Szent József Fürdőkápolna
A Szent József Fürdőkápolna a balfi gyógyfürdő parkjában látható.
Szent József Fürdőkápolna
A barokk fürdőkápolna 1773-ban épült Szent József tiszteletére. Dr. Wosinski István orvos 1898-ban vásárolta meg Sopron városától a gyógyfürdőt.K ésőbb a kápolna is az ő tulajdonába került. Ezt az eseményt örökíti meg a kápolnában elhelyezett fekete márványtábla.
A II. világháború után a fürdőt államosították, de a kápolna továbbra is, és mai is a család birtokában maradt. A leromlott állapotú kápolnát 2009-ben dr. Wosinszki István dédunokája, Paul Szimak újíttatta fel.
A kápolna bejárata felett Sopron város címere látható. Az oromfal fülkéjében Szent József szobrát helyezték el. A kápolna északi oldalán egy emlékművet találunk. Wosinksi-Siemens Máriának, a jóságos anyának állíttatták a hadikórház katonái hálából 1916-ban.
A kápolna mennyezetén Dorfmeister István freskója azt a bibliai jelenetet ábrázolja, amikor Krisztus a tó partján betegeket gyógyít. A falakon Szent Anna és Szent Joachim alakját festette meg a művész. Nagyon szép az oltár alatt található Mária kép a galambbal.
A templomdombon látható a középkori Szent András templom, melynek freskói később készültek.
A falu közepén pedig az evangélikus templomot tekinthetjük meg, oltárán az utolsó vacsora c. festménnyel.