utazzitthon.hu
Keresés…

Diadalív

Magyarország egyetlen Diadalíve. Mária Terézia látogatásának tiszteletére építtette Migazzi Kristóf 1764-ben.

Vác

Mária Terézia hajóval érkezett a Dunán a pozsonyi országgyűlésről, a nemesség lóháton, díszmagyarba öltözve várta a vendégeket. A hajó megérkezését ágyúlövés jelezte. A hagyomány szerint, amikor a királynő megtudta, hogy a Diadalív mindössze öt hónap alatt készült el, nem mert áthajttatni alatta, hanem kiszállt és gyalog ment el mellette. A Kőkapu magassága 20 m, szélessége 12, vastagsága pedig 4 m.

A magaslat oldalain csőrükben virágfüzért tartó sasok ülnek, a homloklapon pedig az uralkodóház tagjainak körbezárt domborművű képei között feliratos márványtáblák vannak elhelyezve. A Kisvác felé eső oldalon Mária Terézia és Ferenc császár mellképe, a város felé jobb oldalon Ferdinánd és Miksa főherceg, bal oldalán pedig II. József és II. Lipót képe látható. A Kőkapunak még két legendás történést tulajdonítanak: egy évre a kapu felállítása után, azon a napon, amikor Ferenc császár Innsbruckban meghalt  a váci Kőkapu falába illesztett medalionját a mennykő leütötte. Ugyanezen a napon történt Bécsben, hogy Szt. István templomban miséző Migazzi fejére esett az oltár nagy feszülete.

Elérhetőség

Cím
Vác, Köztársaság út Térkép
Telefon
27/316-160
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2017. 01. 11.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Diadalív kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek