2198 találat
Régiók: Balaton, Budapest és környéke régió, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, nem besorolt, Nyugat-Dunántúl, Szlovákia
1830-ban Gyoma, hogy vásártartási jogot kapjon és városi rangot szerezhessen, németeket telepített a magyar lakosság mellé. Az idetelepülő németek házhelyet kaptak a "németvárosi részen" és egy lánc kertet, mégpedig ingyen. Templomnak, iskolának ingyen telket adott az uraság és a fenntartáshoz földet a Német-zugban. Önálló lelkésze lett a megalakult Gyomai Evangélikus Gyülekezetnek. A templom építését 1862-ben fejezték be és avatták fel Mezőberényből, Szemlakról és Vadkertről ide telepített németek. A templom teljes berendezése elkészült, a harangok is megvoltak, amikor 1887-ben a torony kigyulladt. A templom teteje és belseje is kiégett, újra kellett építeni. 1888-ra elkészült és újra templomot avattak. Az evangélikus templom kertjében két emléktábla látható, az egyik a Szovjetúnióban kényszermunkára elhurcoltak és a háborúban elesettek emlékére készült, a másikat az 1914-18 ban hősi halált halt testvéreink emlékére állítottak.
Varsád egyetlen műemléke az 1786-ban épült evangélikus templom.
A barokk templom 1721-ben középkori alapokra épült. A többszöri átalakítás ellenére is felfedezhetők még a XIV. század gótikus részletei. Szentélye és a torony legfelső emelete 1896-ban készült.
A templom 1932 és 1934 között épült, melynek tervezője a kor híres építésze, a dobsinai származású dr. Lux Kálmán professzor volt.
Egyhajós templom, a hosszanti két végén bejárati ajtókkal és feletük szintén a két végén karzattal építve. A kereszttengely írányában van az oltár és felette a szószék. A torony 1787-ben épült, 32 m magas négyszögletű vörösréz fedélzettel, a harangok magasságában körülfut a karzat.
Épült 1863
Az új templom tervrajzát Fellner Jakab készítette 1776-ban. A templomot 1781-ben, a tornyot 1791-ben építették. A toronyórát 1807-ben készítették. A tetőn lévő zsindelyt 1812-ben cserépre cserélték. A tornyot 1822-ben rézborítással fedték újra.
A város egyetlen műemlék épülete.
Az evangélikus templom 1788-ban épült.
A település egyik fő látnivalója az 1795-ben épült késő barokk evangélikus templom, amelynek tornyát a XIX. század második felében eklektikus stílusban átépítették, berendezése a XVII. századból való.
Mihácsi Lajos lelkész az építendő új Sion háza talpkövének letétetése határidejéül közmegegyezéssel az 1843diki év Marcius 16dik napja rendeltetett. - Más nap Nagy Vásonyi Freiengruber János kömíves mesternek 12 válogatott legényei elegendő napszámosokkal ellátva egy ügyes pallér verérlete alatt hozzá fogtak a munkához Jegyzette N. Magasi N. Jánossy Jósef m.K. Ez űdőben helybeli Oskola-tanitó és prédikáló mester. Istentisztelet: 14 óra kéthetente (másik vasárnap a vári templomban!) Service / Gottesdienst: 14.00
A késő barokk stílusú evangélikus templom hajója 1783-1784-ben épült, tornya csak 1800-ban készült el. A főoltár klasszicista stílusú.
Forgách és Pulszky család építtette 1888- ban. Az oltár festője Kubányi Lajos (1855-1912) volt.
Minden hónap első vasárnap van istentisztelet
1904-ben épült neogótikus stílusban. Az oltáron látható Leonardo da Vinci Úrvacsora című művének másolata, amelyet egy sziléziai mester faragott egyetlen hársfatömbből. Oltár-képét Veres Gusztáv festette.
1862 . április 22-én volt a templom alapkövének letétele. Lipóth Mihály az alapkőbe egy Bibliát helyezett el. Augusztus 10-én már feltehették a vaskeresztet a toronyra. Az elhatározástól tehát 18 év telt el. 1862. november 30-án volt az első hálaadó istentisztelet az új templomban. 1871-re elkészült egy három mázsás harang is. 1871. május 4. Karsay Sándor püspök felszentelte az új és kész templomot.
Épült 1903-ban neogót stílusban.
Az Evangélikus templomot elsősorban a német eredetű lakosság látogatja.
25 találat a térképen ebből az oldalból
Showing 201 to 225 of 2198 results
Amennyiben bármilyen hibát tapasztal, nagyon köszönjük, ha megosztja velünk: e-mail