utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat

Badacsonytomaji templom

Badacsonytomaj város Veszprém megyében, a Tapolcai járásban. 2004. július 1-jén kapott városi rangot. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott.

Bővebben a helyről

Területe már az ókorban is lakott volt, az ásatások felszínre hozták egy kelta település maradványait. A rómaiak egész biztosan termesztettek itt szőlőt, a Badacsony oldalán akkoriban is számos ültetvény volt.

A középkorból, nem egyházi birtok lévén, kevés feljegyzés maradt fenn a községről. Névadója állítólag egy besenyő vitéz, Urkund fia Tomaj volt, aki I. István korában birtokolta a területet. Első okleveles említése 1313-ból származik, Thomay formában. Mindenesetre 1263-ban már pálos rendház állt itt, ennek nyomait a 19. század során tárták fel.

A török hódoltság idején lakossága megfogyatkozott, 1550-ben plébániája is elhagyatva állt, de a források szerint a település folyamatosan lakott volt. Az itt élők ekkor is főleg szőlő- és gyümölcstermesztésből éltek. A 18. század során kedvelt pihenőhellyé vált, bora kedvelt lett és sorra épültek itt a pincék és a borházak. Ismert a város hegykönyve és hegytörvényei.

Fejlődése a bazaltbánya 1903-as megnyitásával új irányt vett, a lakosság száma megkétszereződött, elindult az iparosodás; 1909-től lóvasút is járt a településen.

Vajda Elek (1879–1944) 1911-ben költözött a településre, és ő szorgalmazta Badacsonytomaj önálló községgé válását, melynek ezután nyugállományba vonulásáig főjegyzője volt. Vajda a Vöröskereszt 1915. február 15-én alapított badacsonytomaji egyletének első jegyzője is. Egykori lakóháza, melyet a községbe költözésekor építtetett, nyugállományba vonulása után, bővítésekkel előbb az elöljáróság, később a nagyközség tanácsának, illetve önkormányzatának székhelye volt, egészen 2011-ig. 2014 szeptemberében az új városháza földszintjén emléktábla utal Vajda Elek munkásságára .

A bazalttermelés 1965-ben befejeződött, de a hegy látványa és élővilága sajnos nagyon megsínylette a félévszázados bányászatot. A további károkat megelőzendő a térséget hamarosan tájvédelmi körzetté nyilvánították.

A település a hozzá tartozó Badacsonyörs (korábban Kisörs) és Badacsony (valamikor Badacsony-Hableány) településrészekkel együtt 2004. július 1-jén kapott városi rangot.

2 találat

Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső

2 találat

2 találat a térképen ebből az oldalból