Kékfestõ Múzeum

A textilfestésnek ezt a módját a korábbi „Schön und Schwarzfärber” kifejezés fedte a 19. század közepéig. Ez egyben azt is jelenti, hogy a „Schönfärber” a „szépfestés”-sel, színes posztó- és vászonfestéssel foglalkozott, a „Schwarzfärber” pedig általában a fekete festést gyakorolta. A keleti indigós rezervnyomás szintén az említett területeken jelent meg a 18. század első felében, a festőanyaggal, a kék színt adó indigóval együtt. A mintázáshoz szigetelőmasszát alkalmaztak, amely védte a textil fehér alapszínét a kék megfestődéstől. A redukált indigó a festőmedencékben többszöri merítés, majd levegőztetés után, az oxidáció következtében fokozatosan egyre kékebbre festette a pamut-, illetve lenvásznakat. A kifestés után 1-1,5 százalékos sósavas-kénsavas fürdőben leoldották a mintázóanyagot, és előtűnt a fehér alapszín. Ez a kék-fehér szín a keleti porcelánoknak volt a jellemzője, ezért is nevezték a festők az új eljárást „Porcellandruck” „drucken auf Porcellan Art” kifejezéssel.

A kék szín festésére a középkor óta a csüllenget (Waid, Isatis tinctoria) alkalmazták, szántóföldi méretekben termesztették a türingiai és a francia Picardia tartomány földművesei, földesurai. A színtartóbb indigót eleinte a csülleng javítására használták, majd ez utóbbi a 19. században ural-kodóvá vált. Johann Friedrich Kluge Sárváron telepedett meg, majd 1777-ben a pozsonyi főcéhbe kérte felvételét. Fia, Carl Friedrich Kluge vándorútjáról hazatérve 1783-ban önálló műhelyt alapított Sárváron, majd 1786-ban családjával áttelepedett Pápára. Az egyre erősödő műhely az utcai földszinten – boltíves lakás és üzlet helyett – egy, az utcasorban méltóságteljesen megjelenő emeletes házként épült fel 1869-ben, eklektikus stílusban.

A Pápán 1865 körül működő hat kékfestő közül, a legerõsebb a Kluge-üzem volt. A 19. század közepének, második felének gazdasági, ipari fellendülése, kereskedelmének növekedése a pápai Kluge céget is a kapacitás növelésére, a modernizálás megkezdésére serkentette. Így került sor a régi festőszoba, a küpa-szoba bővítésére – 12 festőmedence beépítésével –, az új üzemépület megvalósítására a Tapolca-patak partján 1880-ban. Az első emeleten a hagyományos kézi nyomás végzésére szolgált a „tarkázó-szoba”, a laboratórium, mellette pedig a kézi hajtású, favázas Perrotine-gép működött. E tömegáru termelését lehetővé tevő berendezkedés megkívánta az új apró mintás, de a régiekből átvett motívumokban is bővelkedő mintafák használatát. Az üzem 100 éves jubileumára, 1883-ban, olyan szintre emelkedett a termelés, hogy azt 1884-ben „Blaudruck-Färberei” címen a dunántúli üzemek közül a vezető cégek közé sorolták. Erre az alkalomra készült egy mesterremekszámba menő 12 személyes díszabrosz ötszínnyomással. Az üzem további bővítésére a patakon túl került sor a 19-20. század fordulóján.

A fellendülést a második világháború vetette vissza, a termelés visszaesett a kézi technikára. A mesterséget hét generáció vitte végig a családban és műhelyként egészen 1956-ig működött. Ezután az épületek és a berendezési tárgyak műemléki védettséget kaptak és 1962-ben nyílt meg, mint múzeum.

A Kékfestõ Múzeumot a Kluge cég fennállásának 200. évfordulójára újították fel és azóta három állandó kiállítás jött létre:

    • A Kluge család 200 éves története, a kékfestés technikai részének bemutatása.
    • Bódy Irén érdemes művész, akadémikus életmű-kiállítása.
    • A magyarországi kékfestő műhelyek és mesterek.

Belépőjegy árak:

Felnőtt 800 Ft
Diák/nyugdíjas 600 Ft
Fotózás díja 300 Ft
Videózás díja 1000 Ft
Tárlatvezetés 1000 Ft-tól (100 Ft/fő)