1263 találat
Régiók: Balaton, Budapest és környéke régió, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, nem besorolt, Nyugat-Dunántúl, Szlovákia
A ház udvarában található. Erdetileg kupolával fedett épület. NEM LÁTOGATHATÓ CSAK KÍVÜLRŐL MEGTEKENITHETŐ!
(Tatárcsapás végén az erdőben) 1896-ban a Millennium emlékére állíttatta a város. Körülötte erdei pihenőhelyet alakítottak ki.
A kastélyt Dessewffy József építette a XIX. század elején. A mai teljes kifli-szerű alaprajz több lépcsős építés, bővítés eredménye. Jelenlegi hasznosítása: fiúkollégium. Állapota az utóbbi 10 évben erősen leromlott, külső felújításra szorul.
Élvezd a művészetet a Balaton mellett!
A kastély a 18. században épült, barokk stílusban.
A karcagi arborétumban található Vezekényi Ernő szobra, akinek nagy szerepe volt az arborétum létrehozásában, és a karcagi kutatóintézet munkájában.
A viadukt a magyar vasúttörténet legfényesebb korszakának az emléke, emellett nagyszerű látványosság is. Az első hidat 188384-ben, másodikat 1898-ban építették. Az impozáns megjelenésű hidak Biatorbágy településképének meghatározó elemei, az évek során a település jelképévé váltak. A Füzes-patak völgyét hidalják át 120140 méter szélességben és 2025 méter magasságban. A hídfőket egy- és kétnyílású kőboltozattal építették, a fesztávot párhuzamos övű, többszörös rácsozású, felsőpályás, hegeszvas anyagú, többtámaszú tartó hidalja át. A hidak mind történeti, mind technikatörténeti szempontból is érdekesek.
Veszprém egyik híres jelképe, a Fejes-völgy felett átívelő Viadukt.
E helyen állt a város első ártézi kútja, melyet a maihoz hasonló kompozíció díszített.
A földszíntes villa Barabás Miklós számára készült. Megtoldva 1850-1860 körül, 1892, 1918, 1937-1939-ben lett.
Egységes terv szerint megépített villák.
Az emlékmű 4 oldalán az első-második világháború áldozatainak neve szerepel.
Az I. világháború súlyos veszteségeket okozott Mezőberénynek is, 570 férfi esett el a különböző háborús hadszíntereken. Nekik állít emléket a Városháza előtt 1928-ban felállított világháborús emlékmű.
Két templomán kívül Viss nevezetessége az I. világháborús emlékmű.
Török Richárd alkotása az evangélikus templom mellett található II. világháborús emlékmű. A györkönyi háborús áldozatok emlékm
Némethy László alkotása. Eredetileg az I. Világháború 273 hajdúsámsoni áldozatának állított emléket, de 1998-ban márványtáblára vésve felkerült rá a II. Világháború áldozatainak, 122 elesett sámsoni katonának és 188 elhurcolt zsidó lakosnak a névsora is.
A bólyi Világháborús emlékmű a környék egyik legigényesebb alkotása. A település központjában, a római katolikus templommal majdnem szemben és a hercegi kastély közelében állították fel. Uralkodó formája: egy többlépcsős, girlandokkal díszített hat méter magasságú, felfelé karcsúsodó mészkőtömb, melynek csúcsán csukott szárnyú, kőből alkotott turulmadár ül.
A Tokaji Múzeum szervezetéhez tartozó Világörökségi Bormúzeum interaktív kiállítással várja azokat, akik érdeklődnek a Világörökségi borvidékek, különösen Tokaj-Hegyalja iránt.
Ezek a várfalak a középkori érseki város falai. Ún. Heinzi-bástya, török-fürdő, Duna-kapu, rondella, Mattyasovszky-bástya maradványai ezek a XV-XVIII. századból.
A volt vadász vendéglő, faverandás, íves ablakú, földszintes épülete 1895-ben épült. A K. und K.-s eklektikus stílus jellegzetességeit viseli magán. Nevét Vadász Boldizsárról kapta, aki a vendéglő utolsó bérlője volt 1926-1949-ig. A helyreállítás 1981-ben történt, az épületben rejlő értékek mindennapi használatra is remekül megfelelnek. Jelenleg élelmiszerbolt üzemel benne.
A ma üzemi étkezde és üzletek céljára szolgáló l alakú, ív pilléres tornácú, alápincézett épület eredetileg későbarokk-empire stílusban épült az 1800 előtti időszakban. Az utcai homlokzatok külső megjelenését nagyban lerontja az erős átépítés.
25 találat a térképen ebből az oldalból
Showing 1076 to 1100 of 1263 results
Amennyiben bármilyen hibát tapasztal, nagyon köszönjük, ha megosztja velünk: e-mail