2198 találat
Régiók: Balaton, Budapest és környéke régió, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, nem besorolt, Nyugat-Dunántúl, Szlovákia
A Hetés, az Őrség és a Göcsej határán fekvő Szentgyörgyvölgy református temploma a magyarországi festett kazettás mennyezetű református templomok egyik leglátványosabb példája.
Kalmár József kiskun kapitány és felesége, Fazekas Anna 1875-76-ban a Szentháromság tiszteletére emelt, családi célokra épült kápolnája. Tervezője Pártos Gyula. Homlokzata reneszánsz, az oldalablakok gótikus stílust utánoznak.
1944-ben az "újföldi" tanyaközpontban vályogból kápolnát építettek, melyet 1946-ban fejeztek be. A hívek a legnagyobb szent tiszteletére akarták ajánlani, ezért lett titulusa a Szentháromság Egy Isten. Megáldására 1946. jún. 16-án Szentháromság vasárnapján került sor, melyet dr. Kovács Vince segédpüspök végzett. Korábban az iskolában miséztek. A templomhoz 1956-ban tornyot és kórust építettek. 1958-ban és 1978-ban renoválták.
A plébániát 1723-ban alapították. Az első plébános Padányi Bíró Márton, a későbbi veszprémi püspök lett.A templom mai formáját 1768-1774 közötti átépítésekor kapta. A templom főoltára barokk fafaragás, fő- és mellékoltárképeit Maulbertsch osztrák festőművész készítette. A szószékben a Magvető dombormű található, hangvetőjén Mózes az égő csipkebokorral. A mennyezet három lapos kupolaboltozatú: Jézus megkersztelkedik a Jordán folyóban, a Hegyi beszéd és a Szűz Mária, a Világ Királynője látható. Szentmisék: Szo: 18:00; V:11:00
A templom különlegessége a klasszicista stílusban készült főoltára. A templom kertjében található - 1820 óta - Nepomuki Szent János szobra. Ezek az egyház építmények helyi védettség alatt állnak, ahogy a közeli Szentháromság-szobor és a feszület is.
A mai templom 1752-ben készen áll,az 1838-as árvíz után csak 1845-ben hozzák rendbe belsejét. A megrongált oltárkép helyett újat festenek, amelyet 1903-ban restaurálnak. Ma nincs a helyén. A templom műemlékileg védett.
Szentmise: V: 8:00
1754-ben épült a templom. Római katolikus szentmise: Minden hónap negyedik vasárnapján 11:30-kor. Tartja: Kincses Tibor plébános úr. A hónap többi vasárnapján ige liturgia 11:30-kor. Tartja: Németh Erzsébet (Klára nővér) Szociális missziós nővér
Félfogadás a plébániahivatalban: H, Sze, P: 17-18
1325-ből van róla írásos emlék - Szent Mihály tiszteletére szentelték. Írásos nyomai elvesztek. Később a reformátusok használták. 1746-ban visszakapták a katolikusok. Valószínűleg Fellner Jakab tervei alapján renoválták. 1759-ben barokk stílúsú tornyot építettek mellé. 1880-ban a tornyot eklektikus stílúsban átépítették.
A város központjában található templom, melyhez a Szent Anna búcsúk kötődnek.
A Szentháromság, vagy Szőlőhegyi kápolnát a Rókarántó dombon találhatjuk. 1845 és 1847 között szőlősgazdák adományaiból építették. A domb jellegzetessége a kis kápolna tornyával, fehérre meszelt falaival. A műemlékké nyilvánított, fehérre meszelt falu kápolnában évente egyszer, Szentháromság vasárnapján tartanak szentmisét, valamint kedvelt helyszínéül szolgál esküvőknek, keresztelőknek. A 168 m magas dombról gyönyörű a kilátás.
Az 1738. évi pestisjárványt túlélt gyulaiak fogadalomból építették a kápolnát 1741-ben.1752-ben már kibővítik. Környékét 1772-1795-ig temetőnek használták. A kápolna mai alakját 1815-1817-ig nyerte le. A barokk mag klasszicista elemekkel lett bővítve. Ekkor épült a torony, a kórus és ekkor kapott orgonát és harangokat a tornyába. Hossza 21 m, szélessége 7 m, belmagassága 5 m. Toronymagassága 20 m. A szentháromságot ábrázoló főoltárkép 1839-ben készült. Az üvegszekrényben elhelyezett szép barokk Mária szobor a XVIII. századból való. 1930-ban a tetőzete leégett. Ekkor a zsindelyt cserépfedésre cserélték. Tornyában egy harang található. Átmérője 46 cm, súlya 60 kg. Felirata IN HONOREM CRUCIFIXI 1907 FUDIT ANTONIUS NOVOTNY IN TEMESVÁR N. 2708. A kápolna búcsúja Szentháromság vasárnapján l8 órakor van
A templom neobarokk stílusban épült. Épült 1810-ben, melyet 1814-ben Kőszegi László csanádi püspök szentelt fel.
1778-ban épült
A ma műemlékvédelem alatt álló templom 1772-ben épült barokk stílusban. Szabadon álló, keletelt, egyhajós, kosáríves szentélyzáródású templom. Tornya a nyugati homlokzat előtt áll, sekrestyéje a szentély északi oldalához csatlakozik. Berendezése jellemzően a XVIII. század második feléből származik. orgonája 1886-ban készült. A templom nyugati homlokzata előtt Szent Sebestyén és Szent Flórián szobra, közöttük magas, nyolcszögű pillértalapzaton Immaculata (1856).
barokk stílusú római katolikus templom
25 találat a térképen ebből az oldalból
Showing 1976 to 2000 of 2198 results
Amennyiben bármilyen hibát tapasztal, nagyon köszönjük, ha megosztja velünk: e-mail