Dombóvári Szigeterdő , Dombóvár

Dombóvári Szigeterdő
További képek
Természeti érték

Ismertető

Séta a Szigeterdőben: Dombóvár legszebb parkja a Szigeterdő, természetvédelmi terület. A mai park helyén eredetileg 10 hektár mocsárerdő volt ma 4,5 ha területe. A parkban található faállomány életkora 70-100 év, madártani szempontból is értékes élőhely. Itt található az országos jelentőségű Kossuth-szoborcsoport, mely egykor Budapesten az Országház épülete mellett állt. A Horvay János által alkotott szoborcsoport az egyetlen kompozíció hazánkban, mely együtt ábrázolja a Batthyány vezette Első Felelős Magyar Kormány tagjait. A budapesti Kossuth téren 1927-ben avatták fel a monumentális alkotást. 1951-ben elbontották és feldarabolták a kompozíciót, mivel az akkori rendszer kultúrpolitikusai az emlékművet nem találták túl lelkesítőnek, a rendszer szelleméhez illőnek. Hosszú hányattatás után került az alkotás Dombóvárra. A szoborcsoport részletes történetét a Szigetredőben feltárt és újjáépített középkori lakótorony második szintjén tekinthetik meg, az első szinten pedig a dombóvári származású Majoros keramikus művészházaspár kiállítása várja az idelátogatót.
Séta a Szigeterdőben:
Dombóvár legszebb parkja a Szigeterdő, természetvédelmi terület. A mai park helyén eredetileg 10 hektár mocsárerdő volt – ma 4,5 ha területe. A parkban található faállomány életkora 70-100 év, madártani szempontból is értékes élőhely.
Itt található az országos jelentőségű Kossuth-szoborcsoport, mely egykor Budapesten az Ország
Teljes leírás

Kapcsolat & Részletek

Cím Dombóvár, Gyenis Antal utca
Telefon +3674564564
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 08. 16.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
egész évben

Jegyárak

nincs

Térkép - Dombóvári Szigeterdő

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Bontovai Horgásztó
Bontovai Horgásztó
Dombóvár
Dombóvár határában fekvő vízi paradicsom, ahol a fogd meg és engedd vissza elv elkötelezett hívei, kedvező áron hódolhatnak szenvedélyüknek.
Helytörténeti Múzeum
Helytörténeti Múzeum
Dombóvár
A Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény a Dombóvár és térsége kultúrfejlődésére vonatkozó tárgyi és egyéb emlékeket gyűjtő, feldolgozó, rendszerező és másoknak bemutató kult...
Dombóvári Szigeterdő
Dombóvári Szigeterdő
Dombóvár
Séta a Szigeterdőben: Dombóvár legszebb parkja a Szigeterdő, természetvédelmi terület. A mai park helyén eredetileg 10 hektár mocsárerdő volt ma 4,5 ha területe. A parkb...
Konda völgy
Konda völgy
Dombóvár
Túrázás a Konda völgyben: A természet kedvelőinek ajánlunk egy kellemes kirándulást a város különleges, összefüggő zöldövezetében, a Konda-patak völgyében. A Konda-patak...
Természetvédelmi Bemutatóterem
Természetvédelmi Bemutatóterem
Dombóvár
Dombóvár, egyetlen összefüggő zöldövezetének, a Konda-völgynek élővilágával ismerkedhet meg az ide látogató.
Fekete István Múzeum
Fekete István Múzeum
Dombóvár
Fekete István író kéziratai, használati tárgyai, kitüntetései, iskolai bizonyítványai, anyakönyvi kivonata, tollai, ceruzái, agancsai, madarai, könyvei, filmes forgatókön...
Dombai-család középkori várának romjai
Dombai-család középkori várának romjai
Dombóvár
A Kapos folyó hídján áthaladva találjuk a ma már "Gólyavár"-ként emlegetett középkori vármaradványt, amely a Dombai (Dombó) család székhelye, majd a törökök 1543. évi had...

További látnivalók

Programok a környéken

Vedd fel, ha mered!
Vedd fel, ha mered!
Dombóvár
Dombóvári Művelődési Központ
2026.11.06
19:00
5 500 – 6 000 Ft
A Vedd fel, ha mered! egy sodró lendületű, mai vígjáték a barátságról, párkapcsolatról és a digitális világunkról, ahol a legmélyebb titkaink ott lapulnak a zsebünkben. M...
EGO - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Feiszt Viktor
EGO - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Feiszt Vikt...
Dombóvár
Dumaszínház, Dombóvári Művelődési Ház
2026.11.26
19:00
7 290 – 8 090 Ft
Dumaszínház est
Kettő az egyben! – A Szomszédnéni Produkciós Iroda stand-up estje
Kettő az egyben! – A Szomszédnéni Produkciós Iroda stand-up...
Dombóvár
Dumaszínház, Dombóvári Művelődési Ház
2026.09.17
19:00
7 790 – 8 190 Ft
Dumaszínház est
Fekete tyúk vígjáték a Parno Graszt dalaival
Fekete tyúk vígjáték a Parno Graszt dalaival
Dombóvár
Dombóvári Művelődési Központ
2026.10.27
19:00
5 500 Ft
„…és egyszer csak megcsörrent a telefon…”! Az asszony és az ura régóta vártak erre a hívásra! Végre örökbefogadó szülők lehetnek és hamarosan karjukban ringathatják az ő...

További programok

Dombóvár szállások

Gunaras Resort SPA Hotel
Gunaras Resort SPA Hotel
Dombóvár
4.4 / 5
25 000 Ft
/ fő / éj

További szállások

Fagus Hotel Conference Spa
Sopron 5.0 / 5
Fagus Hotel Conference Spa
Félpanziós wellness 20% kedvezménnyel
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-09-13
97 920 Ft
2 fő • 2 éj-től
24 480 Ft/fő/éj
Gunaras Resort SPA Hotel
Dombóvár 4.4 / 5
Gunaras Resort SPA Hotel
Őszi wellness
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-09-07
119 992 Ft
2 fő • 2 éj-től
29 998 Ft/fő/éj
Hotel Forrás Zalakaros
Zalakaros 4.4 / 5
Hotel Forrás Zalakaros
Félpanziós ajánlat
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-11-04
32 000 Ft
2 fő • 1 éj-től
16 000 Ft/fő/éj
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Mezőkövesd 4.3 / 5
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Kedvezményes szobaárak
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-10-04
82 720 Ft
2 fő • 2 éj-től
20 680 Ft/fő/éj

Bejelentkezés