24081 találat
Régiók: Balaton, Budapest és környéke régió, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, nem besorolt, Nyugat-Dunántúl, Szlovákia
A Nikolics-ház - Fő tér 11. - copf stílusban épült. Az 1700-as évek végéből származó épület emeleti ablakai fölött rozettás füzéres domborművek láthatók.
Kétemeletes klasszicista középület, volt Nándor-laktanya. Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Zártsorú beépítésű, hosszú utcai és erre merőleges négy udvari szárnyból álló, egyemeletes barokk kastély. A mai épület legalábbis nagy részben már 1750-ben fennállt. Boltozatai és részletformái alapján 1740 előtt aligha épülhetett és ekkor kialakult formáját tulajdonképpen megőrizte. A 34. sz. épület emeletének ráépítése valamint az egész homlokzaton az emeleti ablakok keretezésének romantikus egységesítése az 1866-os tűzvész után történt meg.
Az épület gótikus eredetű, barokk részletekkel, amelyet a XIX. század elején klasszicista stílusúra átépítettek.
Jelentős macska- és gyöngybagoly állomány. Termetes vadgesztenyék, japán akácok, erdei- és feketefenyő.
Az általános iskola és diákotthon igényesen rendben tartott előparkkal és hatalmas, 100-150 éves nemes és ritka fákat is magába foglaló erdős parkkal, két hektár területen a község legmagasabb földrajzi pontján helyezkedik el.
Templom- és kolostorrom, volt premontrei prépostság. A templom román stílusú, a 13. sz. első feléből származik, átépítve 1475-ben lett. A kolostor gótikus, 15. századbeli.
Egyemeletes barokk saroképület.
Zichy Ferenc győri püspök a püspökség nyári rezidenciájául szolgáló kastélyt 1783-ban építtette, amely a klasszicizmus stílusjegyeit viselő formáját a 19. században kapta. Finom stílusú homlokzatát timpanonnal zárt középrizalit tagolja. Az udvari homlokzat dísze a szép kertre néző ion oszlopokon nyugvó ballusztrádos erkély. Innen nyílik a gazdag és szép helytörténeti gyűjtemény bejárata. Az emeleten pedig a 15.000 kötetet számláló kastély könyvtár kapott helyet.
A Rab Ráby téren áll a Jókai-regényhőssé lett Ráby Mátyásnak 1768-ban épült háza. A barokk stílusú épület egyike az épen maradt régi szentendrei gazdaházaknak. Jellegzetes barokk lakóépület, kazettás nagykapuval, kovácsoltvas pincekapuval, kőkeretes ablakokkal. Jókai Mór: Rab Ráby című regényéből ismert Ráby Mátyás ebben a házban élt.
Az egykori várkastély helyére épült, mai alalkját 1843-ban kapta meg. A kastély legjelentősebb helyisége a 90 m2-es nagyterem.
A házat eklektikus stílusban bővítették a XIX. század második felében. A domonkos zárda céljaira készült.
Emeletes, kora klasszicista saroképület.
Acsád legismertebb műemléke, melyet 1790 körül barokk stílusban építettek. Jelenlegi klasszicista formáját 1824-ben nyerte el, amikor Szegedy Ferenc átépíttette a kastélyt. Az épület, melynek dísztermében ornamentális mennyezetfreskók találhatók, valamint a kastélyparkhoz tartozó híres platánsor műemléki védettségű. Az kastélyban jelenleg a Vas Megyei Időskorúak Szociális Intézete működik.
Háromemeletes épület.
A domonkosok egykori templomának maradványai ezek a XIII-XV. századból, illetve az egykori XVIII. századi copf stílusú jezsuita kollégium homlokzati falai. Mindkettőt új épületbe foglalták.
A kastély védett kertjében híddal kapcsolt támfal látható két nyolcszögletű emeletes pavilonnal.
Rehabilitációs fogalalkoztató, volt Szily-kúria, késő barokk, 1788. Tervezte: Hefele Menyhért.
A a barokk stílusú kastély a 18. század második felében épült. Ma református szeretetotthon működik az épületben.
Az emeletes volt Rudnyánszky Kastély középkori alapokra épült.
A kastélyt 1815-ben klasszicista stílusúra átépítették, majd modern stílusban a XX. század közepén kibővítették. Kastélyparkja védett természeti érték.
A hajdani "Sörház" épülete jelenleg nem működik. Az épület külső homlokzata tekinthető meg.
25 találat a térképen ebből az oldalból
Showing 23651 to 23675 of 24081 results
Amennyiben bármilyen hibát tapasztal, nagyon köszönjük, ha megosztja velünk: e-mail