Helytörténeti Múzeum , Dombóvár
Ismertető
A Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény a Dombóvár és térsége kultúrfejlődésére vonatkozó tárgyi és egyéb emlékeket gyűjtő, feldolgozó, rendszerező és másoknak bemutató kulturális intézmény. A helytörténeti gyűjtemény állandó és időszakos kiállításai mellett kiállítótereiben, gondozott udvarán számos kulturális rendezvénynek is otthont ad. A múzeumnak helyet biztosító kis-kastély 1896-ban épült főszolgabírói lakásnak. 1945 után volt fegyveres erők klubja, tiszti lakás, majd iskola. 2000-ben a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület öntevékeny közösségének rendelkezésére bocsátotta Dombóvár Város Önkormányzata, hogy helytörténeti gyűjteményt rendezhessenek be. A helyileg védett épület méltó helyet biztosít a szellemi és tárgyi kulturális értékeknek, amely a lakosság adományaival állandóan gyarapszik. 2001-től közérdekű muzeális intézmény.
A Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény 2001. szeptember 22-én nyílt meg a város által felújított és e célra átadott volt főszolgabírói lakban. A gondozott városközponti elő park maga is egyfajta szabadtéri múzeum: irodalomtörténetünk idekötődő nagyjait bemutató tablók, öreg fák, valamint Varga Gábor szobrászművész „Álmodozók” (1986) című kompozíciója
Teljes leírás
Kapcsolat & Részletek
Cím
Dombóvár, 7200 Dombóvár, Szabadság utca 16.
Telefon
+36 74 465 715, +36 20 910 8066
Utoljára frissítve:
2014. 12. 04.
Nyitvatartás
hétfőtől-péntekig 8-16 óráig (szombat-vasárnap telefonos egyeztetéssel)
csütörtök 9-17 óra
Térkép - Helytörténeti Múzeum
Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?
Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!Utazzitthon Vendégértékelések
Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!
Legyen Ön az első!
Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!
BejelentkezésLátnivalók a környéken
Bontovai Horgásztó
Dombóvár határában fekvő vízi paradicsom, ahol a fogd meg és engedd vissza elv elkötelezett hívei, kedvező áron hódolhatnak szenvedélyüknek.
Helytörténeti Múzeum
A Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény a Dombóvár és térsége kultúrfejlődésére vonatkozó tárgyi és egyéb emlékeket gyűjtő, feldolgozó, rendszerező és másoknak bemutató kult...
Dombóvári Szigeterdő
Séta a Szigeterdőben:
Dombóvár legszebb parkja a Szigeterdő, természetvédelmi terület. A mai park helyén eredetileg 10 hektár mocsárerdő volt ma 4,5 ha területe. A parkb...
Konda völgy
Túrázás a Konda völgyben: A természet kedvelőinek ajánlunk egy kellemes kirándulást a város különleges, összefüggő zöldövezetében, a Konda-patak völgyében. A Konda-patak...
Természetvédelmi Bemutatóterem
Dombóvár, egyetlen összefüggő zöldövezetének, a Konda-völgynek élővilágával ismerkedhet meg az ide látogató.
Fekete István Múzeum
Fekete István író kéziratai, használati tárgyai, kitüntetései, iskolai bizonyítványai, anyakönyvi kivonata, tollai, ceruzái, agancsai, madarai, könyvei, filmes forgatókön...
Dombai-család középkori várának romjai
A Kapos folyó hídján áthaladva találjuk a ma már "Gólyavár"-ként emlegetett középkori vármaradványt, amely a Dombai (Dombó) család székhelye, majd a törökök 1543. évi had...
Programok a környéken
Vedd fel, ha mered!
A Vedd fel, ha mered! egy sodró lendületű, mai vígjáték a barátságról, párkapcsolatról és a digitális világunkról, ahol a legmélyebb titkaink ott lapulnak a zsebünkben. M...
EGO - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Feiszt Vikt...
Dumaszínház est
Kettő az egyben! – A Szomszédnéni Produkciós Iroda stand-up...
Dumaszínház est
Fekete tyúk vígjáték a Parno Graszt dalaival
„…és egyszer csak megcsörrent a telefon…”! Az asszony és az ura régóta vártak erre a hívásra! Végre örökbefogadó szülők lehetnek és hamarosan karjukban ringathatják az ő...
Dombóvár szállások
Gunaras Resort SPA Hotel
25 000 Ft
/ fő / éj
Mezőkövesd
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
82 720 Ft
2 fő • 2 éj-től
20 680 Ft/fő/éj
Dombóvár
Gunaras Resort SPA Hotel
119 992 Ft
2 fő • 2 éj-től
29 998 Ft/fő/éj
Zalakaros
Hotel Forrás Zalakaros
32 000 Ft
2 fő • 1 éj-től
16 000 Ft/fő/éj
Sopron
Fagus Hotel Conference Spa
97 920 Ft
2 fő • 2 éj-től
24 480 Ft/fő/éj