Márianosztrai programok - 113. oldal
Bővebben a helyről
Vulkáni kúpok, a belső Börzsöny erdei övezte festői medence több mint 700 éve lakott települést rejt. Az erdők fát, a szántók élelmet, a hegyek bányái követ adtak kemény munkájuk jutalmául az itt letelepedőknek. A hely szépsége láttán I. Lajos király, akit méltán nevez az utókor "nagy"-nak, olyan döntést hozott, amely a mai napig alapvetően meghatározza a település jellegét. Mária tiszteletére 1352-ben kedvelt pálosainak kolostort és kegytemplomot építtetett. A templom középkori kövein a nagy király szentté avatott leánya, Hedvig is járt. Emlékét a kegytemplomban oltár őrzi. A kegytemplom és kolostor történetén nyomon követhetjük történelmünk nagy eseményeit, viharait.
Márianosztrán született Szilvásy Miklós birkózó, Helsinki olimpiai bajnoka. Emléktáblája az iskola falán hirdeti, hogy kitartással, akaraterővel ilyen kicsi faluból is milyen magasra lehet jutni. 1998-ban megnyílt a Faluház. Az itt őrzött értékek sok esetben több száz éve született tárgyak, okiratok
Márianosztra az ország egyik legismertebb búcsújáró helye. A júliusi, szeptemberi és decemberi búcsúkra ezrével érkező hívők a falu keleti végén 1772-ben állított Kálvária-kápolnát és a stációkat is felkeresik.
Ajánlott útvonal: Budapesttől kb. 69 km. Észak felé a 2-es számú főúton (Vácig). Tovább a 12-es számú főúton Verőcéig, majd a 12108-as számú út felé.
0 találat
Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső
0 találat