Erdei vasút
A 2016-ban átadott Márianosztra – Nagyirtáspuszta (7 km hosszú) szakasszal megvalósult a természetjárók több évtizedes álma, újra végigutazható a Szob és Nagybörzsöny közötti erdei vasúti hálózat teljes, 22 kilométer hosszú vonala.
Erdei vasút
A transzbörzsönyi vasút ma Magyarország egyik leglátványosabb hegyi pályája, a vonala szűk patakmedrek partján, sűrű erdőkben kanyarog, irányfordítóval és hármas hurokkal győzi le a meredélyeket. Azonban változatos vonalvezetés többféle üzemeltetési viszonyt jelent, ez az oka, hogy a vonalon két helyen, Márianosztrán és Nagyirtáspusztán (a vízválasztón) át kell szállni másik szerelvényre (leszámítva a reggel Nagybörzsönyből induló és Márianosztrára érkező, továbbá az este, a Nosztráról és Nagybörzsönybe utolsóként visszaérő járatot). A jegykiadás a vonatokon is ehhez igazodik, tehát a három szakaszra külön-külön lehet megvásárolni a menetjegyeket a szerelvények kalauzainál. Tekintve azt, hogy a teljes vonal bár beutazható – az említett átszállásokkal – egyvégtében is, mégis azt javasoljuk, hogy Márianosztrán vagy méginkább Nagyirtáspusztán tegyenek rövid pihenőt a következő vonatig: büfé, biciklikölcsönző, rövid és jól járható turistautak várják a látogatókat. Étkezési, ebédelési lehetőség Márianosztrán és Nagyirtáspusztán is van (Szent Orbán Fogadó), és természetesen Nagybörzsönyben is, mely község a Börzsöny-hegység közepén bekerült Magyarország tíz legszebb, leglátványosabb kistelepülése közé.
Mielőtt ellátogatna a vasútra, kérjük, hogy tekintse át az érintett vasutak (egymáshoz csatlakozó) menetrendjeit és díjszabásait, és a felvilágosítást nyújtó üzemeltetők telefonszámait. A menetrendi vonatok a tavaszi szezonkezdettől az ősz végi szezonzárásig csak hétvégén közlekednek (kivétel a nyári időszak, amikor pénteken is van forgalom). A hétvége egyéb időpontjaira vagy a hét más napjaira különvonat(ok) rendelhető(k). Figyelem: a különböző szakaszok eltérő üzemeltetői miatt célszerű megtervezni, hogy melyik vonalrészen kívánunk utazni vagy különvonatot rendelni, vagy akár egyéb menetrendi felvilágosítást kérni, mert nem mindegyik üzemeltető rendelkezik az összes információval a másik vonalszakaszról.
Információ és különvonat rendelése az üzemeltetőnél:
Nagybörzsönyi Polgármesteri Hivatal
Nagybörzsöny, Rákóczi utca 2., Tel.:27/378-025
Megközelíthetőség: Budapestről Göd felé, Vácon keresztül a 12-es számú úton. Szobon át egészen Ipolytölgyesig, majd tovább haladva jobbra elfordulni Nagybörzsöny felé.
Elérhetőség
- Telefon
- 27/378-025 30/512-2142
- kisvasut@dunainfo.net
- Weboldal
- kisvasut.hu/index.php?rfa=448
Utoljára frissítve: 2017. 08. 21.
Nyitvatartás
Menetrend: http://www.kisvasut.hu/view_cikk.php?id=3174
Jegyárak
Egy útra
- teljes árú: 700 Ft
- gyermekjegy: 350 Ft
Menettérti
- teljes árú: 1200 Ft
- gyermekjegy: 600 Ft
Szakaszjegy:
- teljes árú: 450 Ft
- gyermekjegy: 250 Ft
Kerékpár, élőállat: 500 Ft
A menetjegy a Nagybörzsönyi Erdei Vasút vonatával történő egyszeri, egyirányú, útmegszakítás nélküli utazásra érvényes.
Gyermekjegyet válhatnak a 4-14 éves gyermekek.
Díjmentes utazási lehetőség a 4 évnél fiatalabb gyermekeknek, ha önálló ülőhelyet nem foglalnak el.
Kerékpárszállításra csak a vonatszemélyzet engedélye alapján és az erre a célra kijelölt helyen lehetséges! A kerékpár után Kerékpár jegyet kell váltani, függetlenül az utazás távolságától.
Kutya csak szájkosárral és pórázon vezetve szállítható. A többi állatot olyan módon kell szállítani, hogy azok a járművet ne szennyezzék be, illetve az utastársak testi épségét ne veszélyeztessék. A kutya, és a macska után élőállat vonaljegyet kell váltani, az utazás távolságától függetlenül.
A Nagybörzsönyi Erdei Vasúton (mind a pénztárnál, mind a vonaton) csak készpénzes jegyváltásra van lehetőség!
A közforgalmú közlekedési társaságoknál (MÁV, Volán, GySEV, stb) elfogadott utazási kedvezményeket (50%-os, 90%-os, MÁK kártya, stb) a vasútüzem nem tudja elfogadni.
Bezina-völgy (Márianosztra-Nagyírtás)
Egy útra
- teljes árú: 700 Ft
- kedvezményes: 500 Ft
Menettérti
- teljes árú: 1200 Ft
- kedvezményes: 800 Ft
Kedvezményes jegyet válhatnak:
- 4-16 éves gyermekek
- 16 éven felüli nappali tagozatos diákok érvényes diákigazolvány felmutatásával (csak a magyar diákigazolvánnyal
- gyermek és tanköteles csoportok utazása esetén 10 tanulóként 2 felnőtt kísérő.
- 65 éven felüli magyar állampolgárok (az életkor betöltését kérésre a személyigazolvány, vagy az útlevél felmutatásával igazolni kell!)
Díjmentes utazási lehetőség a 4 évnél fiatalabb gyermekek, ha önálló ülőhelyet nem foglalnak el.
A Menettérti jegy a Bezina-völgyi Erdei Vasút vonatával történő egyszeri, útmegszakítás nélküli menettérti utazásra érvényes távolságtól függetlenül. Az utazást a váltás napján kell befejezni.
A közforgalmú közlekedési társaságoknál (MÁV, Volán, GySEV, stb) elfogadott utazási kedvezményeket (50%-os, 90%-os, MÁK kártya stb.) a vasútüzem nem tudja elfogadni.
A Bezina-völgyi Erdei Vasúton (mind a pénztárnál, mind a vonaton) csak készpénzes jegyváltásra van lehetőség!
Kerékpárszállításra csak a vonatszemélyzet engedélye alapján és az erre a célra kijelölt helyen lehetséges! A kerékpár után teljes árú vonaljegyet kell váltani, függetlenül az utazás távolságától. Menettérti utazás esetén a kerékpár fuvarozásra menettérti jegy nem szolgáltatható ki. Egy kocsiba legfeljebb 4 kerékpár helyezhető el. Ennél több kerékpár szállításához különkocsi igényelhető az utazás tervezett időpontja előtt 7 nappal.
Kutya csak szájkosárral és pórázon vezetve szállítható. A többi állatot olyan módon kell szállítani, hogy azok a járművet ne szennyezzék be, illetve az utastársak testi épségét ne veszélyeztessék. A kutya, és a macska után kedvezményes vonaljegyet kell váltani, az utazás távolságától függetlenül. A többi állat szállítása, nem haladja meg az útipoggyász méretét - díjmentes.
Szob - Márianosztra
Egy útra
- teljes árú: 700 Ft
- diák: 600 Ft
- gyermek/nyugdíjas: 500Ft
Menettérti
- teljes árú: 1400 Ft
- diák: 1200 Ft
- gyermek/nyugdíjas: 1000 Ft
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek