Vízimalom

Az 1570. évi török összeírásban, Börzsönyben két malmot írtak össze a mohamedán adószedők. Forrásaink szerint az 1700-as években több molnárcsalád is élt a településen. A helység belterületét ábrázoló 1783. évi térkép a Börzsöny-patak mentén összesen négy malmot ábrázol. A 20. század első felében szintén négy malom őrölt az akkor kétezer fős községben.

A teljes épségben fennmaradt műemlék Antal-féle malmot vízvezető árkaival együtt az 1847. évi nagy tűzvész után építették, 1851-ben készült el. A hosszú, nyeregtetős malomépületben a molnár és családja, valamint a háziállatok is helyet kaptak. A meghajtáshoz szükséges vizet a patakon kb. 200 méterre feljebb épített duzzasztógáttól egy keskeny csatornán vezették az épülethez. A malom több részből tevődik össze. Az ipari rész, ahol az őrlést végezték. Itt láthatjuk az ősi kőőrlést, amit 1852-től 1930-ig használtak, majd áttértek a modernebb visszaőrléses technikával használt hengerszékes őrléshez, amit serleges felvonókkal és szitákkal bővítettek. A malomszerkezet mai hengerszékei az 1930-as években kerültek beépítésre. A lakószobában a malomipar történeti emlékei, dokumentumai láthatók. 

A parkosított udvarban malomkő gyűjtemény, gazdasági épületek és egy 160 éves ma is működő kenyérsütő kemence található. Az épületen kívül, de mégis a tető alatt, egy felülcsapott vízikereket csodálhatunk meg. A víz az épület alatti alagúton, majd egy rövid árokszakaszon át tér vissza a patakba.

Az Antal-féle malmot inkább csak a falubeliek használták. Az aratás és cséplés után nyáron és kora ősszel éjjel-nappal folyamatosan üzemelt, így napi 12-16 mázsa búzát őrölt naponta. Az első őrlésből származó terméket szitálással választották ketté. A finom lyukú szitán áthullott a kész finomliszt, a szitán fennakadt, durvábbra őrölt korpás anyagot pedig újra őrölték, amíg csaknem korpamentes nem lett.