Bodajki látnivalók

Bodajk elnevezését egyesek szerint a Vértes egykori nevéről (Bodok) kapta, mások a szláv voda (víz) szóból eredeztetik. (A legenda szerint Szent László 1090-ben az Al-Duna felé törő, és a már Székesfehérvárt ostromló pogány hordát a bodajki Kálvária-hegyről rájuk vetett kereszttel futamította meg.)
Bodajkot oklevelekben már 1138-ban említik. A település - a Gaja-patak által hajtott malmoknak köszönhetően a környék egyik leggazdagabb községe - ebben az időben a keresztes lovagok birtokában állt. Az itt élő jobbágyokat a király minden adózástól, vámtól és egyéb tartozástól felmentette. A Kálvária-hegy aljában eredő egyik forrás mellett a török időkig állt egy kis kápolna, melynek romjait a kapucinus templom építkezéseinek megkezdésekor tárták fel.
A forrásról feljegyezték, hogy csodálatosképpen hétévenként elapadt, majd újra indult. Itt épült fel a Segítő Boldogasszony tiszteletére szentelt templom 1728-42 között. Bodajkot a legrégibb magyar búcsújáróhelyként tartják számon. A búcsújáróhely jogát a kapucinusok 1699-ben kapták meg. Nemcsak a Szentkút volt itt az egyetlen forrás. A Kálvária-hegy tövében közel száz, ásványi anyagokban gazdag, szénsavas, 14-19 °C-os karsztforrás tör fel, amelyeknek nagy része az egykori mezőváros központjában gyöngyvizű tóvá egyesül. A vizet évszázadok óta gyógyvízként ismerik. 1765-ben született róla először szakvélemény. A XIX. században kezdődött el a tó környékének tudatos fejlesztése. Bodajk, ahol 1804-ben postalóváltás és levélgyűjtés volt, szállodákkal rendelkező ismert gyógyfürdővé és üdülőhellyé vált.
A második világháborús pusztítások, és a bányászat miatt a források elapadása okozta kényszerpihenő után az 1990-es években a tavat rendbe hozták, karsztvízzel feltöltötték, jelenleg ismét a fürdőzők rendelkezésére áll. Gyógyhatása még nem bizonyított, inkább üdítő, frissítő vize miatt kedvelt.