Komló-Sikondai látnivalók
Sikonda egy észak-baranyai település, közigazgatásilag Komlóhoz tartozik
Bővebben a helyről
A Mecsek északi oldalán, Pécstől északra 18 kilométerre, Komlótól nyugatra 4 kilométerre, a 180 méter magasságban fekvő Sikonda-völgyben található. Közeli települések: Csonkarét, Mecsekfalu, Komló, Vágotpuszta, Árpádtető, Malomhegy, Mánfa, Szentimre, Vágat.
Sikonda nevét először egy 1797-es térképen említik. A mai település csak 1928 óta létezik, amikor a szénbányászati próbafúrások során melegforrást találtak.
1929-ben a Földtani Intézet a forrás vizét gyógyvíznek nyilvánította, és ásványvíz-palackozó, majd 1930-ban gyógyszálló épült. Ez 1933-ban megkapta a gyógyfürdő minősítést, 1948-ban a szállodából bányász-szanatórium lett. 1978-tól a fejlesztések abbamaradása, majd a bányabezárások miatt hanyatlásnak indult. 1996-ban felújították, 2004-ben wellness-szálló és élményfürdő nyílt a szanatórium mellett.Néhány évvel később a közelben található kempinget és turistaszállót is felújították.

0 találat
Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső
0 találat
Nincs a keresésnek megfelelő találat.