Nagytemplom

Hossza 42 m, szélessége 22 m, a tornyok magassága 72 méter. A pápaiak által „Nagytemplom”-nak nevezett plébániatemplom annak a középkori templomnak a helyén épült, melyet 1397-től említenek különböző oklevelek. Régi metszetekből és Pongrácz Gáspár plébános 1773-as leírásából arra lehet következtetni, hogy a régi templom méretei a maihoz hasonlóan jelentősek voltak.
Az új templomot gróf Esterházy Károly egri püspök építtette 1774-1786 között. A templomot Fellner Jakab (1722-1780) építész tervezte, majd Fellner betegeskedése miatt 1777-től Grossmann József (1747-1785) vette át az építkezés irányítását.

Az első szakaszban, 1774-ben a templom főfalait emelték fel, 1775-ben a tetőzetet készítették el, 1776-ban a monumentális tornyokat építették, melyek a vatikáni barokk építészet jellegzetes formái. Ugyanebben az évben megkezdődött a kőfaragványok szállítása és beemelése. A lépcsők, ablakszárnykövek a pápai Franz Winkelmayer nevéhez köthetők; az épület faragott tagozatait, szobrait, a márványburkolatot több mester készítette: a pozsonyi Martin Rumplemayer és Johann Messerschmidt, a tatai Johann Georg Mess, a süttői Carlo Adami és Giacomo Adami, valamint a bécsi Philip Jakob Prokop.

A templom a késő barokk klasszicizáló irányzatának jellegzetes képviselője. A klasszikus szemléletet tükrözi a méltóságteljes, kiegyensúlyozott, harmonikus főhomlokzat, amely mentes a mozgalmas barokk díszítőelemektől.

A templombelső nyugalmat sugárzó, egységes térhatású, a hajó és a szentély egyetlen hatalmas tér, melyet pillérpárok osztanak három szakaszra. A mennyezet freskóit Franz Anton Maulbertsch (1724-1796), a barokk festészet ismert osztrák mestere készítette 1782-1783-ban. Az oltárképet, a freskók tematikáját, sorrendjét és elhelyezését Esterházy püspök határozta meg ragaszkodva saját elképzeléseihez.