ma Szabolcs a múltjából él. Az 1969-ben megkezdett régészeti kutatások nyomán a XI-XIII. századi megyeszékhely fennmaradt emlékei beépültek előbb a mai megye - Szabolcs-Szatmár-Bereg -, majd az ország köztudatába. Ennek nyomán sor került a XI. századi alapítású, háromhajós román kori templom műemléki helyreállítására (1975-80), a Kárpát-medence egyik legjobb állapotban fennmaradt földvárának a karbantartására (1992 óta folyamatos munkával), a volt református parókia rendbetételére (1978-80) és múzeumi célú bemutatására. Ezek vonzák ma Szabolcsba az idegent, ám a fogadás infrastruktúrája még éppen csak alakulófélben van. S ott vannak a Tisza regényes szépségő egykori holtágai, a Kerek-tó, a Kis-Tisza, amelyek jelentős természeti értéket képviselnek. Szabolcs jövője ezek megőrzésén, élményszerű bemutatásán és propagandáján múlik.

Vár és várrom Kastély
Helytörténeti Múzeum

Helytörténeti Múzeum

Nagykálló

Az 1830-ban épült régi, szép oszlopos-tornácos épületben, az úgynevezett Szilágyi ház-ban 2005-ös felújítása után elkezdődhetett a muzeális gyűjtőmunka a város vezető testületének akaratából. A háznak tornáca, öt szobája, és egy udvarra nyíló folyosója van. Az első szobában a világhírű Kállai kettős táncdráma emlékeit láthatja a látogató. Jobbról az első tablón a tánc négyszáz évnyi története olvasható. Szemben a táncos viseletet bemutató baba pár. Mögöttük újabb tablón az évszázadok táncdallamainak kottái. Azoké a daloké is, amelyeket elfeledett a népi emlékezet, csak a Zenetudományi Intézet őriz, és azoké is, amelyeket mindmáig élő, énekelt zeneként adnak át egymásnak az itt élő nemzedékek. Újabb hatalmas tablón 80 év táncosainak fotói, középen az ifjú, feketehajú Kodály a kállói vendéglátói között. A polcokon a táncosok által nyert díjak, emléklapok. Üveges tárlóban rozsdás sarkantyú: egy lány 1915 -ben pengette tánc közben. Mellette pitykegombos mellényke 1927-ből. Itt van az elmúlt 80 év tánccsoportjainak számtalan emléke is. Ha a látogató nem ismeri a kállói táncot, DVD-n megtekintheti: 1929-től napjainkig a Kállai kettős hat felvételéből választhat. A második szobában gyarapodnak a várostörténet emlékei, a 4000 éves kőbaltától az ötszáz éves török gyűrűn és hatszáz év pénzérméin át a XVIII. századi könyvritkaságokig. A paravánokon a várostörténet nagy fejezetei: a Vásáros Kálló, a váras hely dokumentumai, az itt járt országos nagyságok, Bocskay, és a Rákócziak tiszteletét igazoló képek, a 140 évig állt Kállói Vár makettje, a szabadságharcba induló, a Fő téren esküt tett 1848-as honvédek emlékei, és Kossuth Lajos nagykállói kultuszának dokumentumai. A harmadik szoba a néprajzé. A korábbi századok használati tárgyai: minden, ami a kenyérsütéshez, a tej fejéséhez, feldolgozásához kellett, a mosakodás, borotválkozás, mosás-vasalás kellékei, konyhai eszközök, edények, a világítás villany előtti tárgyai, a borotválkozás, és a dohányzás férfiéletet keserítő és gyönyörködtető tárgyai. A negyedik szoba a régi mesterekről szól: a cipészmesterség története az 1645-ben privilégiumot kapott Kállói Csizmadia és cipész Céh kiváltságlevelével, Thurzó Györgytől kapott oltalomlevelével, pecsétnyomójával, 1840-ben készült réz behívótáblájával, banklival, háromlábú székkel, surccal, és a mesterség minden kéziszerszámával, a Kisipari Termelő Szövetkezet (1948-2005) emlékeivel. Ebben a szobában áll még egy szabó műhely kelléktára, a munkaeszközökön kívül bemutatva az 1928 és 1944 közötti időszak divatlapjait is, száz éves varrógép, szalmakalapfonó tanítónő mintái, levelei, fényképei, néhány fazekas, és bőrműves eszköz. Az ötödik szoba képtár: itt a kortárs kállói amatőr festők, és tanult kollégáik képei láthatók. Az épület udvarra nyitott folyosóján a gazdálkodás régi eszközei sorakoznak, majd a nyitott tornácon négy jókora malomkő búcsúztatja a vendégeket. Az udvart mérnöki tervek szerint készült szép kert díszíti. Akadálymentesített, és kis parkolója egészíti ki a látogatók komfortját. Az épület előtt újmódi, de kedves csacskaság: az Örök szeretet rácsá-n szaporodnak a szétválaszthatatlan összetartozást jelképező lakatok. Ehhez kötődik a rendezvények sorozatából a Valentin nap környéki ikertalálkozó, hiszen van-e más, élethossziglan tartó kötődés, mint az ikertestvéreké?

Múzeum

25 találat a térképen ebből az oldalból