181 találat
Régiók: Balaton, Budapest és környéke régió, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, nem besorolt, Nyugat-Dunántúl, Szlovákia
A szőlőműveléshez, borkészítéshez szükséges használati eszközöket is megtekinthetjük az épület Bormúzeumában, melynek az 1800-as évek második felében kialakított borpince ad otthont.
Nagy szeretettel meghívunk Téged a Kopcsik Marcipániába. Gyere, nézz körül és higgy a szemednek. Amit látni fogsz az mind, mind marcipánból készült. A csoda megalkotója Kopcsik Lajos Guinness-rekorder és Oscar-díjas mestercukrász.
A Mórahalmi Kralleri Rendezvényház 50 fő befogadására alkalmas. Az egyedi atmoszférával rendelkező hely kiválóan megfelel borkóstolók és egyéb kisebb rendezvények lebonyolítására. Az épületben borkóstoló terem, kiállító és bemutató terem: parkoló és játszótér várja a vendégeket.
Magyarország legnagyobb látogatható bivalycsordája, piknikezőhely, kiállítás, mesélő sétaút.
A Baranya megyei Nagynyárádi Kékfestő Műhely bemutatkozása, Sárdi János népi iparművész kékfestő anyagaiból.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság legnagyobb és legkomplexebb bemutatóhelye, Szarvason, a nemzeti park székháza mellett található Körösvölgyi Állatpark. Évente több tízezren keresik fel a Csáky-kastély egykori kertjében, az évszázados fákkal teli Anna-ligetben elterülő bemutató komplexumot.
Látogasson el hozzánk, tudjon meg többet a levendula eredetéről, hazai vonatkozásáról. Tekintse meg a tihanyi levendula lepárlót, akár működés közben is, illetve a látványműhelyet, ahol a helyi levendulaolaj felhasználásával készülnek a helyi termékek, natúrkozmetikumok.
Frigyes főherceg felújított kiállítási pavilonja ad otthont a „Legenda és valóság: a gemenci gímszarvas” elnevezésű kiállításnak a pörbölyi Ökoturisztikai Központban.
Látogatóközpontunkban megtekinthető üvegkiállításunk mellett élőben a kézi üvegfúvás.
MAG-Ház (turisztikai látogatóközpont és műszaki-kulturális bemutatóhely). Intézményük egész évben állandó és időszaki kiállításokkal várja a látogatókat, valamint a városi könyvtárként működő Tudástár is itt található. Rendezvénytermünk alkalmas konferenciák, előadások megtartására is.
Püspök Anita képzőművész kiállítása - szabadtéri installációk és kortárs absztrakt festmények
Nagykanizsa saját cicás kávéháza 11 különleges cicával és mennyei olasz kávékkal!
A hűvös évszakban mindennapi kihívás, hogy a felnőttek és gyermekek asztalára friss, megbízható forrásból származó, egészséges és finom ételek kerüljenek. Széles kistermelői választékával a Magyar Ízek Őszi Vására erre kínál megoldást. A belépés és a gyerekprogramokon való részvétel INGYENES!
Múzeumunk és Marcipán boltunk a Tihanyi Apátságtól 200 méterre, a Balaton egyik legszebb fekvésű településén, egy szépen felújított műemlékházban található.
A világhírű építőjáték mai napig generációk szerelme. Kiállításunk kicsiknek és nagyoknak is remek program, hisz több évtizedes készletekből felépített, a világon egyedülálló fantázia birodalom enged most betekintést magába.
A Mátai Ménes közel 270 lovával Magyarország egyik jelentős lótenyésztő központja, állami ménesként működik a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kezelésében.
150 m2-es kiállító térben az ásványok és fosszíliák klasszikus bemutatása mellett helyet kapott egy UV szoba is. és egy működő ásványcsiszoló műhely életébe is bepillantást nyerhet a látogató, valamint lehetőség van az aranymosás kipróbálására, és szervezett ásványgyűjtő túrákon részt venni.
A Mézes Gergő Méhészete Vizsolyban, Magyarország egyik legszebb helyén, mézkóstolóval és méhészeti bemutatóval várja látogatóit. A program során nem csak a méhek világával ismerkedhetnek meg, de végigkóstolhatják a legnépszerűbb és legkülönlegesebb mézfajtákat is.
A múzeumban megismerkedhetünk a mézeskalácsos mesterség történetével, valamint a mézeskalácsok, cukorkák és gyertyák hagyományos készítésével és annak eszközeivel.
Intézményünk idén 4. alkalommal csatlakozott az országos programsorozathoz, melynek keretében sokszínű és gazdag kulturális programokkal várunk minden kedves érdeklődőt, múzeumbarátot. Múzeumunk ajtaja mindenki előtt nyitva áll!
A középkori alapokon a 17. században felépült ház a vár területén található és története is összefügg azzal.
30. jubileumát ünnepli július 23. és augusztus 1. között a Művészetek Völgye! Sok-sok könnyűzenei koncerttel, irodalmi, színházi, népzenei, komolyzenei és képzőművészeti programmal, valamint biciklis, gyalogos túrákkal és a megszokott Völgyhangulattal.
Három régi kézműves mesterség, a kádár, a kötélverő és a cipész egy-egy nagyatádi képviselőjét, valamint a régi műhelyekből származó eszközöket mutatja be a kiállítás.
25 találat a térképen ebből az oldalból
Showing 76 to 100 of 181 results
Amennyiben bármilyen hibát tapasztal, nagyon köszönjük, ha megosztja velünk: e-mail