utazzitthon.hu
Keresés…

Szegedi Nemzeti Színház

A jelentős színháztörténeti hagyományokkal büszkélkedő Szegedi Nemzeti Színház jelenleg három tagozattal – opera, tánc és dráma –, két játszóhelyen áll a színházszerető közönség rendelkezésére.

Szeged

A patinás, 19. század végén épült 680 nézőt befogadó Nagyszínház elsősorban az operajátszás és a nagyobb volumenű színpadi művek (operett, musical…) otthona, a 281 férőhellyel modern belső építészeti igénnyel 2005-ben felújított Kisszínház a drámajátszásnak és a Szegedi Kortárs Balettnek nyújt otthont. II. A II. világháborút követően, 1945. augusztus 29-én államosították a szegedi Városi Színházat.

A Minisztertanács döntése alapján létrejött – a fővárosi Operaház és Nemzeti Színház mellett – az ország harmadik, a korabeli viszonyok között magas állami szubvencióval támogatott színháza, a Szegedi Állami Nemzeti Színház. A három tagozatú színház, Vaszy Viktorral az élén rövid idő alatt országos elismerést vívott ki. A vidéki színházak országos államosítása 1949. augusztus 1-én véget vetett ennek a virágzó fejlődési folyamatnak. Egy tollvonással megszüntették a szegedi színház opera- és tánctagozatát, az együttesek tagjait elbocsátották, a színház javait, gazdag díszlet- és jelmeztárát „igazságosan” szétosztották. A színházi épületAz 50-es évek elején, csökkentett létszámú prózai együttes szolgálta ki a közönséget, szigorúan a sematizmus kultúrpolitikai elvárásai szerint.

A zenés színház, az opera csak lassanként szerveződött újjá a diktatúra lazulásával egyidejűleg. Jelentős változás csak 1956 után következett be. A színház visszakerült a város kezelésébe, nevéből is elmaradt az 1945-ben ráragasztott állami jelző. A Szegedi Nemzeti Színház 1957-től újra három tagozattal rendelkezik: az opera, élén a visszaédesgetett sikeres Vaszy Viktor karmesterrel, új fejezetet nyit nem csupán a vidéki, de a hazai operajátszás történetében is. Az elmúlt évtizedekben az eleinte jobb-rosszabb korszakokat megélt szegedi táncművészet is fejlődésnek indult, Imre Zoltán (Szegedi Balett), majd Pataki András és Juronics Tamás (Szegedi Kortárs Balett) irányításával országosan sőt a nagyvilágban is ismertté vált.

Elérhetőség

Cím
Szeged, Vaszy Viktor tér 1. Térkép

Adatok forrása: szegedinemzeti.hu · ellenőrizve: 2026. 10. 22.

Nyitvatartás

Jegyiroda (Stefánia 6.): H–P 10:00–17:00, Szo 10:00–12:00, V és ünnepnap zárva
Online belépőjegy vásárlás

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Értékelni regisztrált látogatóként lehet. Belépés vagy regisztráció

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Szegedi Nemzeti Színház kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Szeged
4 szálláshely ebben a városban