Nagyrákosi múzeum

A falu a Zala folyó két oldalán fekvő szeres település. (Nemesszer, Alsószer, Devecserszer, Belsőszer, Csárdaszer) Nevével először 1204-ben találkozunk. A XIII. században Rákos, egy 1404. évi feljegyzés Egyházas, vagy Nagy Rákos mezővárosnak nevezi. A török időkben Nagy Ráksy, a XIX. század első felében Belső Rákosként, második felében már Nagyrákosként említik az írások.
Valamikor itt vezetett át az Itáliába tartó Olasz út, amely élénk kereskedelmi forgalmat bonyolított egészen a 16. századig. A török hódoltság korában az út jelentősége megszűnt, így Nagyrákos is elesett az úton áthaladóktól szedett adóktól és visszafejlődött. Az egykori őrfalu népességének egy része a XIV-XV. században nemesi kiváltságokat szerzett. Ők alkották a máig is meglévő Nemesszer lakosságát.

Az 1300-as évek derekán épült a román stílusú, Borromei Szent Károly tiszteletére szentelt római katolikus temploma, melyet a XV. században gótikus stílusban, míg a XVIII. században késő barokk stílusban alakítottak át, így már csak nyomokban őrzi a román stílus jegyeit.

A reformátusok temploma 1801-re épült fel. Erről írja Kovács Lajos lelkész: amikor 1799-ben a nagyrákosi templomot építették, a szattai Bonczok Egeraljáról, özv. Boncz Gergelynétől kértek kölcsön 2 000 arany forintot, amit aztán több évi részletben fizettek vissza.

A falu szülötte Gorza Sándor (1918-1996), akinek élete során összegyűjtött, elsősorban néprajzi anyaga "Szülőföldem Nagyrákos" címmel 1997-ben látott napvilágot. Másik munkája a tűzoltóság történetét dolgozza fel. Az újabb idők érdeklődést kiváltó műszaki létesítménye a magyar-szlovén vasútvonalon épült 1400 m hosszú Völgyhíd és a 375 m-es Zsuzsanna alagút, amelyet 2000-ben adtak át.