utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Keresés…
Főoldal Egész ország Közép-Dunántúl Veszprém és környéke Felfedezés

Veszprém és környéke bemutatása - 23. oldal

Bővebben a helyről

Központi fekvése és természeti gazdagsága történelmi, kulturális és gazdasági jelentőségét is megalapozta. A magyarság 1100 évvel ezelőtti honfoglalását követően kiemelkedő szerepet játszott az új államszervezet létrehozásában. 

A római hódítók betelepítették az egész térséget, melynek emlékeit több településen megtalálták. Közülük a legjelentősebb a római kori villagazdaság maradványa Baláca-pusztán. A környék először I. István király uralkodása alatt indult fejlődésnek, amikor Veszprém vármegye számos kiváltságot élvezett. A török uralom alatt a települések nagy része elpusztult. 

Veszprémben alakult meg az első magyar keresztény püspökség, a város később érseki székhely lett. Az államalapító Szent István király és felesége, Gizella királyné gyakran tartózkodott itt, ezért a megyeszékhely ma is viseli a „királynék városa” elnevezést. A többi településnek is történelmi szerepe volt Magyarország életében, például Pápa református iskolái, kollégiumai, élénk szellemi élete külön is kiemelhető. Rendkívül gazdag a műemlékállomány is, az országban Budapest után itt tartják nyilván a legtöbb, mintegy ezeregyszáz műemléket, továbbá közel harmincezer hektár az országos jelentőségű védett természeti terület.  

Területének nagyobb részét a vadregényes Bakony-hegység foglalja el, északon a Kisalföld termékeny síkságának széle határolja, délről a Balaton északi partja, nyugati részén pedig a Balaton-felvidék és a Keszthelyi-hegység ölelésében a Tapolcai-medence. A térségben számos német nemzetiségű népcsoport él, elsősorban a bakonyi településeken, de a szlovákok is megtalálhatók. 

A nemzetiségi megoszlásnak történelmi okai vannak. A török dúlás után a XVIII. században betelepítéssel jöttek ide a németek és a szlovákok, akik kultúrájuk, szokásaik mellett új kézműipari ágakat is magukkal hoztak. 

Nemzetközileg is elismert a térség kulturális és művészeti élete. Mindebben szerepet játszik az, hogy a magyar irodalmi-, képzőművészeti-, zenei- és tudományos élet elitje az év egy részét a Balaton északi partján, a Káli-medencében, illetve a Bakony és a Somló tájékán töltötte-tölti alkotó munkával. Érdemes felkeresni a gazdag forrásanyaggal bíró múzeumokat és az ország egyik legszebb színházát is a megyeszékhelyen.

Városok: Adorjánháza, Ajka, Ajka-Bakonygyepes, Apácatorna, Bakonybél, Bakonykoppány, Bakonynána, Balatoncsicsó, Bánd, Bazsi, Berhida, Bodorfa, Borzavár, Csabrendek, Csehbánya, Csesznek, Csögle, Csót, Dabronc, Devecser, Doba, Döbrönte, Dudar, Egeralja, Eplény, Farkasgyepű, Ganna, Gic, Gógánfa, Gyepükaján, Hajmáskér, Hajmáspuszta, Halimba, Hárskút, Hegyesd, Herend, Hosztót, Iszkáz, Jásd, Kádárta, Kamond, Kapolcs, Káptalanfa, Káptalantóti, Kerta, Kerteskő, Kisapáti, Kislőd, Kővágóörs, Köveskál, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Litér, Lókút, Lovászpatona, Magyarpolány, Márkó, Megyer, Mencshely, Mindszentkálla, Nagyalásony, Nagyesztergár, Nagypirit, Nagytevel, Nemesgulács, Nemeshany, Nemesvita, Olaszfalu, Örvényes, Öskü, Ötvös, Paloznak, Pápa, Pápakovácsi, Papkeszi, Pénzesgyőr, Pétfürdő, Porva, Pula, Sáska, Sóly, Somlójenő, Somlóvár, Somlóvásárhely, Sümeg, Sümegprága, Szápár, Szentgál, Szentkirályszabadja, Tagyon, Taliándörögd, Tapolcafő, Tés, Tótvázsony, Tündérmajor, Tüskevár, Ukk, Úrkút, Uzsa, Városlőd, Várpalota, Vászoly, Veszprém, Veszprémfajsz, Vilonya, Vöröstó, Zalaerdőd, Zalagyömörö, Zalahaláp, Zirc

626 találat

Tájház

Bakonybél

A Fő utca középső szakaszán szembeötlő a barokkosan ívelt kapuval összekötött két épület. A jellegzetes bakonyi háztípust képviselő bakonybéli Tájház műemlék. Egy 1857-ben készült térkép már jelöli. A kisebbik ház eredetileg három osztatú, szabad kéményes épület volt, amely elé 1895-ben egy üzlethelyiséget emeltek. A bolt mögött, az udvar felé haladva volt a lakószoba, amely a füstös konyhából nyílt, majd a kamra. A konyhát szinte teljesen betölti a téglából rakott kemence, amelynek füstje a helyiség szabad kéményén és részben az ajtónyíláson keresztültávozott. A füstnyílás kitűnő húsfüstölő is volt. A nagyobbik épület legfőbb dísze az ívelt, oszlopos tornác, a gádor. A folyosó eredetileg bolthajtásos volt, azonban a 20. század elején a tulajdonosok síkfedéssel cserélték föl. Konyhája is füstös konyha lehetett, a jelenlegi tűzhelyet és kéményt a család saját igényének megfelelően alakította át. Az utcai szobában a fiatal házasok, a gazda fia és menye lakott a családjával. A hátsó szobát az öregek használták. A gádor alól nyílt az istálló, amelyben lovakat és teheneket egyaránt tartottak. Itt jelenleg a hagyományos bakonybéli faműves mesterséget bemutató kiállítás látható. A tornác végén lépcsősor vezet a boltíves pincébe, amely elsősorban terménytárolásra szolgált. Az udvar végében áll a környéken egyedüliként meg-maradt, kiugró előrésszel épült úgynevezett torkospajta.

Múzeum
Uzsai csarabos erdő

Uzsai csarabos erdő

Uzsa

Az Uzsapuszta feletti Lesence-patak száraz völgyének környékén kibukkanó triász korú fődolomittönköt fiatalabb korú rétegek, erősen kisavanyodott miocén homok, kvarckavics és kvarckonglomerát fedi. Az alapkőzet különbözőségének megfelelően élesen eltérő növényzet alakult ki. A Lesence-völgy peremét képező kavicsdombok az erdő kitermelése után helyenként a talaj erős lemosódása következtében az alapkőzetig leerodálódtak. A keletkezett szélsőséges termőhelyen nyírligetes, szubatlanti, acidofil cserjés jellemző. Helyenként az állandó erózió az avar- és humuszfelhalmozódást megakadályozza és mészkerülő gyeptársulások, pl. a csarabos ill. a hegyi szárazrét jelent meg. A meredek letörésű, mélyen bevágódott eróziós völgyeinek északi oldalán feketeáfonyás csarabos telepedett meg. Alulról gyertyános-tölgyesekkel, mogyorócserjésekel, felülről cseres-tölgyesekkel, mészkerülő tölgyesekkel, molyhos tölgyes bokorerdőkkel és a ?kopárfásítás? során telepített fenyvesekkel érintkezik. A TT flórájának értékes tagja a csarab, mely augusztus végén lila szőnyeggel borítja a kvarckavics dombokat. Ritka sásfaj a dunántúli sás, amely kifejezetten mészkerülő atlantikus faj. A fekete áfonya alacsony cserje, amelynek ez a termőhely a legalacsonyabb előfordulása. A gyakori közönséges nyír mellett megtalálható itt a szőrös nyír is. Az atlanti-mediterrán elterjedésű királyné gyertyája a cseres-tölgyesek homokos foltjain jelenik meg.

Természeti érték

25 találat a térképen ebből az oldalból