Szatmárcseke bemutatása

Szatmárcseke az ország leg észak-keletibb csücskében fekszik. A táj szépségét éppen hátránya adja, mivel nehezen megközelíthető, távol esik minden nagyobb településtől.
A történelmi, irodalmi nevezetességeinken túlmenoen a Tisza, és az itt élők vendégszeretete vonza az idelátogatókat. Gasztronómiai értékeik megőrzése céljából több állandó rendezvényt indítottak el.
Évente megrendezésre kerül a Nemzetközi Szilvalekvárfőző verseny, valamint a Cinkepuliszka-főző verseny, amelyekre - neves közéleti személyiségek mellett - egyre több érdeklődő látogat el.
1994. január 22-én, Országzászló avatásával a település hivatalosan is az ország keleti kapuja, illetve történelmi, kulturális turisztikai központja lett.
A település nevének keletkezésével kapcsolatban többféle hagyomány van, a legismertebb szerint: a honfoglaló magyarok átcsetlének a Tiszán, a csetlésből lett Cseke. Mai nevét 1908-tól használják.
Első írásos emlékek még II. Béla király idejéből valók. A király által kiadott oklevél, mely a Cégényi monostorral kapcsolatos birtokviszonyokat rendezte, említi először Csekét. Már a honfoglaló magyarok megtelepedtek itt, a Tisza szegletében, és az itt épített palánkvár évszázadokon át biztos menedéket nyújtott az itt élőknek. E palánkvár IV. Béla király idejéig fennállott, hiszen IV. Béla a tatárjárás után elrendelte e vár megerősítését. A későbbiek folyamán a vár hadászati jelentősége fokozatosan csökkent, hiszen a Tisza jobb partján mindenütt kővárak emelkedtek.
A Kölcsey-család neve már 1361-ben ismert volt, mivel ekkor adta birtokukba végleg ezt a vidéket Nagy Lajos király. Kölcsey Ferenc 1823. január 23-án itt írta meg a Himnuszt. Költészetének nyelvezete itt fejlődött ki, és ebben a kis szatmári faluban lett igazán költő.