Kisvárdai programok
Bővebben a helyről
Kisvárda (németül Kleinwardein) város Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Kisvárdai kistérségben két nagy tájegység határánál fekszik, keleten a Nyírség, nyugaton a Rétköz határolja. A település a Rétköz mocsarának védelmében épült egykoron.
Kisvárda elnevezése egészen a honfoglalás koráig nyúlik vissza. A honfoglaló magyarok az itt talált földvárról nevezték el a települést. A középkorban Warda, Warada néven fordul elő az oklevelekben a település. A nevében szereplő "kis" szó a várostól 200 km-re fekvő Nagyváradtól különbözteti meg.
1989-óta Európa egyik legrangosabb színházi találkozójának, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának ad otthont.
Nevezetességei:
- Görög katolikus temploma - 1877-ben épült csúcsíves, gótikus ablakokkal, ajtó fölötti barokk díszítéssel.
- Kisvárdai vár (ma színház)
- Református temploma - 1871-ben épült.
- Rétközi Múzeum - Az egykori zsinagóga épületében kapott helyet, mely 1900-ban épült.
- Római katolikus templom - A templom helyén egykor Szent László idejéből való templom állt, melynek egy részét később Bocskai csapatai rombolták le. A lerombolt részt aztán Várdai Kata építtette újjá, de ez az 1670-es tűzvész alkalmával jórészt elpusztult, csak a szentély maradt meg. Kőtornya 1786-ban épült, hátsó részén gótikus támasztó pillérekkel és csúcsíves ablakokkal, első része és belseje ugyancsak barokk stílusú.
- Kisvárdai Várfürdő
- Szent László szobor
4 találat
Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső
4 találat
4 találat a térképen ebből az oldalból