1263 találat
Régiók: Balaton, Budapest és környéke régió, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, nem besorolt, Nyugat-Dunántúl, Szlovákia
A Bányászati és Ipari Skanzen különleges kiállítóhely, amely több mint 20 állandó kiállítással várja a bányászati és ipari emlékek, a bányászkolóniák története (oktatástörténet, lakáskultúra, életmód, mesterségek) és a kortárs művészet iránt érdeklődőket.
Emlékmű a hidasi bányászoknak, akik bányás szerencsétlenség következtében életüket veszették
2005-ben került elhelyezésre az emlékmű alapköve, majd 2008-ban került felavatásra. Márványoszlopok emlékeznek azon magyar katonákra, akik külföldön teljesítettek szolgálatot 1896-tól napjainkig. Márványtáblán látható a missziókban elhunyt magyar katonák neve. Mottó: "Végakaratuk a béke volt"
Békési Pálinka Centrum Látogasson el hozzánk, ahol mindent megtudhat a Békési Pálinkáról. Az állandó kiállításunkon megismerkedhet a Békési család történetével, az épület szolgáltatásaival és a pálinka hagyományaival.
Helyi fafaragók -Békési Tamás és Fricz János- 2002-ben fából faragott feszülete és korpusza, a fakereszt lábán Máté evangéliumi idézete olvasható.
Földszintes forrásház, amelynek vízgyűjtő folyosói a XV. századból valók.
Épült 1927-ben neobarokk stílusban. Látványos és gazdagon diszített épület. Rajta található Európa második legnagyobb molnárfecske kolóniája.
A z 1976-ban renovált börtönmúzeum freskóival igazi kuriózumnak számít Magyarországon.
Kincsek, melyek a történelemkönyvből kimaradtak: Magyarország kincseivel várunk téged, és interaktív bemutatónkban megismerheted a híres ékszereket. Pillants rá a Szent Korona hologramjára, Sisi királyné ékszerdobozára és ismerd meg a 14. századi magyar aranybányák titkait.
Cella Septichora Látogató Központ - Ókeresztény emlékek feltárásával vált Pécs a Világörökség részévé.
IV. századi ókeresztény cella trichora romjai.
A Cifra Palota egy kecskeméti szecessziós épület, volt bérház, jelenleg képtárként és múzeumként üzemel.
Emeletes műemlék rendház, az 1737-es években épült.
Román kori építészetünk kiemelkedő értékű műemléke a vértesszentkereszti bencés, majd később cisztercita apátság. A Vértes-hegység egy távoli magaslatára épült az apátság, melynek első említése 1146-ból származik. A régészeti kutatások során az árokkal körülvett területen kerültek elő a monostor legkorábbi épületei, nevezetesen egy kőből épített templom két oldalkápolnával, valamint az ideépült kolostor maradványai.
Az eredetileg 85 X 85 méter alapterületűre becsült római erőd feltehetően a IV. században épült, a szemközti oldalon levő római erődítmény, Aquincum biztosítására.
A Piac utca-Arany János utca sarkán álló Csanak-házat 1874-ben építtette romantikus stílusban Csanak József, a közeli Derecske településről származó jobbágyból lett híres fűszerkereskedő számára. Csanak József a város kultúrájának egyik legnagyobb támogatója volt. Ebben az épületben szállt meg debreceni tartózkodása idején többek között Jókai Mór híres magyar író is. Most bank- és biztosítóépület.
A Hősök terén 1975-ben állították fel az 1935-ös Endrődi Csendőrsortűz áldozatainak emlékére készült szobrot.
A Csillag erőd - melynek elődje a törökkori Szent Péter palánk - az Öregvár keleti bástyájával szemben fekszik.
Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpont részeként látogatható a Camera Obscura, Panorámaterasz, Hell Miksa Csillagászati Múzeum, Tudományos Játszóház, Barna György Optikatörténeti Kiállítás és a Fogadóterem is. Külön egyeztetéssel planetáriumi előadásokat és rendhagyó órákat is vállalunk.
A Közép-dunántúl régióban különlegességnek számító, 1907-ben épült, 2002-ben felújított vízimalom bemutatása.
Csokonai Vitéz Mihály tiszteletére állított márványtábla. Az emlékmű a Bocskai István Általános Iskola falán található (Bocskai tér). Mérete: 70x50 cm.
25 találat a térképen ebből az oldalból
Showing 126 to 150 of 1263 results
Amennyiben bármilyen hibát tapasztal, nagyon köszönjük, ha megosztja velünk: e-mail